2013. november 19., kedd

I am a celebrity, get me out of here

Tegnap este durva celeb-mérgezést kaptam, úgyhogy egy időre leállok a talk-showk nézésével, mert így is több british cölöpöt felismertem, mint kellene. Mondjuk katartikus élmény volt összefutni a wc-ben az összes EastEnders "sztárral", akik gyakorlatilag sorfalat álltak nekem, miközben a kéztörlőt próbáltam feltölteni, majdnem meg is hajoltam, mikor végre sikerült. 

Aztán egy nagyon édes férfihang felhívott, hogy kaphatna e esetleg - de igazán nem akar zavarni, távol álljon tőle - egy vasalót és vasalóállványt. Majd mikor bemondta, hogy a legnagyobb tárgyalóba kéri, akkor azért meginogtam és visszakérdeztem legalább 5-ször. Végül persze vittem, de arra igazán nem számítottam, hogy kinyitva a tárgyaló ajtaját Olly Murs-szal találom szemben magam, aki egy szál alsógatyában áll a terem közepén, a McFly tagjai meg a karosszékekben terpeszkednek. Itt mondjuk kiderült, hogy mennyire öreg vagyok, mert Olly meglepően hanvas volt, én pedig arra gondoltam, hogy milyen édi kisgyerek és nem arra, hogy bazzzzeg, micsoda test.

De lehet, hogy az is közrejátszott, hogy az ismert angol playboy éppen takarítást kért telefonon és már az járt a fejemben, hogy mi minden szart fogok megint ott találni. Tegnapelőtt kicsit kiakadtam, mikor a szőnyegből vért kellett kiszednem, a fürdőkádból meg... hagyjuk... Nagyjából végeztem is, mikor megjelent az új kurvájával, aki mint kiderült bulgár volt. Majd persze megkérdezte tőlem is, hogy hová való vagyok. Mikor mondtam, hogy magyar, akkor vigyorgott és vicceskedve megjegyezte, hogy az majdnem Bulgária... Itt volt az a pillanat, mikor a csajjal egymásra néztünk... én pont azt gondoltam, hogy bazzeg ha valami félrecsúszott volna a londoni "karrieremben" simán lehetnék én is kurva, az ő szemén meg tisztán látszott, hogy azt gondolja: lehetnék én is takarítónő... 

Igazán kíváncsi leszek, hogy ma milyen szarra megyek be, bár mostanában már azt gondolom, hogy nem tudnak mivel meglepni. Mondjuk, azért Keanu Reeves-től még mindig elájulnék.

2013. november 13., szerda

Just go with the flow and Exterminate


Lehet, hogy mégis csak túl sok szabadidőm van. Pl. mini Tardis-szal és mini Dalek-kal játszani. Ahelyett, hogy tanulnék. Vagy jógáznék. Vagy áramolnék, mint a csí.

Hello shit

Arról nem is írtam, hogy egy évesek lettünk E.-vel. Mondjuk már jó régen el is múltunk, de mindegy. Szóval, jah, 1 év. Persze én az egészet úgy képzeltem, hogy a boldogságtól álomittasan fogunk majd arról ábrándozni, hogy terhes vagyok... Hoppácsak... majdnem így is történt, leszámítva, hogy 5 órára rá már a kórházban zokogtunk egymás vállán. Nyilván, hogy én voltam megint a hülye, mert hajtok, mint az állat, pedig ezelőtt pár éve a doki is megmondta, nagyon kell vigyáznom az elején. De, hogy a faszban tudod, hogy mikor van az eleje?! Semmi jel nem mutatott rá. Nem voltam kívánós, nem voltam rosszul, nem fájt a mellem... stb. Fel tudnám sorolni az egész kelléktárat, de egyik sem voltam, leszámítva azt, hogy hullámzott a kedélyállapotom, bár, ha jól belegondolok, nálam azt tök normális, hogy sírok a reklámokon.

Még mielőtt bárki törölne a RSS olvasóból, leszögezem, hogy ez nem lesz kismama-blog, arra majd indítok másikat, ha bekövetkezik. Most leginkább arról akarok írni, hogy azóta most tudtam először leülni a főnökömmel, hogy ezt én így tovább nem csinálom. Nem vagyok igavonó állat, hogy végigszopjam a délutános műszakot, azért, hogy reggel visszajöjjek ugyanazt a szart lapátolni. Mással sem csinálja ezt meg, hát velem se tegye. Hümmögött és sajnálkozott, hogy nem tudta, meg nem akarta, sajnálja. Mondjuk többre nem jutottunk, de ígéretett tett, hogy nem fog délutános után reggelre betenni és dupla segítséget kapok, ha parti van a házban. Azt mondjuk ezután sem értem, hogy ez, ha Kas van délután magától érthetődő, nekem meg ezért külön kell szólnom. 

Aztán még az is van, hogy jött egy új lány, a Naomi, aki magyar. Szóval, akár örülhetnék is, hogy bővül a csapatunk, de... jaj, istenem, hát egy kész nyiff és nyaff vagyok ma, a fenét kezdtem el blogot írni, fogjatok le Az igazából nem baj, hogy totál kezdő, én is voltam az. Én is pontosan azt hittem, hogy úgy kell takarítani, hogy kettőt fújok a vacakból, letörlöm osztjóvan. És visszanézve a hőskorba nevetségesen bénán ágyaztam, bár szentül hittem, hogy pont így jó. De... ohhh... bazzmeg, nézz magadba szánalmas vagy... nem, csak kibaszodtul öreg... Nah, jó, mondjuk ki. Az van, hogy én borzasztóan utálom azokat a csajokat, akik folyamatosan a pasijukról beszélnek a többi nőneműnek, aztán meg ha feltűnik egy fasz a láthatáron, akkor majdhogynem pucérra vetkőzve lejtenek fátyoltáncot előtte. Tudjuk jól, hogy ez adódhat a korából fakadóan (fiatalság, bolondság) vagy egyszerűen csak született ribanc. Szóval, most itt tartok, hogy próbálom kitalálni melyik, csak az a baj, hogy igazából hajlok rá, hogy mindkettő. Pedig volt egy pont, mikor megenyhültem, és komolyan azt hittem barátok leszünk. Jó, igazából csak két órán keresztül tartott, aztán megszünt. És ezen az sem segít, hogy Tomek folyamatosan nekem puffog miatta, Kas is nekem puffog miatta és Virgi, az őrült nő is nekem puffog miatta. Én pedig hazajövök és E.-nek puffogok miatta.

Azt hiszem szépen sikerült összefoglalnom milyen fasza napjaim is vannak mostanában, holott megigértem a dokinak és E.-nek, hogy én leszek a csí, a végtelen nyugalom és a hosszan zengő ohmmmm. Komolyan azon vagyok, de tényleg. Még jóga tanfolyamot is néztem magamnak, aztán az árától majdnem agyvérzést kaptam, így letettem róla. De azért pár percig tök jó volt nekem.

2013. november 11., hétfő

Please, help me

Eredetileg válaszkommentnek szántam, aztán valahogy önálló akaratra ébredt és kinőtte magát posztá. Olvassátok.

Az úgy volt, hogy mikor rájöttem, hogy nekem nagyon rossz otthon, éhenhalok meg minden, akkor megkerestem minden külföldre szakadt barátot, ismerőst, rokont és nemrokont, hogy ki akarok menni dolgozni, segítsenek. Mondjuk egy kezemen meg tudnám számolni hányan jelentkeztek a megsegítésemre (jó, az igazság szerint gyakorlatilag két ujjam is elég lenne hozzá). Ebből az egyik gyakorlatilag lerázott, a másik pedig S. volt, akit a Moly miatt és Pillangó-Galambdúc miatt is ismertem. S. akkoriban tervezte, hogy hazajön, átpasszolja nekem a melóját és mindketten jól járunk. Nos, ez volt a terv. Nyilván nagyon sok buktatója van egy tervnek, pl. nem volt pénzem, pár napra volt szállásom (S. jóindulatából), és nem volt áthidaló munkám, amivel ki tudtam volna böjtölni azt az egy hónapot, hogy megismerjen a család és elfogajon. Mondhatnánk, hogy borult a bili, gyakorlatilag napokig az internet előtt ültem és mindenkitől munkát könyörögtem. Hisztérikus libaként ismételgettem, hogy nekem nem segít senki, jajistenem, mindenki szemét, önző dögök, csak maguknak akarják a munkát, ilyen ez a magyar mentalítás... stb. Aztán S. egyik ismerőse ajánlott munkát, azonnali kezdéssel, és mire észbekaptam már a repülőn ültem és azon aggódtam, hogy hol fogok aludni, mit fogok enni, és meg fogok dögleni a melóban. Akkor még nem tudtam, hogy mennire igazam is lesz. Aztán leszálltam és tudtam, hogy egy fél napom van arra, hogy lakást keressek. S. ebben is segített, és mint valami csoda délutánra már volt fedél a fejem felett, másnap pedig munkába is álltam.

Nos, ez az ami nem szokványos dolog. Olyan nincs, hogy kijössz és másnap már van munkád. Olyan sincs, hogy kijössz és már aznap van normális szállásod. Általában csövezel valakinél hetekig, ez alatt melót keresel, majd mikor van melód és elég pénzed, elköltözöl. Az első munkád tutira valami ügynökséges meló lesz, ami azt jelenti, hogy beledöglesz úgy hajtasz, de tök mindegy, hiába, mert szar melód van, szar pénzért. Arról nem is beszélve, hogy az első albérletedet tuti magyaroktól bérled, amivel már az első héten tele lesz a tököd. Szóval, szar lesz, nagyon. Utálod, gyűlölöd, minden nap úgy ébredsz, hogy mindened fáj, fárad vagy, éhes és tudod, hogy kurvára nem éri meg. Itt van az a pont, amikor nagyon sokan hazajönnek. Ez kb. 2-3 hónap. Aztán lassan jobb lesz. Jönnek azok a hónapok, amikkel nem is igazán tudsz elszámolni. Eltelnek. Visszatekintve csak azt veszed észre, hogy lesznek barátaid, kollegák, akikkel beszélgetsz, főnök, aki megkérdezi, hogy telt a szabadnapod. A várost megszokod, tudod, mit hol érdemes megvenni, mit kell nagyívben kikerülni. Meggyugszol. A pénzed is elég, lassan félre is tudsz tenni. Terveid lesznek, céljaid, akarsz dolgokat, amiket most már valahogy könnyebben el is érsz.

És végre rendes szerződéses munkád lesz. Havonta, hetente fix pénzzel, vége az örökös pénztologatásnak. Tudod, mit, miért csinálsz, mikor, hogyan. Tudod kire számíthatsz, kire nem. Tervezhetővé válik az életed. Ez kb. másfél év. Még mindig szar melód van, még mindig másokkal élsz együtt, még mindig nem könnyű, de már látod a fényt az alagút végén.

Hogy hányszor kapok segítséget kérő méleket? Nagyon sokszor. Az elején próbáltam segíteni, tényleg, mindenkinek. Mert az volt bennem, hogy nekem is segítettek kijönni, fogták a kezem, nem hagytak magamra. O. is így jött ki. Megbántam e, hogy segítettem neki kijönni? Igen, borzasztóan. Nem ismertem jól elötte, egy városból jöttünk, a anyukáink ismerik egymást, kb. kétszer láttam és beszéltem vele. Az akkori benyomásom szerint egy cserfes, nagydumájú, talpraesett csajszi. Itt kint napok alatt eldőlt, hogy egy királylány, aki életében két szalmaszálat nem tett kereszbe, rózsaleveleket szarik és önmagán kívül más individumot nem ismer. Szenvedtem vele, nem akart ügynökséges munkát, nem akart takarítani, nem akart pincérnő lenni, nem akart semmit. Ez mondjuk így nem igaz, mert hamar kiderült, hogy ő valami irodai munkát képzelt el magának. Jah, kérem... irodai munkát én is gyakran képzeltem magamnak, otthon is. 

És el is érkeztünk a problémák forrásához. Mindenki így kezdi: nem beszélek angolul, de ott kint majd belerázódok; nem akarok takarítani és pincérnő lenni, mert azt akár otthon is tudom csinálni, nem kell ehhez külföldre mennem; nincs sok pénzem, remélem, hogy hónapokig tudok nálad csövezni. Persze van, aki azt írja, hogy bármit bevállal, meghúzza magát és tök hálás minden segítségért. Én erre visszaírok, borzasztó őszintén leírva mindazt, ami az igazság és amit itt most ti is elolvashattatok. Általában erre már nincs válasz. Mostanában már azt is hozzáteszem, hogy nem ismerek ügynökségeket, ahol érdekődni lehetne, mert amivel én voltam, megszünt. Kiestem ebből a körből, ahol pontosan tudta mindenki, ha munkát akarsz, kihez kell fordulni. 

Szóval, ez van srácok. Már nem tudok segíteni, és kérdéses, hogy egyáltalán akarnék e.

2013. november 8., péntek

We are friends

Lassan megszokom, hogy a karácsony közeledtével minden nap bejelöl a facen legalább egy új ismerős. Nagyjából ilyen szöveggel, hogy:

Szia,
biztosan nem emlékszel már rám, de én voltam az, aki téged és a barátnődet halálra szekálta az általánosban. Csuda geci dolog volt tőlem, komolyan sajnálom. De most látom csak, te Londonban élsz, nem hoznál nekem az XY-ból egy Z-t, mert most van ilyen limitált kiadású izé, amit csak Londonban lehet kapni. Természetesen kifizetném, és ha erre jársz, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Nagykanizsán... stb., akkor oda is tudnád adni és beülhetnénk valahová meginni valamit.

Hát, komolyan a pofám leszakad az ilyenektől. Értem én hogy kari jön, meg ajit kell adni, meg szeretet, megbocsájtás és Coelho, de azért álljon már meg a menet. Először is nem vagyok tinilány, aki boldog boldogtalant visszajelől. Másodszor, nincs szeretet és megbocsájtás a részeről, ha geci voltál, ez van, szar ember vagyok, vállalom. Harmadszor, az ilyen limitált kiadású izék olyan boltokban vannak, ahová én elvből be sem teszem a lábam. Negyedszer, sosem lesz annyi pénzed, hogy ezt a limitált kiadású izét kifizesd. Ötödszörre pedig sanszos, hogy mindezek után nem fogok elmenni az ország túlfelére, hogy megigyak veled valamit.

Látszik ugye, hogy új erőre kaptam? Kellet nekem egy a kis pihenés. Helló, cinikus Rézi, üdv a világban megint!

2013. november 3., vasárnap

Autumn

És most elmegyünk őszölni. Egy hét múlva jövünk.