2015. július 31., péntek

Next big step

Ma felmondtam a munkahelyemen. Van még egy hónapom - felmondási idő - aztán örökre búcsút intek London legmenőbb magánklubjának. E. már egy hete felmondott, azóta sokkal jobb a kedve, bár rendesen megdolgoztatják. Îgy kell ennek lennie, nyugtatom magam, közben pedig borzasztóan be vagyok tojva. De persze minden nagy változás az első lépéssel kezdődik. 

Mi most nagyot változtatunk. Végre. Eljött az idő, hogy nem csak a munkahelyünktől, hanem Londontól is búcsút vegyünk. Esküvő és nászút után már csak átmenetileg jövünk majd ide vissza. Addig, amíg sikerül mindent elrendeznünk... BRISTOLban. Igen, eljött a napja. Jó messzire megyünk minden bajtól, stressztől és rokonságtól. Hisszük, hogy ez valami jónak a kezdete. Tervezünk, haladunk, beszélgetünk. Aggódunk és örömködünk. Borzasztó sok dolgunk van addig is, nekem pl. 2 tortát is meg kell sütnöm a hétvégén, mivel Ficánka 1 éves lesz, E. pedig betölti a 4. X-et. Meg öltönyt kell venni, virágokat intézni, visszaigazolni a szállodát, a repjegyeket megvenni, ingatlanossal találkozni, Bristolba menni, próbasminket csináltatni, hajat vágatni, meghívókat postázni, szemüvegért elmenni, úszásórák, hen party és még egy csomó minden, ami most nem jut eszembe.

Néha szeretném, ha már túl lennénk rajta. De az igazság az, hogy jobban működöm teher alatt.

2015. július 26., vasárnap

Family photoshoot

Az esküvői fotós ragaszkodott hozzá, hogy készítsen rólunk jegyesfotózást. Mi ezen jót derültünk, mert mi nem azok a fajták vagyunk, akik csak úgy felszabadultan teszik-veszik magukat a fényképezőgép előtt. Úgyhogy gondolatban sok sikert kívántunk neki. Majd inkább felvetettük, hogy legyen családi fotózás, mivel van egy gyönyörű kisfiúnk, aki ellensúlyozza béna szüleit.

Aztán megbeszéltük a helyet és az időpontot... viszont nem számoltunk az angol nyárral. Mert az angol nyár az olyan... az olyan... hogy nem létezik. Vagy esik, vagy nem. Gyakorlatilag ez a két lehetőség van. És mikor nem esik, az sem feltétlenül jelenti azt, hogy jó idő van. Általában nincs. Ha meg igen, akkor mindenki gyorsan kiposztolja a fészbukra, nehogy bárki is lemaradjon róla. Kétszer tettük át a fotózást, mire sikerüt végre eljutnunk Greenwich-be. Akkor is úgy, hogy egész délelőtt zuhogott az eső, telefonon tartottuk a kapcsolatot a fotóssal, hogy szerinte és szerintünk mikor áll el, és van e esélyünk rá, hogy elkészüljenek a képek.

Végül délutánra kisütött a nap, felszárította a tonnányi vizet, így elkészülhettek a képek. Maradjunk annyiban, hogy még mindig nem mi vagyunk azok, akik kényelmesen érzik magukat a fényképezőgép előtt. Viszont nem is lettek olyan rossszak a képek, sőt, hála a gondos utómunkának azt kell mondanom egyes képeket egész türhetően nézek ki.

Ficánka pedig... egyszerűen csodaszép.

2015. július 23., csütörtök

Tired

Annyira fáradtak vagyunk, hogy E. tegnap zoknistól fürdette Ficánkát és nekem közel öt perc után esett le, hogy min is kell röhögni.

2015. július 9., csütörtök

.

Olyan jó lenne most otthon lenni. Elbúcsúzni tőled. Virágot vinni. Liliomot, mert azt szeretted. Sírni a többiek vállán. Elmondani, hogy az utolsó pillanatig is hittél, hittünk. Erős voltál és bátor. És nagyon fiatal. 

Örülök, hogy ismertelek. Örülök, hogy a barátom voltál. Sajnálom, hogy nem tudtalak megölelni gyakrabban. 

Megtartom a könyved. Már bele is írtam: Drága barátnőmtől, akit már nem ölelhetek meg (1982. 07. 03. - 2015. 07. 04.). Isten veled.