Sleepy head

Amikor álmában is azt mondja "No, no" és még csap egyet a takarójára, hogy nyomatékosítsa, majd felröhög.

English Christmas

Az angol karácsonyok rendre megfekszik a gyomrom, mert nem szól semmi másról, mint a külsőségekről és a drága ajándékokról. Ellenben az otthoni, békés és meghitt ünneppel.

Idén karácsonykor külön szóltunk, hogy ne legyen pénzszórás, a lakásvásárlás mindenkinek megterheli a pénztárcáját. A gyerekek már nagyok, 15, 18 évesek, értik, hogy mi újság, Ficánka meg simán elvan bármilyen kisautóval. Mi ennek megfelelően vásároltunk, heteket töltöttem a neten böngészve, kinek, milyen ajándékot vegyünk, hogy az kedves és személyes legyen, amiből érzi az ajándékozott, hogy tényleg gondoltunk rá. Wouchereket vettem, aukciós oldalakon alkudtam, bevetettem a titkos weboldalakat, egy szóval, tényleg mindent megtettem, hogy szuper ajándékokat találjak. Aztán, amikor anyós és sógornő kérdezte, hogy kinek, mit vettünk, mi boldogan újságoltuk, milyen nagyszerű holmikra sikerült szert tennünk. Igazán büszke voltam, nah.

Örömömbe egy kis üröm is vegyült, mikor megláttam, hogy anyósék hálószobájában lépni sem lehet a sok becsomagolt ajándéktól, de E. megnyugtatott, hogy az biztosan leginkább csak Ficánkáé, mert ő kicsi és neki kellenek az ajándékok. A kedvem akkor konyult le végleg, mikor ma reggel beléptem a sógorék nappalijába, ahol már akkor térdig jártunk az ajándékokba, holott a mieink még a kocsiban várakoztak. 

Aztán megláttam, hogy a nagylány kétkerekű segwayt kapott, a fiú meg valami hiper-szuper zenelejátszót, erősítővel és tudtam, hogy a mi ajándékaink kb. szart sem érnek. Elkezdődött az ajándékok kibontogatása és mit látok? Ugyanazok az ajándékok kerülnek elő a csomagokból, amiket mi vettünk csak természetesen sokkal nagyobb kiszerelésben, mint a mienk. Csak, hogy értsétek: a lány kapott tőlünk egy limitált kiadású körömlakk készletet - 6 darabosat, a szüleitől pedig egy gigapakkot, 20 db körömlakkal. A srácnak vettünk egy tenyérnyi drónt, amivel a szobájában is elszórakozhat, erre a nagyszülők megajándékozták egy igazival, amire kamerát is lehet szerelni és persze kamerát is kapott hozzá. A sógornőmnek vettünk No7 márkájú arckrémeket, a nagyszülők persze ezt is felülírták No7 sminkcuccokkal, krémekkel... 

Legszívesebben sírtam volna, de nem tettem, mert egy hős vagyok már remekül bírom a megaláztatásokat. Egy ponton azonban elpityeredtem, mikor a férjem meglepett egy gyönyörű órával, azóta sem vettem le. Ficánkát ellepték a kisautók és  a mindenféle elemes, zenélő, villogós vacak. Szívem szerint egy pár egyenesen a kukában végezné, de nyilván nem tehetem meg.

Az est további fénypontja az volt, hogy megint további random törökökkel kellett együtt vacsoráznom, majd táncolós, éneklős műsort néznem. Kísértetiesen hasonlított az esküvőnkre, szerencsére most legalább megmentett a duplo és az építőkockák. Meg persze Ficánka.

Sajnos még mindig Londonból - reményem szerint már nem sokáig - kívánok Nektek nagyon boldog karácsonyt, törökökkel vagy anélkül!

Church

Sold STC

No, no, no

Azt kell, hogy mondjam tök jól elvoltunk e nélkül a szó nélkül. Öröm és boldogság volt az élet. De komolyan. Mondjuk nem értem hogyan húztuk ennyire sokáig, hogy kimondja ici-pici csírázó személyiségének eme független kis szegletét.

- Ficánka, gyere egyél reggelit.

- No.

- Finom, a kedvenced.

- No.

- Ugyan már! Hát, most csináltam.

- No.

- Légyszíves...

- No, no, no, nem.

És mostantól minden így megy. Az altatás, az etetés, a játszóterezés, a bevásárlás, a birkózás... stb. Bármi, ahol kérdés felvetődik, ott a válasz, a konok: no. Ha erőltetjük, akkor a no megsokszorozódása, plusz nem. Vagy sikítás. 

Szerintem elkezdtük a dackorszakot.

Banana

Elérkezett a lefekvés ideje, de Ficánka még ficánkolt. Pontosabban az ágyon állva kiabált, hogy: 

- Náááána, nááááána!

Megkérdeztem E.-től, hogy ő is úgy hallja, hogy a fiúnk banánt kér lefekvés előtt? Szerinte is kétség nem fér, hozzá, hogy banánt kér. Mondtam neki, hogy nem kap, mert úgy sem eszi meg, de ekkor a kiabálás már átcsapott sikításba, így E. gyorsan felrohant a konyhába banánért.

Mint az éhező úgy esett neki, pár perc alatt behabzsolta, majd lecsúszott az ágyról, megkereste az Iciri-picirit, visszamászott a könyvével és belefészkelte magát az ölembe. Hát, most komolyan. Ilyen cukiságot. 

(És már olyan nagyfiú, hogy meg tudja mondani mit enne... most született... el sem hiszem)

Bedtime story

Tegnap este mikor már Ficánka aludt E. felragasztotta a konyhaszekrényekre a gyerekzárat. Jó passzentosra csinálta, nekem is birkóznom kell vele, hogy kinyissam. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha elmesélem, hogy ma reggel hangos röhögéssel kísérve Ficánka egy mozdulattal kinyitotta a gyerekzárat. Szerintem tutira megálmodta.

Azt még el kell mesélnem, hogy lefekvés előtt el kell olvasni az Iciri-piciri-t, úgy, hogy közben megbeszéljük, hogyan húzza fel a kismacska a csizmát, mit esznek az ökrök, hol vannak a nyuszikák a mezőn... stb. Tegnap kicst lassan érkeztem vissza a fürdőszobából, mert fel kellett törölnöm azt az árvizet, ami Ficánka fürdésével jár. A szoba felé haladva hallom, hogy E. tagoltan magyaráz valamit Ficánkának, de, hogy mit azt nem értettem pontosan. Majd a következő, amire felfigyelek:

- ... ikeri-pikeri kisz maksa...

A folytott röhögésemre E. megvető szemöldök ráncolással felelt:

- Mert nem voltál itt, ő meg kérte a mesét!