2016. március 27., vasárnap

Seal watchers

Húsvét alkalmával elmentünk fókákat lesni, végül nyuszikat is láttunk, cuki bébi nyuszkókat. De az igazi mégiscsak a fókakolónia volt. Fókák. A parton. Fókák. A tengerben. Fókák. Tenger. Ugye, értitek?




2016. március 18., péntek

Finally

Ma végre megtörtént a csoda. E. sok fuck-kal tarkítva beolvasott a szüleinek. Olyan régóta várom ezt a pillanatot! Nagyon büszke vagyok rá.

2016. március 9., szerda

Ipswich Community Playbus

Szabadidőmben a neten lógok (már, amikor engedi és nem dob le, mert normális netünk még mindig nincs. Igazából ez is megérne egy blogbejegyzést.) és próbálom felderíteni milyen szórakozási lehetőségeink vannak a környéken Ficánkának és nekem. A legnagyobb ámulatom még mindig az, hogy a children centerek, nursery-k, könyvtárak programjaik mind ingyenesek. Ezekért Londonban 3-10 fontot simán otthagytam. Most persze nem azért a 3 fontért, de mennyire jobban esik már, ha azt mondják szívesen látunk és mivel tudjuk, hogy nincs vagy vélhetőleg kevés jövedelmed van, mert otthon vagy a gyerekeddel, hát, gyere ingyen. Most látom, hogy Londonban mennyire a pénz mozgatott mindent.

Jövő héten ellátogatunk a children centerbe, ahova tartozunk, megnézzük magunknak a játszó csoportjukat. Most pénteken szeretnék ellátogatni az egyik legjobbnak mondott helyre. Nagyon sok reményt fűzök hozzá, mert a netes riportok szerint fantasztikusan összetartó csoport, akik szívesen látnak új tagokat és szuper softplayük van. Ujjak keresztbe.

Tegnap elmentünk megnézni a Buszt. A busz minden nap máshol parkol, kedd délelőttönként kb. 5 perc sétára tőlünk, a Griffin Wharf-nál. Ficánkát már azzal meg lehetett venni, hogy ez egy busz, citromsárgára festve, szemekkel. Belül meg egy komplett játszószoba, homokozóval, festékekkel, kirakósokkal, autókkal, csúszdával, könyvekkel, játék postahivatallal, beöltözős kosztümökkel, játék konyhasarokkal. Mit ne mondjak, őrület a köbön és mindez ingyen. Komolyan meg voltam lepve, hogy ehhez képest nem volt zsúfolt, nem tülekedtek az anyukák és a gyerekek egymás hegyén-hátán. A személyzet mindekit a nevén szólított, látszott, hogy összeszokott banda. Velünk nagyon kedvesek voltak, mindenkinek volt hozzánk egy-egy kedves szava, érdeklődtek, mosolyogtak, próbálták Ficánkát is bevonni a játékba. Egyszerűen teljesen másként viselkedtek, mint Londonban megszoktuk. E. mindezt gyanakvással kezeli, én viszont szabályszerű sokkot kapok és érzem, hogy visszatér az emberekbe vetett hitem. Az pedig egyszerűen csuda klassz, hogy Ficánkát feltölti a móka, elfelejt minden dackorszakos nyűglődést és csak játszik önfeledten.

2016. március 3., csütörtök

2016. március 1., kedd

Health visitor

Borzasztó, hogy London miatt még mindig tele vagyok előítéletekkel. A védőnő látogatása előtt még ki akartam sikálni fogkefével a korlátok közeit, szerencsére E. leállított. Tiszta pánik voltam, hogy mit szól hozzánk, Ficánkához meg a lakáshoz. Mentségemre legyen szólva, hogy a londoni védőnőnkkel nem volt éppen rózsás a kapcsolatom. Megismerkedésünket mindjárt egy jó nagy vitával kezdtük, aztán meghazudtolt, végül bocsánatot kért, majd négy hónap múlva én voltam a világ legnagyszerűbb anyukája. Szóval, a kapcsolatunk egészen hektikus volt, legjobban az fájt, hogy magasról leszarta a minket ért traumát, tápszert adni meg egyenesen bűn volt, még akkor is, ha előtte négy nappal még az életemért küzdöttem. Mostanra minden bizonnyal aranyérmet is adna a szoptatás miatt, bár én már igazán abbahagynám.

Az ipswichi védőnő viszont egy tünemény. Kezdjük ott, hogy már belépéskor közölte, hogy imádja a templomunkat és teljesen extázisba esett, mikor megtudta a címet, mert annyira kíváncsi volt, hogy milyen lehet belül. Alig akarta elhinni, hogy két hete költöztünk be, szerinte pont úgy nézünk ki, mint akik már rég óta itt laknak (őszintén remélem, hogy itt nem a rendetlenségre és a szétdobált játékokra gondolt). Ficánka megmutatta az autóit, brümmögött és ninózott, rohangált és pakolt, közben megállás nélkül dumált, egyszóval hozta a formáját. Ő meg kérdezett, álmélkodott és szörnyülködött, felajánlott egy kismama csoportot, ahol traumás szülésen átesettek támogatják egymást. Ficánkáról nagyon jó véleménnyel volt, kiemelte, hogy kétnyelvű környezethez képest mennyire sokat beszél, hogy ügyesek a kis- és nagymotoros mozgásai. Kicsit vékonynak találta, de tény, hogy nagyon magas és egy percre sem áll le, esély sincs rá, hogy dundibb legyen. Mesélt a children centerről, ahová tartozunk, adott hasznos tanácsokat mindenfélével kapcsolatban, és ami fontos, hogy mindeközben végig kedves, türelmes és hiteles maradt, nem is tudom mikor tett rám ember ennyire jó benyomást mostanában.

Miután elment egy kicsit pityeregtem, mert olyan dolgokra is rávilágított, amiket magam előtt is szégyenlek, emiatt pedig rossz anyának érzem magam. Például a szoptatás, amit szívesen abbahagynék már, de nem bírom hallgatni Ficánkát, ahogyan sír utána, ezért inkább megkapja, pedig már sokszor fáj és kényelmetlen, ahogyan szopik. Tiszta stockholm szindróma. Vagy a sokszori éjszakai kelés, a hisztik és sikítások kezelése. Egyszerűen utálom, hogy az anyaság velejárója a folytonos aggódás mellett, az állandó bűntudat. Gyakorlatilag kisüti az agyamat és félő, hogy hamarosan átváltozok, mint Gregor Samsa.