Netflix

Mióta anyukám nálunk van, teljesen éli a Netflix és Chill életérzést. Egész nap takaróba burkolva ül vagy fekszik a kanapén, gyümölcsteát kortyolgatva és Bridgerton családot vagy Virgin Rivers-et néz. És azt tervezi, hogy amint hazamegy, bekötteti. 

Ursula

 Szerdán iszonyú nagyot zúgtam a bringával, este megjártuk az ügyeletet is. Sikeresen lezúztam a bal oldalamat, a lábujjaimat, a térdemet, a karomat, mert arra dőlt az egész hóbelevanc. A kormány miatt a mellkasomon is van egy hatalmas zúzódás és valahogyan minden ujjamról lejött a bőr a jobb kezemen.

Az esés után még összeszedtem magam, elbringáztam Benny-ért, aki kisebb sokkot kapott a vér látványától, de azért bemászott a dobozba és még haza is bicikliztem vele. 

Az A&E-n csináltak egy egész testes röntgent, de szerencsére nincs törés. Ettől függetlenül úgy érzem magam mint, akit megrágott és kiköpött egy barlangi troll. És a tetejében El elakarja adni Ursulát. 

Facebook-fake

 Mikor a facebook algoritmusa feldobja, hogy anyukám válaszolt a Petőfi rádió által feltett kérdésre, miszerint: mi hiányzott neked a covid alatt a legjobban? És beírja válasznak, hogy az unokáival töltött idő. Miközben pontosan tudjuk, hogy egy velünk töltött hét után már halálosan unatkozik, mert itt nem lehet semmi mást csinálni, csak az unokáival időt tölteni. Hastag: nemnyerhetsz. Hastag: sosem.

Noise

Rossz alvó vagyok. Világ életemben rosszul aludtam, a legapróbb nesz is felébreszt. Mióta a gyerekek megvannak ez csak rosszabb lett. Most már, ha oka is van a zajnak (pl. visszaaltatás, innivalót adni, wc-re kísérni...stb.), utána órákig képtelen vagyok visszaaludni. Gondolom ez idővel csak rosszabb lesz, biztosan lesz olyan pont, mikor már éjszakákat nem fogok aludni, fáradt leszek és mérges. És persze mindez majd a mai fiatalok hibája lesz - ki másé? Folyton fáradt, morgós vénasszony leszek, már alig várom...

Ma hajnalban felébredtem egy fura hangra. Mintha a macska matatna valamivel a nappaliban. Eszembe jutott, hogy pár hete kilyukasztotta a gyerekek ugráló labdáját, lehet, hogy most az újakkal próbálkozik. Kipattantam az ágyból, levágtattam a nappaliba, ahol minden üres volt. Az ugráló labdák a polc tetején, macska sehol.

A zaj azonban folytatódott, mintha a szél rángatta volna a ponyvát a bicikliről. Gondolkodás nélkül kinyitottam a bejárati ajtót, ahol szemben találtam magam egy teljesen beállt csávóval. A srác pislogott, mint szarvas a lámpafényben. Én pedig az első sokkon túlesve, megkérdeztem tőle,  hogy mégis mi a fészkes fenét csinál itt? Ő erre valami magyarázatba kezdett, hogy vár valakit. Ekkor már El-ért kiabáltam, aki rohant le az emeletről. 

A fickó annyira szét volt esve, hogy azt sem tudta merre van előre. El kísérte ki a kertkapun, miközben mondta neki, hogy tűnjön el innen, mert hívja a rendőrséget. A srác pedig arról magyarázott, hogy neki lelki problémái vannak. Meg utána percekig állt az utcai lámpa alatt, majd eltűnt. 

Órákig ébren voltam. Nem tudtam visszaaludni. Egyre csak járt az agyam. Mi lett volna, ha El éjszakás? Akkor mit csináltam volna? Vagy ha arra ébredek, hogy szól a bicikli riasztója és hallom, hogy valaki megpróbálja ellopni? Vajon akkor is ott állt volna az ajtóban, ha aznap éppen nem kapcsolom ki a riasztót a szél miatt? Vagy, ha lefúj valamivel, mikor kinyitom az ajtót és bejön?

Egy biztos, ezentúl akkor sem kapcsolom ki Ursula riasztóját, ha fúj a szél, inkább riasszon be. És inkább kinézek az előszoba ablakon, mielőtt kinyitom az ajtót.

Impostor syndrome

 Emlékszem, mikor először olvastam róla őrületes baromságnak tűnt, valami egészen magasröptű rizsának. Aztán tessék a printmaking tanfolyam második alkalmán kellett rádöbbennem, hogy nekem ez van. Imposztor szindrómám...

Hallgattam Tinát, aki éppen arról beszélt, hogy tanult printmaking-et, és fiatalabb korában hatalmas makramékat készített. Én pedig ültem és azon gondolkodtam, hogy hogy a f...ba adhattam szivárvány makramét minden tanárnak köszönő ajándékként, mikor Tina nyilvánvalóan egy jóval nagyobbat, szebbet adott volna nekik, nem olyan csórit, mint én. 

Aztán leültünk rajzolni, megint. Nekem pedig eszembe jutott a múltkori rajzom, ami kutyának indult, majd egy alopeciás patkány lett belőle. És biztos, ami biztos még a falra is ki lett tűzve, mintegy emlékeztetőül: "így ne rajzolj kutyát". Szóval, ültem ott, mint egy rakás szerencsétlenség, magamba pörgetve az előző napon elhangzott beszélgetés köztem és El között, amiben megkérdezte, biztosan akarom e ezt a tanfolyamot, mert, ha ennyire bizonytalan vagyok, akkor lehet, hogy nem nekem való.

Aztán Al elkezdett hozzám beszélni, hogy ma a drypoint eching-et fogom megtanulni, majd mutogatni kezdte, hogy a tanfolyam többi résztvevői (3 napra vagyunk elosztva, 4-4 ember van egy-egy csoportban, mi vagyunk az utolsó csoport - covid rules) már miket csináltak. Nekem meg hányingerem lett és izzadni kezdtem, mert olyan csodálatos képeket mutogatott, hogy én olyat még álmomban sem tudnék rajzolni, nem, hogy itt és most 3 órában. 

Majd adott egy műanyag lapot, hogy próbálgassam a tollat, hogyan karcol és találtam ki vagy válasszak a előttünk lévő könyvekből, hogy mit akarok lerajzolni. Ennél a pontnál eszembe jutott, hogy felállok és kisétálok, és valószínűleg hazáig zokogok. Vetettem egy pillantást a kutya-patkányra, a könyvekre, amiket alibiként lapozgattam és arra gondoltam, hogyha erősen koncentrálok, akkor tuti láthatatlanná válok, vagy megnyílik a föld alattam és eltünhetek innen.

Szerintem totál látszott az arcomon, hogy a menekülésemet fontolgatom, mert Al végül kezembe nyomott egy képet és azt mondta: ezt a részt karcoljam rá az átlátszó műanyag lapra. A képen két kör alakú asztal volt, az egyik tetején egy vázában víz. Karcoltam. Néha alátoltam egy fekete papírt, hogy lássam önmagában is felismerhető, az amit mutatni akarok.

Haladtam. Karcoltam. Zen. Végül tinta került rá. Majd egy mángorlószerű présen áttolva előkerült a mű. Sírtam. Oké, hogy patkánykutya, és nem tudok rajzolni, de ott volt valami, amire azt lehet mondani, hogy ez egy alkotás. Hogy én csináltam, a semmiből, egy karcoló toll-lal és egy műanyag lappal.

És tudod mit? A szivárvány makramém is gyönyörű. 

Gardening

 Mikor kertünk lett álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer almozó lapáttal, gumikesztyűben próbálok halott madarat nylon szatyor tuszkolni zuhogó esőben, miközben a gyerekek is keresztkérdésekkel bombáznak.

Parenting

 "Ha nem eszed meg a málnát, nem kapsz több brokkolit!"

Meg soha sem sikerült komoly arccal végigmondanom ezt a mondatot.