2015. január 1., csütörtök

Happy New

Maradjunk annyiban, hogy ez az év borzasztóan izgi volt, ellentétben az előző évek kőnyomorúságávál. Ott kezdődött, hogy babát vártam, aztán kifizettem minden hitelemet, voltam Magyarországon látogatóban, volt Anyukám Londonban, volt óóóóóóriási hasam, aztán szültem, majdnem meghaltam, aztán meg mégsem, azt hittem, hogy depis vagyok, aztán meg mégsem, Ficánka hasfájós lett, Ficánka ordított, aztán Ficánka megszerette a mózeskosarat, majd a kiságyat, végül a babakocsit, Ficánka elkezdett fogzani, repülőre ültünk mindhárman, egyszerre, karácsonyoztunk Magyarországon, Ficánka dumagép lett, E. hazautazott, sírás.

Azt hiszem leírhatom, hogy az év egyik napján sem unatkoztam, bár néha jó lett volna, illetve idejét nem tudom mióta nem aludtam egy éjszakát végig. Esélyes, hogy tavaly előtt.

Remélem, hogy ez az év is hasonlóan mozgalmas lesz, mondjuk a meghalásos dolog kivételével. Kívánom, hogy nektek is olyan elkövetkezendő évetek legyen, amire jó lesz majd visszaemlékezni. Én úgy érzem ezzel az évvel megtörtem valami átkot és innentől már valóban boldogabb új év kezdődik. 

Szóval, fiúk és lányok, asszonyok és férfiak, tündérkeresztanyák és csillámpónik, kívánok nektek nagyon boldog új évet, egészséget és elkölteni valót bőséggel!

2 megjegyzés:

  1. Boldog új évet kívánok neked is, sok-sok egészséget és boldogságot!

    VálaszTörlés
  2. Köszi, és viszont kívànom a sok jót! Pusztuljon az àtok! ;)

    BÚÉK!

    Csillàmpóni (a többi még/màr nem vagyok)

    VálaszTörlés