2015. március 28., szombat

End of my maternity

Elvileg két hét múlva fel kéne hívnom a főnökömet, hogy június elején vissza megyek e dolgozni. Ez alatt a két hét alatt előre kéne látnom, azt, amit most nem. Miszerint eszik e Ficánka szilárd ételt, el van e anyatej nélkül és képes e aludni nélkülem és a mellem nélkül. Illetve végigalussza e az éjszakát, hogy tudjak pihenni.

Jelenleg mellen alszik el. Rossz éjszakáin 5-8-szor kel, főleg, ha jön a foga (kérdés: fogzani fog e akkor, mikor dolgozom? válasz: nyilván). Nincs egyetlen kiváltott étkezése se. 8 hónapos. Anyósom, Anyukám szerint erőltessem. Én meg leginkább azt szeretném, ha később nem lennének étkezési zavarai, azért, mert rá lett valami erőltetve, amit nem akart.

És ki vigyázzon rá? Nagyszülők, akik napokig felénk se néznek, hiába lakunk egy házban? Childminder? Hol találok megbízható cm-et ilyen rövöd idő alatt, és főleg mennyiért? Nursery? No f*ing way! Kifizetni se tudjuk.

Ha itt élne az Anyukám mennyivel könnyebb lenne... de nem él itt, nekem meg el kell döntenem, hogy szerintem két hónap múlva Ficánka elég felnőtt lesz e ahhoz, hogy akár részmunkaidőben visszamenjek dolgozni vagy egyszerűen közöljem velük, hogy felmondok.

Istenem, valaki döntsön helyettem.

2015. március 26., csütörtök

Bridal dress

Hirtelen felindulásból vettem egy menyasszonyi ruhát a wish.com-on. Mentségemre szóljon, hogy 16 font volt (kb. 10000 Ft) szállítási költséggel együtt. Most vagy elképesztően undorítóan fog kinézni és akkor buktam egy kevés pénzt. Vagy pont úgy fog kinézni, mint a képen és akkor nekem lesz a világ legszuperebb low budget esküvői ruhám. 

2015. március 22., vasárnap

Engagement

Bahhh... tudom, hogy erre a bejegyzésre vártok már napok óta. Kicsit sem vagytok kiismerhetetlenek. És mosolygó fejecske.

Aki régebbről olvas, az tudja, hogy E. nagyjából már a harmadik randinkon esküvőt vízionált, én meg pánikrohamot kaptam, mert két igen elbénázott, hosszú kapcsolat után egyetlen porcikám sem vágyott gyűrűre. Aztán összeköltöztünk és meglepő módon, irtó gyorsan összehoztuk Ficánkát. Nah, akkor elgondolkoztam, hogy bizony jó lenne összeházasodni, már csak azért is, hogy könnyebb legyen a papírokat intézni. El is kezdtük szervezni, de pikk-pakk akkora lettem, mint egy kisebb mammut, így megegyeztünk abban, hogy Ficánka születésekor újra tárgyaljuk a dolgot. Nos, Ficánka születésekor egyikünk sem volt olyan állapotban, hogy esküvőről beszélhessünk, nagyjából csak a túlélésre játszottunk. Szó szerint.

Aztán nekem ki is ment a fejemből a dolog, lefoglaltak a mindennapok. Múlt hét pénteken meglátogatott N., a volt munkatársnőm. Könnyek között mesélte, hogy 7 éves évfordulójuk volt előző nap és a jeles alkalomra egy nagy büdös semmit kapott a párjától. Amikor megkérdezte tőle, hogy mégis mi a franc ez, akkor a csávó csak annyit válaszolt: mégis mire vártál, gyűrűre? Rézi barátnődnek sincs, pedig ő már szült is. Erre N. megkérdezte, hogy akkor először mi is gyereket tervezünk, utána esküvőt? Mire a srác kiröhögte, hogy tök nyilvánvaló, hogy ő nem akar gyereket, mert még nem áll készen. N. sírdogált egy kicsit, miközben E. hazajött, így neki is el kellett mesélnünk a történetet.

Miután N. hazament, nem is nagyon került szóba köztünk a dolog, csak annyira, hogy sajnáltuk őt, hogy P. ilyen csúnyán lerázta és megegyeztünk abban, hogy csúnya dolog volt velünk takaróznia. 

Másnap átlagos szombati napra ébredtünk. Ficánka etetés, reggeli, tv nézés, Ficánka etetés, altatás. Aztán E. szólt, hogy öltözzek, mert neki kell egy-két dolog a bevásárló központból. Elkocsiztunk Wood Greenbe, betérünk pár üzletbe, majd megálltunk egy ékszer üzlet előtt, E. kérdezgetett, hogy melyik tetszik. Mondtam, hogy szerintem mindegyik irtó drága, felesleges ilyesmin gondolkodnia. De csak erősködött, hogy mutassak rá, melyik tetszik. Háromra mutattam, hogy nah, azok tetszenek, erre ő meg besétált, hogy meg szeretnénk próbálni őket. Mindegyik csodaszép volt, egy különösen, de sajnos nem volt a méretemben, a hölgy szerint következő hét csürörtökre elkészülne, ha kérnénk. Mondtam, hogy csak próbáltunk, nem kérjük köszönjük, de mire E.-re néztem, ő már féltérdre ereszkedve nyújtotta a gyűrűt, hogy hozzá megyek e feleségül.

Bőgtem. Jesszusom, most is bőgök, miközben írok. Ugye, hogy erre nem lehet nemet mondani?! Így esett, hogy életemben másodszor, gyűrűs mennyasszony lettem. Azzal a különbséggel, hogy a mostani alkalommal egy szikrányi kétség sincs bennem, hogy szeretem és vele akarok élni.

Jó, hát ismertek... azért megkérdeztem, hogy csak N. miatt kérte e meg a kezem. Röhögött, de bevallotta, hogy elgondolkodott a dolgon és mivel volt köztünk egy megállapodás, miszerint Ficánka egy éves korára összeházasodunk elérkezettnek látta az időt. Még este sikerült beregisztrálnunk az önkormányzathoz is. Április 30-án lesz a házassági interjúnk, ahol eldől majd, hogy melyik napon lesz az esküvőnk. Izgi hónapjaink lesznek augusztusig.


2015. március 15., vasárnap

We are Hungarians

Az egyik fórumban arról beszélgettünk, hogy milyen cikis helyzetben bukott le már valaki azzal, hogy magyar, itt a nagy ködösben. Valaki beírta, hogy évek óta egy boltba jár, az eladócsajjal is tök jóban volt, erre valami fatális véletlen folytán kiderült az eladóról, hogy ő is magyar. Előtte meg évekig bratyiztak egymásnak, angolul. Kicsi a világ sóhajtottam.

Este elsétáltunk a szokásos Costánkba, ahol csak úgy bámultam kifelé a fejemből. Mentségemre legyen szólva, Ficánkának jönnek a felső fogai, nem alszik szinte semmit. Bambultam bele a barista arcába, majd automatikusan elolvastam a nevét. Balazs. Esküszöm még hangosan ki is mondtam. Balazs. Majd jött néhány kellemetlen angol mondat, mire meg tudtam szólalni magyarul. Bakker, évek óta ide járunk, általában ez a csávó van, a neve is mindig kint volt, nekem meg most esik le, hogy magyar.

Mindenütt magyarok vannak. Magyar az egész világ. Nem is értem miért csodálkozom ezen.

2015. március 3., kedd

Cupboard and lactoze

Vasárnap hajnalban nagy robbajjal összedőlt a pelenkázó asztal. El lehet képzelni azt az üvöltést. Vagyis, nem, nem lehet, mert a szívem facsarodik belé, órákba telt megvígasztalni. Szipogva, nyüsszögve feszült nekem a kis testével reggelig. Igazából nem gondoltuk, hogy ilyen véget ér a szekrény. Egy ideje már nem tudtuk kihúzni az alsó fiókot és a középső is kicsit csálén állt, de ki gondolta volna, hogy hajnalban egyszerűen összedől?!

Egyedül a teteje maradt meg épen, amin a szivacs van, a többi részéből egyszerűen kihulott minden alkatrész. Megcsinálni sem lehet. Ezért reggel első kanyarban elzarándokoltunk a skandináv áruházba, Malm-ot venni. Kiválasztottuk (3 vagy 4 fiókos, nagy dillemma, végül a 3 fiókos győzőtt, a 4 fiókos túl magas lett volna), kifizettük, hazahoztuk, összeraktuk. Tetejére tettük a megmaradt alkatrészt a másikból és voalá... van egy új pelenkázó asztalunk, ami ráadásul képes arra, - amire a másik soha nem volt- hogy befogadja Ficánka összes holmiát. Magic

Aztán következő hajnalban arra ébredtem, hogy hánynom kell. Vártam egy kicsit, hogy elmúljon. Legjobb taktikám, hogy ilyenkor nem mozdulok, hátha megunja és tovább áll. Sajnos Ficánka úgy döntött, hogy éhes, ezért muszáj volt felkelnem, megetetnem. Így a hányinger maradt. Végül még bele is aludtam. Aztán kimentem sírni a wc-be. Csak a padlóig jutottam, ott talált rám E. Egy darabig téblábolt körülöttem, hogy hogyan segíthetne. Messzire nem jutott, mert néhány pillanat múlva sztereóban használtam a wc-t és a mosdókagylót. Majd reggelig ezt megismételtem párszor. 

Viszont mondhatok egy jó hírt is. A nagyszülők most az egyszer remekeltek. Másnap meg sem bírtam mozdulni, annyira legyengültem (3 kiló, szevasz!). Ők pedig felváltva szórakoztatták Ficánkát, rám csak az etetés és az együttalvás hárult. Estére már tudtam két szelet pirítóst is enni, bezony. Kiderült az is, hogy anyós új szószt használt a bolognaihoz, viszont a hozzávalókat elfelejtette tanulmányozni. De most már legalább tudjuk, hogy a Tesco szószban laktóz van.