Oké, én bírom a síros filmeket. A Rém hangosan... pedig a kedvenc könyvem, ever. De ez... hát komolyan. Technikailag, dramaturgiailag tökéletes volt, ott sírtam, ahol kellett, de semmi több.
Tom Hanks, mint apa. Ezt már eleve nem is értettem. Oké, Tom Hanks, Oscar díj, meg minden. A faszi egyébként mást nem tud, mint bugyután nézni. Ez tök oké a Forrest Gump-ban, de a többi Oscar díjat nyerünk, mert kooolosszális színész vagyok valahogy nem játszik. Egyetlen vállalható filmje szerintem a Joe és a vulkán, tessék megnézni, '90-es film, Meg Ryan-nel, of course. Édes, aranyos és nem veszi magát olyan vérkomolyan, hogy az már a ciki kategória. Szóval ő az apa, aki nincs. Technikailag sincs, színészileg sincs. Mintha nem is lenne. Sok vizet nem zavar. Néha nevet. De legtöbbször néz. Igen, bugyután.
Oscar. Imádtam a kisfiút, szerettem volna megsimogatni, magamhoz ölelni és azt mondani: Ne félj. Minden rendben lesz. Komolyan. Tényleg. - a könyvben. A filmben idegesített. Oscar egy idegesítően komisz kisfiú, aki bámul rád a nagy kék szemeivel miközben legszívesebben felképelnéd. Asperger. Nanáhogy. Egyetlen hihető momentumot sikerült elkapni tőle, amikor a nagyapja elmegy taxival... Na, az, tökéletes volt. Jó, Max von Sydow, a világ egyik legkiemelkedőbb még élő színésze,obviously. Szóval, igazából ő vitte a hátán a filmet, meg Sandra Bullock, akinek egyébként frankón elhittem, hogy milyen kurva nehéz is lehet egy ilyen kisfiú anyukájának lenni.
Hogy ajánlom? Nem. Olvasd el könyvben. Úgy kegyetlen, lélekbe markoló, kiforgat és bekebelez. Jonathan Safran Foer egyébként is zseniálisan ír, olyan technikával, amilyet mástól még soha nem olvastam. Leteszem a hajam előtte. A film viszont meg sem közelíti mindezt. Nézd meg, ha sírni támad kedved, de ha komolyan az jutna eszedbe, hogy mindenképp a szeptember 11-i merénylettel kapcsolatban akarsz nézni valamit, akkor inkább ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése