2015. május 30., szombat

Back

Leléptünk Ficánkával két hétre Magyarországra nyaralni, mielött visszamegyek dolgozni. Ez alatta két hét alatt sok minden történt, többek között nem volt net, vagy csak korlátozva, és nagyon jó volt. Ficánka megtanult kapaszkodva felállni, visszaülni, felvenni a földröl dolgokat, miközben áll. Megtanult tapsolni, táncolni és megszerette a banánt. Nem, az alvást még mindig nem.

Én többet aludtam, mint szoktam, Anya àtvette Ficánkát, mikor látta, hogy rámférne még egy óra alvás. Voltam fodrásznál, így most megint ennyit arról, hogy az esküvöre megnövesztem. Rövid lett és jajvörös. Voltam kozmetikusnál, aki szerint egyértelmüen látszik, hogy szuper kozmetikumokat hesználok, mert szebb a böröm. Masszíroztatni is voltam, a hátam közepéröl kiszedte a púpot, nagyon sírtam, mire sikerült, de most már sokkal jobb és nem is fáj. Voltam kiscsoportos Moly-találkozón, szuper játszótereken. Sajnos nem sikerült mindenkivel találkoznom, akivel akartam, de olyan rövid volt az idö, hogy annak is örülök, hogy ennyi minden belefért.

Itthon a helyzet változatlan, talán kicsit kedvesebbek, mint voltak, de szerintem ez még az újdonság varázsa, jövö heten majd megint megy minden a maga útján.

2015. május 14., csütörtök

Fire

Tisztaban vagyok vele, hogy E. szemelyeben megnyertem a fonyeremenyt, mert mutassatok meg egy embert, aki alig par perccel imadot Kobom halala utan, rendel nekem egy Kindle Fire-t. Mar csak azt kene kitalalnom, hogyan legyenek ekezetes betuim es teljes lesz a boldogsag.

2015. május 7., csütörtök

I am fine

Persze azt mondom, hogy jól vagyok, meg minden rendben, aztán meg mégis bőgök, mint a hülye gyerek, mert elolvasok egy történetet és a kommenteket az angliai magyar anyák oldalon. És az sem segít, hogy valaki odaírja, hogy 3 éven belül perelhetsz, mert eszembe jut, hogy E.-nek pszichológushoz kellett mennie. Lehet nekem is kellett volna, akkor most nem bőgnék megállíthatatlanul.

2015. május 4., hétfő

Our team

Az egészben az a jó, hogy minden ilyen szarság csak még közelebb hoz E.-hez. Eddig is egyfajta véd és dac szövetség volt közöttünk, megfejelve szeretettel, szerelemmel, most ez csak még inkább méllyült. Jók vagyunk együtt, nah. És vannak terveink. És már nincs olyan, hogy túl messze van. Lesz költözés is. Most viszont pénzgyűjtés van, vissza is megyek dolgozni. Közben pedig a nagymama megtanulja, mi a dolga egy nagymamának. 

Ebédre beültünk a Zer-be, ahol eddigi londoni életem legfinomabb csirkemellét ehettem, E. és a hatfogú társaságában, aki egy éttermi etetőszékben szórta a puszikat a vendégeknek és a pincéreknek, miközben az én kajámból csórt darabokat majszolta. E. kávéjába macit rajzoltak, habból és kérésre szuper fogyi kaját raktak össze neki, ami még finom is volt.

Itthon pedig összeizzadva aludtam Ficánkával másfél órát, aztán ugráltunk, birkóztunk. Most pedig ülök a fürdőkádban, blogolok, miközben E. vacsoráztatja a törpét. Jó dolgom van, azigazság.

Jah, és az anyósék? Kényszermosoly, cukiskodás. Felőlem mehet, nem vagyok haragtaró. Számomra ők még mindig E. szülei. Azok, akik felnevelték, szerették és szeretik. Sajnálom, hogy felém nem ez a helyzet, de engem meg mások szeretnek, és így van ez jól.

2015. május 3., vasárnap

Mother's Day

Anyák napjára azt kaptam az anyósomtól és az apósomtól ajándékba, hogy kitalálták, hogy én már nem szeretem a fiúkat, sőt kifejezetten utálom őt. Azért, mert nem mondom neki minden mondatomban, hogy köszönöm és kérem. Mert ha este hazajön nem ugrom és készítek neki kávét. És nem hozom elé a papucsát. Helyette viszont megkérem, vagyis szerintük utasítom, hogy vigyázzon Ficánkára, amíg én gyorsan megfürdök.

És nem köszöntöm őket csillingelő jókedvvel, minden áldott nap. És ha megkérdezik milyen napom van, én őszintén elmondom nekik, ahelyett, hogy csak bólogatnék és az mondanám minden csodálatos. Szerintük azért töltök sok időt Magyarországon, mert már nem szeretem E.-t és azt tervezem, hogy elhagyom. 

Csak ültem és nem tudtam mit mondani, még könnyeim sem voltak, annyira meglepődtem a vádaktól. Helyette elvittem Ficánkát sétálni. E. a piacon ért utol minket. Ettünk a szokott helyünkön, salty beef-et, jó mustárosan. Közben E. elmesélte, hogy elég csúnyán beolvasott nekik. Mondtam, hogy szerintem nem kellett volna, mert inkább szomorú, hogy ők így látnak minket és nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ez, hiszen teljesen nyilvánval, hogy szeretem E.-t, imádom Ficánkát. 

Mire hazaértünk, ők elmentek. Nem tudom milyen lesz, ha hazajönnek. Ez az ő házuk, ezek után én csak egy betolakodó vagyok, akit eddig is csak megtűrtek.