A.-val beszélve jöttem rá, hogy megint panaszkodom. Aztán hamar gyorsan megnyugtatott, hogy mikor panaszkodom egészen más a hangom, így most nem panaszkodom, csupán a “családom” érdekes dolgait mesélem el, ami lehet, hogy egy külső személőnek panaszkodás, de ő ismer, ezért neki nem. Ez egy szép hosszú mondat lett arról, hogyan is próbálom meggyőzni magam, hogy voltaképp nem panaszkodom.
Pedig nem, de tényleg. Csupán csak apukával nem egyeznek a nevelési és viselkedési normáink, ami nem gond, csak enyhén szólva is fura. A két mosogatógép, két tűzhely, két külön konyhaszekrény elvét már nagyszerűen elsajátítottam. Három nap alatt egy hibát követtem el, de mint kiderült abban apuka keze is benne volt. Néha komolyan az a meglátásom, hogy tesztel vagy direkt keresztbe tesz, hogy lássa mennyire sikerül összezavarnia. Van, amikor sikerül, pl. mikor a gyerekek piros edényeit a kék, tejes mosogatóba rakta, mondván, hogy gyümölcsöt ettek rajta, tehát az tök mindegy melyik mosogatóba kerül. Csak azt felejtette el, hogy én utána aszerint pakolok és így bizony a piros edények bekerültek a tejes edények közé. Mert, hogy még jobban össze legyek zavarva a kék, tejes edények között is van amelyik Verdás – ami ugye eleve piros – így frankón nem vágtam, hogy a piros Miki egeres, akkor most mehet e a kékek közé vagy nem. Szóval ez az egy hibám volt, eddig.
De apuka nevelési elveiről akartam írni, nem a védőbeszédemet. Apuka szigorú. Apuka szerint gyereket nem ütünk. Ami nagyon szép, de próbálj meg két tökalsó fiút megnevelni anélkül, hogy a seggükre legyintenél. Ugye? Tegnap mondjuk azzal borzolta fel az idegeimet, hogy a kisebbik srác mondott valami csúnyát, erre apuka bezárta a lépcső alatti (nem, nem szobába, ez itt nem a Harry Potter) vendégwcbe, ahol már hónapok óta nincs villany, mert apuka lusta kicserélni a körtét. Bezárta. Oda be a sötétbe. Mondanom sem kell a gyerek vonyított, ahogyan a torkán kifért. Apuka szerint addig ott marad, amíg bocsánatot nem kér. Ööö… nem kért. Helyette visított, verte az ajtót és halálosan be volt szarva, attól, hogy be van zárva sötétbe. Mondjuk megértem. Harry Potter sem érezte túl jól magát a lépcső alatt.
Ma a nagyobbik fiú – Ben – kért tőlem egy zacskó chipszet. Nagyjából karnyújtásnyira voltam attól a szekrénytől, amiben a chipsz van, éppen a tiszta, kimosott ruhákat pakoltam ki. Nyúlok a szekrény felé, apuka felsikolt: Ugye nem a koszos kezeddel adsz Bennek ételt? Megismétlem: a tiszta, frissen mosott ruhákat szedtem ki a mosógépből. Ergo a kezem tiszta. Ezen kívül az a buzi chipsz be van csomagolva, csak van annyi esze annak a 6 éves gyereknek, hogy nem a zacskót eszi meg, hanem a benne lévő sültkrumplit. Megmostam a kezem, odamentem a szekrényhez, kinyitottam (lehet csipesszel és gumikesztyűben kellett volna), átnyújtottam a gyereknek az ennivalót. Mosolyogva. Mind tudjuk, hogy alacsony az a bizonyos kerítés.
Nyilván nem fogom elmesélni neki, hogy gyerekként körbenyaltam a homokozót, mert imádtam, ahogyan a homok korcog a fogaim között és szerintem tuti jó íze van (erről egyébként most is meg vagyok győződve). Vagy hogy gyerekként mindent megkóstoltam. Ismétlem: mindent. (Nem, senki sem gondolja most tovább vagy kérdez rá...) Mások a nevelési elveink, ettől függetlenül minden este megkérdezi milyen napom volt, ettem e, milyenek voltak a gyerekek és megdicsér a makulátlan renddért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése