2014. január 31., péntek

First movement


Íme a pocak 3 és 1/2 hónaposan. Igen, még néha nekem is eszembe jut, hogy csak vicc az egész, reggelre majd elmúlik. De szerencsére elég ragaszkodó. Annyira, hogy egyik hajnalban arra ébredtem, hogy kirúgja az oldalamat, majd éhes cápaként körözött a bal oldalamon. Ezután átspurizott középre, ahol újból belémrúgott, majd bukfencet vetett háromszor. Mindeközben én E-t próbáltam felébreszteni, aki csak odáig jutott el, hogy a pocakomra tette a kezét, majd visszaaludt. Pedig elég hangosan nyöszörögtem, hogy: ezt érzed? úristen! hát ez nagyon vicces! Később pesze sajnálta, hogy mindezt átaludta, de megigérte, hogy ha majd szülök könnyebben fel fog ébredni, csak üvöltsek hangosan a fülébe.

Szerencsére másnap Ficánka adott egy pacsit E-nek, aki ettől teljesen megnyugodott, mert szerinte így kiderült, hogy őt is szereti a baba. Majd rögtön hangot is adott az elképzelésének, miszerint az Ő Fia, majd boxoló lesz, mint az apja. Igazán nem akartam elkeseríteni, hogy engem ezek a mozdulatsorok inkább emlékeztetnek egy orosz népitáncosra, sem mint boxolóra. És ugye koránt sem biztos, hogy fiú. 

2014. január 22., szerda

Future

Elég sok időm volt gondolkodni mostanában a blog sorsán, mert borzasztó ám úgy blogolni, hogy nem írhatok le semmi spoilereset. Mert minden, ami izgalmas volt az úgy kezdődött, hogy a doki azt mondta: gratulálok, kisbabája lesz. Én meg ugye megigértem, hogy nem csinálok ebből a blogból kismama-blogot. El is kezdtem írni egy másikat, de rá kellett jönnöm, hogy nekem erre se időm, se energiám, meg aztán több mindent tudnék oda írni, mint ide, holott ez a blogom, ezt építgetem, szépítgetem évek óta.

Így aztán két eset lehetséges. Az egyik, hogy nem írok blogot. Se egyiket, se másikat. Valljuk be ez elég szerencsétlen húzás lenne, mert kényszetesen grafomán vagyok. Ha nem írhatok, megkeseredett öregasszony leszek, ráncokkal meg minden. Szóval, ez a lehetőség kizárva.

Másik, hogy ide írok, ezt folytatom, hiszen ez az életem. Eddig is arról írtam ami velem történik. És ami most velem történik, az az, hogy gyereket várok. Így nem kellene sorok közt rejtőzve sompolyognom olyanról, hogy mennyire jófej volt már a kiscsöpp az ultrahangon, és hogy a dokival együtt könnyesre röhögtük magunkat.

Nyilván a második opciót választottam, sejthetitek. Szóval, azt kell mondjam mostantól minden kicsit más lesz, mivel az én életem is kicsikét más lesz. Nem tudom, hogy milyen lesz, mert ezt a fejezetét az életemnek még én sem ismerem. Lövésem sincs, hogy tigris-anya, ökó-mami vagy prüntyögő cicafül leszek e. Esetleg bedilizek és minden szentek legnagyobbikakét fogom említeni a gyerekemet (rövidítve: m.sz.l.n.ka). Az biztos, hogy ez a blog eddig sem szólt másról, mint hogy, hogyan küzdök a világgal, élem a mindennapjaimat, sírva, kacagva vagy éppen bosszankodva. Ez most sem fog változni, csak bővültünk plusz egy fővel.

2014. január 17., péntek

Our new adventure is



Csak remélni tudom, hogy egyszer majd megbocsájt ezért a húzásomért.

2014. január 9., csütörtök

Blood test

Tegnap mikor a csaj sokadszori nekifutásra sem találta el a vénámat, majd úgy döntött, hogy a másik karomon is megpróbálja, eszembe jutott, hogy felvetem neki, engedjen haza, majd én otthon elintézem egy csavarhúzóval, kárpótlásul még egy vödör vért is hozok neki. De éppen akkor megtalálta a helyet, kár, hogy utána csak fél órát kellett várnink rá, hogy megtöltsek 3 kémcsövet. Bizony mondom néktek, csavarhúzóval könnyebben ment volna. Arról nem is beszélve, hogy pontosan ugyanilyen véraláfutásokat tudtam volna produkálni.

2014. január 8., szerda

Faves of 2013

Jövök olyannal, hogy az elmúlt év kedvencei:

Könyvek: nos a múlt év nem nagyon bővelkedett könyvekben. Nyilván az én lustaságom is közrejátszott ebben, meg az is, hogy angolul olvasni még mindig nem megy könnyen. Magyar könyveket beszerezni meg nem nagyon tudok. De majd most, hogy megkaptam a csuda e-olvasót.

Neil Gaiman: Fortunately, the Milk
Már csak azért is kedvenc, mert alá van írva, és nekem még mindig NG a plátói szerelmem.

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
Most mit mondhatnék... utálom ezt az öregembert, mint a bűn, de nem bírok magammal, ha erről a sorozatról van szó.

Nemere István: A fantasztikus nagynéni
Újból felfedeztem a delfin sorozatot, szóval lesznek mé ifjúsági regények, azt hiszem.

Filmek: mivel E. borzasztó nagy filmimádó, így abszolút el vagyok kényeztetve ilyen téren.

Felhőatlasz: egyszerűen zseniális. Könyben nem, szerintem egyszerűen nem jön át. Viszont a film elképesztő.

Hobbit: most mit mindjak erre... jövőre már nem lesz mit várni

The lovely bones: E. még nem látta, így együtt nézve egészen különleges élmény volt.

Tv-sorozatok: rengeteg sorozatot nézek, realitytől az igazi hardcore shit-ig. Szerintem nem lehet megunni őket.

Him and Her: gusztustalan angol sorozat, szívem szerint azt mondanám, hogy E. kényszerít a nézésére, de nyilvánvalóan hazudnék.

Doctor Who: visszavonhatatlanul imádom. Haragudtam az 50 éves évfordulós epizódra, de vígigbőgtem a karácsonyi részt. Matt Smith, hiányozni fogsz.

Game of thrones: remélem még jó néhány évig, minden tavasszal

Zene: a zenék csak úgy ragadnak rám, magam sem értem, hogy hogyan, mikor.

Of monsters and men: lassan kivülről tudom minden számukat, vessetek meg, de imádom.

Mumford and sons: még mindig.

Idén kimaradt a netről szedett kedvencek, mert nem netezek sokat. Talán majd idén, most, hogy ez a multifunkci szépség a kezemben van.
Így aztán nem marad más hátra, mint kicsit megkésve bildog új évet kívánjak. Az évértékelésemet már megírtam a molyon, ha jókedvemben leszek ide is bekerül. Puszi, pá