Ma felmondtam a munkahelyemen. Van még egy hónapom - felmondási idő - aztán örökre búcsút intek London legmenőbb magánklubjának. E. már egy hete felmondott, azóta sokkal jobb a kedve, bár rendesen megdolgoztatják. Îgy kell ennek lennie, nyugtatom magam, közben pedig borzasztóan be vagyok tojva. De persze minden nagy változás az első lépéssel kezdődik.
Mi most nagyot változtatunk. Végre. Eljött az idő, hogy nem csak a munkahelyünktől, hanem Londontól is búcsút vegyünk. Esküvő és nászút után már csak átmenetileg jövünk majd ide vissza. Addig, amíg sikerül mindent elrendeznünk... BRISTOLban. Igen, eljött a napja. Jó messzire megyünk minden bajtól, stressztől és rokonságtól. Hisszük, hogy ez valami jónak a kezdete. Tervezünk, haladunk, beszélgetünk. Aggódunk és örömködünk. Borzasztó sok dolgunk van addig is, nekem pl. 2 tortát is meg kell sütnöm a hétvégén, mivel Ficánka 1 éves lesz, E. pedig betölti a 4. X-et. Meg öltönyt kell venni, virágokat intézni, visszaigazolni a szállodát, a repjegyeket megvenni, ingatlanossal találkozni, Bristolba menni, próbasminket csináltatni, hajat vágatni, meghívókat postázni, szemüvegért elmenni, úszásórák, hen party és még egy csomó minden, ami most nem jut eszembe.
Néha szeretném, ha már túl lennénk rajta. De az igazság az, hogy jobban működöm teher alatt.