Fáradság

Az hiszem szintet léptünk a fáradságban. Egy gyerekkel nagyjából megszoktuk, hogy mikor, mi történik. Az ovinak hála kialakult egy remek alvási rutin is. Erre lesz egy újszülöttünk, aki legszívesebben éjjel 9 és 11 között szeret bandázni. Illetve úgy alszik, hogy közben folyton morog, puffog, brümmög, nyuffog, ami miatt kb. öt percenként rá kell néznem, hogy egyébként minden rendben van e vele. Van egy halvány sejtésem, hogy Cseppnyúllal is megnyertük a "világ második legtöbbet dumáló gyerekét", Bebe után.

Tegnap délelőtt Harry Pottert második részét néztük Anyukámmal dvd-ről. E. a kisszobában edzett, mikor megszomjazott, átjött hozzánk.

E.: - Nah, mi az? Egy másik tv csatorna is elkezdte az elejétől a Harry Pottert?

Réz: - Nem, miért kérdezed?

E.: - Hát, a múltkori részben már idősebbek voltak a szereplők...

Réz: - E., ez dvd. Dvd-ről nézzük a filmet.

E.: - Hát, honnan kellett volna tudnom?

Réz: - Onnan, hogy magyarul beszél...

És akkor még nem meséltem a fekete melegítő nadrágról, amit E. szerint karácsonyra kapott az anyukájától, de én galádul elpakoltam. Mert én ilyen pakolós vagyok, aztán meg nem emlékszem, ugye. Hiába mondtam, hogy valóban nem emlékszem fekete melegítőre, egy kékre és egy szürkére igen, de feketére nem. Három napig felváltva túrtuk át az egész ruhatárát, mikor végre felhívta az anyukáját, hogy valóban kapott e fekete melegítő nadrágot. A választ szerintem tudjátok...

Testvéri szeretet

A karácsony azért igazán kimerítő volt egy újszülöttel és egy ajándékoktól túlpörgött 3 évessel. Bebe folyamatosan lógott valamelyikünkön, megállás nélkül hol az egyik, hol a másik ajándékhoz kapott. Meg is lett az eredménye, két nap alatt két új játék is eltörött. Még szerencse, hogy egyikért sem fáj különösen a szívünk, vacak műanyag robotok voltak, a gagyibb fajtából.

Bebét leginkább csak az buktaja ki, ha Cseppnyúl sírni kezd, olyankor fülére tapasztott kézzel rohan a szobájába, miközben azt morogja félhangosan: nem bírom ezt a zajt! Pelenkázáskor persze mindig jelen kell lennie, mint valami ellenőrző bizottság. Hátha sikerül elcsípnie mikor előkerül Cseppnyúl winky-je, hiába mondjuk neki, hogy a lányoknak nincs. 

Közben pedig sokat hízeleg, mondogatja, hogy örül, hogy végre nincs nagy pocim és jobban hozzáférek altatáskor és ölelésnél. Szoptatásnál kicsit elmélázva jegyzi meg, hogy a cici, mummy, a cici... szerintem emlékszik még rá, hogy mennyire jóleső boldogság volt neki is bújni.

A kétnaponta megjelenő midwife-okat kifejezetten utálja, mert Cseppnyúl folyton sír a mérlegeléseknél, de ettől még persze jelen kell lennie. A sarok vér levételekor is körülöttünk téblábolt. Teljes ledöbbenéssel nézte, ahogy a midwife megböki Cseppnyúl sarkát, abból pedig kiserken a vér és persze üvöltés. Először hozzám rohant, hogy láttam e, mi történt, majd vissza a midwife-hoz, aki éppen azon ügyeskedett, hogy a csepp vért valahogy a papírra tapasztja, de sehogy sem sikerült, mert nem volt elég. Mire kicsit megdörzsölte a pöttyöt, hogy jobban jöjjön a vér... 

- Please, don't do it! You are hurting her. - kiabálta Bebe kétségbeesve. Majd felém fordult:

- Mummy, don't let her do it! Mummy, she needs a plaster!

Azt hiszem mégiscsak jó testvérek lesznek... egyszer.

Boldog Karácsonyt!

Azt hiszem életünk legboldogabb karácsonyát töltjük, és még bejgli sem kell hozzá.

Nektek is csodaszép karácsonyt kívánok! Egészséget, kicsit több alvást és boldogságot, minden más mellékes.

Nincs

Most hívtak, hogy a gyerek nincs az oviban, hát, mégis mi történt velünk? Mondtam, hogy semmi, köszönjük szépen, és legyenek szívesek még egyszer ellenőrizni a bongyor szőke hajú, dinós karácsonyi pulóvert (csúnya karácsonyi pulcsi nap) viselő lesz az enyém. Nem telt el két perc és visszahívtak, hogy megvan a gyerek, csak rossz listát néztek. Mondjuk abban a két percben éveket öregedtem és kb. milliószor megkérdeztem anyukámat hogy biztosan Bebét vitte e ma oviba...

Hó

Bebe élete első havával találkozott ma. Nem csak afféle állunk kint a kertben és néha a nyelvünkre hull egy hópihe, hanem igazi 5-7 centis hó, amiből hamar-gyorsan hóember készült. Répa orr-ral, szőlő szemekkel, mert ezt találtam a hűtőben. Aztán volt hógolyózás, meg kukazsákon csúszkálás a szomszéd templom kertjében. Egyszerűen, nagyszerűen kihoztuk a legjobbat ebből a napból. Most már csak az a nagy kérdés, hogy holnap vajon kinyit e az óvoda? Mert az élet teljesen megállt a városban...

Készülődünk

Ki a fene gondolta volna, hogy a karácsonyra való készülődés ennyire elképesztően durva egy óvodás gyerekkel? Én komolyan pont az ellenkezőjét gondoltam volna. Az eddigi karácsonyainkat nagyjából a túlélés árnya lengte be... túlélni a család borzasztó túlköltekezését, az idióta ajéndékokat, amiket ma sem értek (szőrös kistáska, lánccal), megértetni mindenkivel, hogy egy kisgyereknek vannak igényei, napi rutinja, ami nem borulhat fel a karácsony miatt, különben szívunk napokig, mint a torkos borz, és a gyerek, aki nyilván ezer watton ég, mert fények, édesség, ajándékok, sok ember.

Szóval, esküszöm, hogy én naivan azt gondoltam, hogy ezt már egy 3 és 1/2 évessel már könnyedebben vesszük, de nyilván kihagytam a számításból az óvodát. Ahol minden napra jut valami program. Minden. Napra. Ma színházba mennek, ahová kísérő is kell. Holnap kézműves vásár lesz, ahová kísérő is kell. Aztán erdei óvoda, ahová szerencsére nem kellek, de vinni kell díszt, hogy fel tudják dísziteni az óvoda fenyőfáját. Házi készítésűt. Pénteken a nagyobbak előadást tartanak a kicsiknek, ahová szintén nem kellek, de már előre szóltak, hogy jótékony célra gyűjtenek. Jövő héttől minden nap be kell vinni valami rágcsát, felosztva a szülők között, ami glutén-, laktóz- és mogyoró mentes kell, hogy legyen, lehetőleg házi készítésű. Aztán lesz még karácsonyi party, karácsonyi csúnya pulcsi nap, karácsonyi szép pulcsi nap és még ki tudja még mi. Már belegondolni sem merek. És én még azt hittem...