2015. június 29., hétfő

Stand up, lil' man

Tegnap a kisfiam minden előzmény nélkül, felállt a konyha közepén. Körbenézett, hogy ki látta ezt a produkciót, majd lépett felém egyet és nagy kacagással a karjaimba dőlt, hogy aztán nagy, nyálas puszikkal halmozzon el.

Sírtam. Szerintem az első kimondott "szeretleknél" zokogva fogok elalélni.

2015. június 26., péntek

Dress code

Másfél év után először megint igazi londoninak éreztem magam. Sikerült reggel úgy felöltöznöm, hogy nem idősödő bölcsészlány vagy szoptatós anyuka legyek, hanem nő. Nagyon sokat dobott az önértékelésemen, még akkor is, ha hazafelé annyira hőség volt a metrón, hogy a hátamon folyt a verejték. Kár, hogy szineket nem sikerült a szerkómba belecsempészni, de majd legközelebb arra is figyelek, Milonka.

2015. június 22., hétfő

Shut up

Esküszöm, hogy olyan szuper hetünk volt, mintha nem is velünk történt volna. A nagyszülők imádták Ficánkát, a meló könnyű volt, E. majd minden nap korán hazajött. Ficábnka jól aludt, nem voltak alűrjei, megtanult egyedül felmászni a lépcsőn, élvezi, ha tologatjuk a kiskocsiján.

Hétvégén úszni is voltunk, végre ott, ahol befizettük a tanfolyamot. Nagyon kedves oktatónk van megint, a csoport is szuper, ráadásul van egy magyar család is. E. úszott most Ficánkával, nagyon élvezte. Végre megértette, miért is akartam ennyire ezt a babaúszás dolgot. Azért mert hatalmas móka! És Fic annyira élvezi! Még a víz alatt úszást is. Soha nem sír vagy kapálózik, ha vízben van, egyszerűen csak imádja. És most már E. is. Vasárnap kimentünk a piacra, ettünk salty beef-et a kedvenc helyünkön, ahol az árus már a nevünkön szólít és tudja, hogyan készítse el a szendvicseinket. Kifele menet vettünk házi limonádét, amit elkortyoltunk a kedvenc boltunkhoz érve. Bio bolt, amit itt organic-nek hívnak, igazából alig látszik az utcáról, egyszer véletlenül betévettem, azóta azonban csak ide járunk kajáért. E.-nek vettünk reggeli pelyheket, glutén- és tojás menteset. Magamnak vettem sajtot, kekszeket, laktózmenteset. Ficánka meg kapott babakaját, meg új fürdetőt.

Hazafele még elmentünk a játszótérre, hintázni, meg homokozni. Kár, hogy marhára fújt a szél, így annyira nem élveztük. Mármint Ficánka igen, mi nem. Őt minden alkalommal úgy kell kiimátkozni a hintából. Otthon E. kicsit edzett, Fic meg én egy nagy halom ruhacsipesszel szórakoztattuk magunkat. Egyébkét valóban óriási móka leszórni őket a lépcső tetejéről, szép ívvel esnek és jó hangjuk van. Kár, hogy utána nekem kell összeszednem. Illetve nem tudom hányszor megmásztuk a négy egyenként hét fokot tartalmazó lépcsősor a házban. 

Majd bemásztam a fürdőkádba, kicsit pihenni. A vasárnap, amíg E. vigyáz Ficánkára, én kicsit hosszabban tudok lubickolni, ilyenkor intézem a csajos ügyeimet. Néha E. benéz Ficánkával és beszélünk egy kicsit. Ez az egyetlen hely a házban, ahol úgy tudunk beszélgetni, hogy senki sem zavar. Most is bejött egy kicsit, láttam rajta, hogy valami bosszantja. Kérdeztem, hogy mi a baj, bír e Ficánkával, vagy menjek ki. Mondta, hogy semmi baj a fiúnkkal, leállította a kád mellé, és hangosan rötyögött, hogy a kezével tudott pacsálni a fürdővizemben. Kiderült, hogy az apja morgott neki, hogy mivel péntekenként vigyázniuk kell Ficánkára, ezért ő nem tud találkozni a barátaival és már a dámaversenyt is le kellett mondania, holott azt minden alkalommal ő nyeri. E. mondta nekik, hogy de hát ők ígérték meg, hogy vigyáznak az unokájukra, hogy ne kelljen childminderhez adnunk, most meg nem jó az időpont. Aztán megkérdezte az apját, hogy mégis mennyi időt kellene az anyósomnak Ficánkával egyedül töltenie, kiderült, hogy három óráról van szó. E. ezen már csak röhögött, hogy az anyja képtelen 3 órát eltölteni az unokájával. Sosem szoktumk példálózni az én anyukámmal, de E. most megtette. Mert valóban az anyukám mindenét odaadná, hogy Ficánkával tölthessen egy napot, az itteni nagyszülők meg azt számolgatják, mikor tudnak meglépni tőle.

Hát, így esett, hogy a csudaklassz hetünket mégis csak képesek voltak elrontank megint. Szereztek nekem egy átsírt éjszakát és egy napot. Ennyit arról, hogy ne legyek mérges és mindenben lássam meg a jót. Látom is... a fiam és a párom szemében. Mindenki más meg elmehet a búsba. A dámájával együtt.

2015. június 13., szombat

Angry


Amikor E. a képembe vágja, hogy te mindig mérges vagy. És én sírok, mert igaza van.

2015. június 11., csütörtök

What is your problem...

Azt hiszem kezdek megőrülni. Tegnap este leírom, hogy milyen tökéletes családom van, mama, papa, Ficánka, E. és én, csupa boldogság, szeretet. Reggel pedig megkapom nagypapától a szokásos odabökést, hogy érezzem a törődést. Kedd reggel is ez csinálta, mikor is finoman megkérdezte, hogy mikor jön Pillangó haza Thaiföldről, hogy belevágjunk a terveinkbe és elköltözzünk. Először is lövésem nem volt, hogy tudnak a terveinkről ilyen mélységig. Jó, nyilván E. mondta el, nem fontos, lépjünk túl rajta. De az, hogy egy nap Ficánkára vigyázás után megkérdezi, hogy mikor tervezünk elköltözni... én szivem szerint már ma.

Ma reggel Ficánka nyűgösen kelt, hajnal 5-kor felsírt, nehezen tudtam visszaaltatni. Szerintem fájt egy kicsit a pocakja, mert sokat pukizott. Nagymamának visszajött egy kicsit a náthája, ezért egész reggel került minket. Nagypapa meg sötét fellegekkel a homlokán bámulta a tvt. Bocsánatot kértem tőle, ha esetleg hajnalban felébresztettük volna, és elmondtam, hogy Ficánkának valószínűleg fáj a hasa. Erre rámnézett, és közölte velem, hogy ebben a házban mindenkinek csak problémája van, amire nem győznek már gyógyszereket bevenni.

Álltam, mint egy bamba birka, a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Majd kikapta kezemből Ficánkát és kimentek a kertbe. Én meg azon merengtem, hogy biztosan félreértettem valamit, hiszen tegnap még csupa kacagás volt az életünk, ma meg megint műsor van. Komolyan hiszem, hogy lassan megőrülök, skizofrén leszek, vagy nem tudom, de én épp ésszel ezeket a fordulatokat már fel nem foghatom. Nem értem, egyszerűen nem értem.

Most azon gondolkodom, hogy el mondjam e E.-nek vagy se... nem akarom szítani a feszültséget közte és a szülei között. Viszont ebbe a helyzetbe egyszerűen be fogok csavarodni. Nem látom a kiutat, nem tudom a megoldást. Legszívesebben hazafutnék Ficánkával. El ebből a tetves házból, városból, országból. 

2015. június 10., szerda

Working mum

Kicsit csalok, mert ma már a második nap volt, hogy dolgoztam. Az első után nem volt kedvem írni, mert úgy éreztem, megbuktam, mint anya és munkaerő. Az első még sajnos mindig áll, így a második nap után is.

Először is marha nehéz elindulnom dolgozni, minden munkanapom reggelén. Tudom, hogy kell, mert bár van pénzünk kifizetni azt a 3000 fontot, amit a cégem plusz szülési pénzt adott, de nem szeretnénk. Igy marad a munka. Okosan kitalálta ezt a HR managerem, biztosra ment, hogy visszamegyek dolgozni. Jó, mondjuk az rendes volt tőle, hogy belement a 6 órás munkaidőmbe, és szeptemberre is elengedett. De azért nem ő hagyja otthon a fiát...

Első reggel végigbőgtem az utat befele. Sírtam a buszon, sírtam a metrón. Még szerencse, hogy az emberek telkesen közömbösek. A kutyát sem érdekelte, hogy bőgök, mint a szamár. A benti munkám a nullával volt egyenlő. Szívem szerint óráként telefonáltam volna haza, de csak 3 smst írtam. Hős vagyok. Kivakartam a HR manager irodáját a megkövesedett koszhalmaz alól és gyakorlatilag ez volt az egész napi munkám. Lassú voltam, fásult és ideges.

Otthon pedig minden tökéletes volt. Ficánka evett, ivott, aludt, játszott. Aztán hazaértem és nem evett, nem ivott, nem játszott és főleg nem aludt. Cserében viszont ordított. Az altatása két órámba telet, addigra már én is bőgtem. Végül csak úgy volt hajlandó aludni, hogy egészen begömbölyödött a hasamhoz, a karjaival pedig átölelte a nyakam. Éjszaka többször felébredt, csak azért, hogy még szorosabban csimpaszkodjon belém. Meg kell a szívnek szakadni.

Kedden nem dolgoztam, Ficánkával és J. barátnőmmel csavarogtam Wood Greenben. Minden szart megvettem Ficánkának, kompenzálva a hétfői napot. Igy került a birtokunkba egy nagy Verdás héliumos lufi is, meg még egy csomó kacat. E. meg is jegyezte, hogy reméli nem ez lesz minden ledolgozott munkanap után, mert akkor a fizetésemet inkább utaljuk egyből a boltoknak. A napunk szuper volt, az altatás is könnyebben ment, az éjszakánk azonban ugyanolyan katasztrófa.

Ma már nem sírtam, Ficánka kicsit tovább aludt reggel, így könnyebben tudtam felöltözni, elkészülni, viszont gyorsabban kellett eljönnöm otthonról, így nem volt hosszú búcsúzkodás. Lehet, hogy könnyebb lesz így. Meló is jobban ment, bár nem vagyok még mindig elég összeszedett és egy csomó mindent elfelejtek. Ficánkának is jó napja volt, bár szinte semmit sem aludt napközben. Ennek eredményeként viszont öt perc alatt elaltattam és nyugodtan írhatok blogot, mert meg sem moccan, úgy alszik.

És ami a világon a legjobb... a nagyszülők. Komolyan. Egyszerűen kinyíltak, megváltoztak, mosolyognak, kedvesek, versengenek Ficánkáért, a hangjuk is egészen más. Ha valaki más mondaná, azt mondanám, ilyen nincs. Egészen emberiek lettek újra. Nekem meg végre eltűnt a gyomoridegem. Jó rájuk nézni, jó velük élni. Istenem, add, hogy ez így is maradjon...

2015. június 6., szombat

Swimming

Nyilván, hogy úszás óra előtt egy nappal lett kötőhártya gyulladása Ficánkának. Tudja a fitty, hogy mitől. Nem vagyok túl boldog tőle. Főleg, hogy szemcseppet kapott, napi négyszer, egy csepp. Már csak be kéne adni. Tudtam, hogy kemény menet lesz, de azzal nem számoltunk, hogy az amúgy is kényszermozgásos gyerek hirtelen képes legalább tíz kezet és lábat növeszteni, miközben a feje úgy pörög, mint az Ördögűző kislányának és persze úgy üvölt, mint akit nyúznak.

Beadtuk és ma reggel is. Hősök vagyunk, nem vitás. Fic itt fekszik mellettem, teljesen kidőlve a rákényszerített traumától. Az úszásoktató meg küldött egy smst, hogy ma mégsem lesz úszás, mert baj van a medencével. Szerintem összebeszélt Ficánka dokijával. Nincs mese, amint felébred újabb csepp következik. Jövő héten pedig kirúgjuk a medence oldalát! Juhhé!

2015. június 4., csütörtök

Bite

Amikor az általam olvasott kisgyerekes blogokon arról volt szó, hogy harap a gyerek, bölcsen bólogattam, hogy no, igen nálunk is előfordul, van ilyen. Akkor még nem tudtam, hogy amit, akkor harapásnak gondoltam, az puszán jelzés értékű simogatás. Mondhatni semmiség.

Mert, hát, harap. Mármint most. Hat fogával, mint valami jegykezelő lyukasztó. Nincs menekvés. Könyörtelen. Cukiskodva bújik, aztán mire észbe kapsz, már beléd is csimpaszkodik a fogaival, mint valami kobrakígyó. Nem sikíthatsz, mert akkor megijed, sírva fakad, aztán vígasztalhatom napestig. Nem lehet elereszteni egy durván kacifántosat sem, mert most vagyunk leszokóban az indokolatlan csúnya szavakról, hogy később már ne kelljen vigyázni.

Szóval, el kell neki magyarázni, könnybe lábadt szemekkel, hogy amit csinál az csúnya dolog. Nem harapjuk meg anyát, még akkor sem, ha a válla olyan szépen kínálja magát és pont szájra áll. Ha túl jól sikerül, a gyerek hüppögni kezd... ha túl rosszul, kiröhög. Nyilván a megoldás valahol a kettő között van, de azt még nem sikerült abszolválnom. E. szerint nincs ezzel semmi gond, mivel még senki sem látott olyan kamaszt, aki vállon harapta volna a kiszemelt lányt. Kicsit gyanús, hogy ezzel takarózott, mikor a hozzátáplálás miatt aggódtam vagy a szoptatás miatt, meg az együtt alvás miatt. Szerinte megint túlspirázom a dolgokat. Szerintem meg, ő még nem volt úgy istenesen megharapva.

2015. június 1., hétfő

Meeting

Hát, megtörtént végre. Mármint a találkozásom a főnökeimmel. Meglepően kedélyesen telt, pedig én mindenféle borzalmakat vizionáltam előre. Még E.-nek is mondtam, hogy biztos kiborítóak és hajthatatlanok lesznek. Erre mosolyogtak és minden kívánságomra rábólintottak. Ha ezt tudom, kértem volna még fizetésemelést is.

Jövő héten hétfőn kezdek. 3 napot fogok dolgozni, 6 órában. Megkaptam az összes public area ellenőrzését. Igy aztán háromszoros hurrát az új főnökömnek, aki szintén azt gondolja, hogy a "tehetségemet" ne takarításra pazaroljam. Már most bírom a nőcit, remélem pár hónap közös munka után is ezt mondom majd róla.

Ficánkára a nagymamája és E. fog vigyázni. Egyelőre vannak fenntartásaim, de igyekszem pozítivan állni a dologhoz, mert mióta visszajöttünk otthonról kicsit enyhülni látszik a légkör. Ma már énekelt is a nagymama Ficánkának, amit soha nem tett előtte, és kicserélt egy kakis pelenkát is. Vannak még csodák. A végén még kiderül, hogy az is az én hibám volt, hogy eddig nem lehetet igazi nagymama... ne, ne legyen ebben igazam.

Azt még le kell írnom, mert elfelejtem, hogy Ficánkának jönnek az őrlőfogai, ezért aztán kicsit folyik az orra, és könnyezik a szeme. Ennek ellenére pár napja csudaklasszul alszik éjjelente. Nem tudom minek köszönhető ez, de nagyon hálás vagyok érte. Remélem így is marad. Jah, és még egy jó hír, hogy a kormány 15-ről, 30 órára emelte a 3-4 évesek ingyenes oviját. A végén még megérjük, hogy Ficánka is óvodás lesz.