2014. június 30., hétfő

List

Akartam írni egy szép tartalmas bejegyzést a barátságról, de meggondoltam magam, mert nincs kedvem újból és újból felbaszni az agyam rajta. Maradjunk annyiban, hogy vannak, akikkel több ezer kilométer távolságból is megy, és megint vannak, akikkel nem. És nyilván tök kultúrált megoldás hónapokkal ezelőtt törölni valakit a facebookos ismerősök közül, hogy utána számonkérd rajta, hogy miért is nem írt rád, mikor törölted. Mert nem számolom naponta a facebookos ismerőseim, azé`.

Helyette álljon itt egy lista, ami viszont az elmúlt hétben szuperjó volt, mert cicza posztja után én is kedvet kaptam.

♥ szomszéd cicája minden nap a mi hálószobánk ablakában napfürdőzik
♥ E. könyvet olvas
♥ laktóz mentes fagyi
♥ új illatú tusfürdők beszerzése a The Body Shop-ból
♥ The Body Shop megajándékoz egy szuper áfonyás body butter-rel, mert ebben a hónapban volt a szülinapom
♥ 12 kilóval vagyok nehezebb az átlagos súlyomnál és élvezem
♥ Thaiföldre skype-olni
♥ utolsó simításokat végezni az összes babás dologgal kapcsolatban
♥ búcsúajándékot venni, azzal a tudattal, hogy én nem búcsúzom
♥ Bence babával és szüleivel találkozni
♥ végre értelmes és hivatalos választ kapni arra a kérdésre, hogy milyen állampolgárságú lesz Ficánka
♥ aszalt sárgabarack és banán csipsz
♥ zsemlemorzsa és rántott brokkoli
♥ Game of Thrones
♥ E. szülinapi ajándékát már most beszerezni
♥ kitűző készítő kit

2014. június 20., péntek

7 and the half


Hátizé... maradjunk annyiban, hogy nem igazán tudok elszámolni vele mikor is nőt meg ekkorára. Nagy. Mondjuk felülről nekem nem tűnik annyira hatalmasnak. Viszont a facebook-os képeken én is ledöbbentem. 

Lassan 11 kiló plusznál tartok, lassú vagyok, nehézkes, nyűgös, egyfolytában éhes és álmos. Lelkileg pedig borzasztó sérülékeny. Mondjuk ez nem újdonság, mert mióta babát várok kicsit kiszolgáltatotnak és sebezhetőnek érzem magam. Leginkább azért, mert nem én irányítok, hanem a testem, hihetelenül nincs kontrollom önmagam felett és őszintén nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy 2 havonta új nadrágot vegyek. Most is úgy vagyok vele, hogy istenem, már csak másfél hónap, azt már kibírom ezekkel a nadrágokkal. Aztán meg kénytelen vagyok az egész napomat fürdőköntösbe tölteni, mert nem jön rám semmi. És mivel a fürdőköntös még mindig nem túl elfogadott utcai viselet, kénytelen leszek feladni az elveimet.

Aztán még az is van, hogy zöldséget kell ennem és vörös húsokat, mert alacsony a vasam. Vagyis nem alacsony, de pont határérték és ha nem kapom össze magam, akkor kórházban szülök és nem szülőotthonban. Ez így leírva nem olyan nagy tragédia, de ha azt mondom, hogy a szülőszoba szép tágas, hatalmas káddal, labdával, babzsákkal, ülőpárnákkal, bordásfallal és ággyal, ellentétben a kórházzal, ahol az ágyamon és a kiságyon kívül csak a figyelő monitor van és jobb esetben még egy szék, akkor érthető az aggodalmam. Ennek ellenére utálom a zöldségeket és a vörös húsokat, így most olyan dolgokkal taktikázom, mint csicseri borsó, aszalt sárgabarack, meg persze vas tabletta.

És volt itt meglátogatni az Anyukám. Kicsit sűrűre sikerült a programunk, a facén meg lehet tekinteni. A Kew Garden csodaszép, de azt hiszem nem 7 és felesen kellett volna kipróbálnom. Jelenleg is pihenem az elmúlt 10 nap eseményeit, ami kb. azt jelenti, hogy két óránként bealszom egy másfél órára, ezért is lehet az, hogy ezt a bejegyzést már közel öt órája írom. Igen alacsony hatásfokkal működöm. Őszintén kezdem megérteni az egyik kolléganőm véleményét, miszerint inkább az első három hónap hányós rosszullétei, mint az utolsó két hónap gyötrelmei. Pedig nekem nincsenek is olyan panaszaim, mint vizesedés és társai. Szimplán csak nagy vagyok, mint egy elefánt vagy azok a helyes kis csüngő hasú malackák. 

2014. június 9., hétfő

Smurf

Ti tudtátok, hogy Törpillát eredetileg Hókuszpók "készítette", azért, hogy az kémkedjen neki? És, hogy eredetileg nincs főcímzene?
(Igen, hála a szülési szabadságomnak, rengeteg időm van hülyeségekre.)

2014. június 5., csütörtök

GOwalk

Ma végre olyan idő volt, hogy megsétáltathattam E.-től kapott szuper GOwalk cipőmet, vagyis inkább ő sétáltatott engem. Esküszöm még életemben nem volt ennyire kényelmes cipő a lábamon. Egyrészről pont olyan érzés járni benne mintha süppedős füvön sétálna az ember, másrészről annyi súlya van, mint egy tollpihének. Az árát éppen ezért nem is merem megnézni, gyanítom, hogy nem volt olcsó. 

Elsétált(unk)am a kedvenc Oxfam boltomba, mert szuperul sütött a nap és mert a cipőm kívánta. Az tök lényegtelen, hogy a kedvenc Oxfam boltomban szuper cd-ket lehet venni potom pénzért és az eladók annyira jófejek, hogy megdicsérik a pocakomat és a szalmakalapomat. Mondjuk lehet, hogy azt hitték valami őrülttel van dolguk, mikor a kedvenc KT Tunstall cd megtalálásakor felsikkantottam, Kaiser Chiefs cd-ket pedig olyan erővel szorítottam magamhoz, hogy majd eltörtek. Mentségemre szolgáljon, hogy egy csávó pont azon a részen keresgélt, ahol én és pont az orrom elől halászta el a Stereophonics Perfomance and Coctails albumát, amire én is fentem a fogam.

Hazaérve lőttem életem első selfiét, amit a borzasztó eremény láttán többet nem is fogok megismételni. Megörökítettem a pocakomat kálával és a csudálatos GOwalk cipőmet, majd beszedtem Ficánka kimosott pöttöm cuccait a szárítókötélről. Most pedig a változatosság kedvéért Maroon 5 Moves like Jagger számát hallgatom, miközben Pilóta kekszet eszem és becsekkolok Anyukának jövőhétre.


2014. június 4., szerda

Purple is my colour

Sikerült megint egy olyan idióta dolgot abszolválnom a terhesség ingoványos talaján, amire első körben nem volt magyarázat. Nyilván az egyetlen ember, akitől pirulás nélkül meg mertem kérdezni - az Anyukám -, az még életében nem hallott erről a problémáról. De ez nem gátolta meg abban, hogy ne kérdezze folyamatosan azt: nem fáj? biztos nem fáj? nem ütötted meg? biztosan nem ütötted meg? Egyértelmű, hogy dolgokat elfelejtek, ez elvileg a terhesség egyik velejárója, de azért erre biztosan emlékeznék. 

Szóval, mivel nem volt érdemleges válasz, csak aggódás, én is bepánikoltam, hogy biztosan az én hibám, valami történt velem én meg még csak nem is emlékszem rá. Ennek továbbfejlesztett változata öt perc pánik után: úristen, a kórházban nem fogják odaadni a gyerekemet, mert látni fogják mekkora rakás szerencsétlenség vagyok. Egy kiadós bőgés után (ebben mostanában verhetetlen vagyok) kénytelen voltam belátni, hogy csak egyetlen dolgot tehetek: alámerülök az internet sötétebbnél is sötétebb bugyrába: a baba-mama fórumokba.

Egészen idáig komolyan tartottam magam, miszerint nem olvasok interneten semmilyen babás fóumokat, oldalakat, mert csak jobban kétségbeesek, mint amennyire vagyok, ez a dolog azonban nem tűrt halasztást. Jó egy óra keresgélés után, mikor már éppen ott tartottam, hogy egyszerűbb lenne felhívnom a régi nőgyógyászomat otthon és belezokogni a bánatomat a telefonba, mikor végre megtaláltam a választ. És persze, hogy semmi különös, nagyjából 50 terhes nőből, 30-nak van. A maradék 20 pedig még csak nem is hallott róla, köztük az Anyukám se.

Úgy szeretném, ha bizonyos információk csak úgy áramolnának, mint a csí, és nem kéne pánikba esnem minden szir-szarért. Ha nem csak legyintenének, hogy majd rájövök, meg ez nem is olyan fontos... stb. Ha lenne egy kimeríthetetlen állapotos enciklopédia, ahol minden kérdésemre választ kapok, bármekkora baromságot is kérdezek. Most viszont úgy tűnik, hogy a lila egyelőre marad az én színem.