Megfogadtam, hogy addig nem írok a suliról, amíg túl nem vagyunk a rettegett szülői értekezleten. Nos, túl vagyunk rajta és nem lett jobb...
Egészen október közepéig csak reggelente vittem, délben hazahoztam. Majd őszi szünet lett és utána megpróbáltuk, hogy maradjon végig (délután 3). Nem működött. Most 3 napot megy 15 óráig, kettőt 13 óráig. Fáradt, nyűgös, dekoncentrált. Pedig imádja. Lettek barátai is, és láthatóan jobban érzi magát, hogy kisebb létszámú csoportba tették. Imád számolni, és nagyon jó is benne. Tiz alatt összead, kivon. A betűk és hangok nem érdeklik, talán később.
Közben kaptunk levelet, hogy várólistán vagyunk a gyerekkórházba, kivizsgálásra. A tanárnő szerint jók vagyunk, sokan idáig sem jutnak el, visszadobják a kérelmüket. Így aztán most örülünk, miközben sírunk. Néha komolyan úgy érzem, hogy nagyobb a baj, mint hisszük és sokkal rosszabb helyen van a skálán. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy valóban nem érti az állapotából adódóan vagy egyszerűen egy 4 éves makacsságával állok szemben. Nem tudom, hogy azért nem csinál meg dolgokat, mert nem tudja vagy, mert nem akarja vagy mert meg sem fordul a fejében. Egyszerű utasításokat is nehezen követ, de nem tudom, hogy azért, mert nem akarja és inkább elvicceli vagy tényleg nem érti. Millió kérdés, és nem jutok előre.
Jó lenne kicsit előre ugrani a jövőbe, hogy látnám hol tartunk, mit kellene jobban csinálni, vagy hogyan.
