2019. július 16., kedd

Ohhh... well

Keserédes pillanat, mikor rádöbbenünk, hogy nem kell sietnünk a disabled changing roomban, az uszodában, mert voltaképp teljesen jogosan használjuk.

2019. május 13., hétfő

Life is life nah-nah-nah

Úgy tűnik vége a szeparációs szorongásnak, immár nyugodtan fözhetek, teregethetek, anélkül, hogy a Cseppnyulat a hátamra kellene kötnöm. Igy hát viszlát csodás átszambázott vacsora főzések. Helyette folytonos mosógép ellenőrzés van, mert szeret mindenfélét belepakolni, amit konyhai barangolás közben talál.

Bebe ma véraláfutásos homlokkal ment iskolába. Tegnap E.-vel kitalálták, hogy mennyire vicces az, ha a tapadókorongos nyílvesszőt a homlokukra tapasszák. Hát, igen. Odaragad. Nagyon. Főleg, ha fürdés közben történik. 

Néha komolyan olyan érzésem van, mintha cirkuszban-állatkertben-csepűrágó cigábytáborban élnénk.

2019. április 25., csütörtök

Acélasszony

Még meg kell tanulnom, hogy ne sírjam el magam minden alkalommal, mikor Bebe osztálytársai mosolyogva adják át a tanító néninek a házijukat vagy az otthon alkotott rajzaikat.

2018. november 7., szerda

Szülői értekezlet

Megfogadtam, hogy addig nem írok a suliról, amíg túl nem vagyunk a rettegett szülői értekezleten. Nos, túl vagyunk rajta és nem lett jobb...

Egészen október közepéig csak reggelente vittem, délben hazahoztam. Majd őszi szünet lett és utána megpróbáltuk, hogy maradjon végig (délután 3). Nem működött. Most 3 napot megy 15 óráig, kettőt 13 óráig. Fáradt, nyűgös, dekoncentrált. Pedig imádja. Lettek barátai is, és láthatóan jobban érzi magát, hogy kisebb létszámú csoportba tették. Imád számolni, és nagyon jó is benne. Tiz alatt összead, kivon. A betűk és hangok nem érdeklik, talán később.

Közben kaptunk levelet, hogy várólistán vagyunk a gyerekkórházba, kivizsgálásra. A tanárnő szerint jók vagyunk, sokan idáig sem jutnak el, visszadobják a kérelmüket. Így aztán most örülünk, miközben sírunk. Néha komolyan úgy érzem, hogy nagyobb a baj, mint hisszük és sokkal rosszabb helyen van a skálán. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy valóban nem érti az állapotából adódóan vagy egyszerűen egy 4 éves makacsságával állok szemben. Nem tudom, hogy azért nem csinál meg dolgokat, mert nem tudja vagy, mert nem akarja vagy mert meg sem fordul a fejében. Egyszerű utasításokat is nehezen követ, de nem tudom, hogy azért, mert nem akarja és inkább elvicceli vagy tényleg nem érti. Millió kérdés, és nem jutok előre. 

Jó lenne kicsit előre ugrani a jövőbe, hogy látnám hol tartunk, mit kellene jobban csinálni, vagy hogyan. 


2018. augusztus 20., hétfő

Elromlott

Szerintem elromlott a Cseppnyúl. Így 8 hónaposan beleléptünk a szeparácios szorongásos, fogzásos, folyton mászó, kapaszkodó, marcangoló őrületbe. Arról ne is beszéljünk, hogy már kapaszkodva feláll... Hát, hova rohan? Hova? 

Gyümölcsöket két pofára tömi. A zöldségekkel ki lehet kergetni a világból. Jó, a zöldborsó püré valóban rettenetes, de az édesburgonya egész ehető, még Bebe is megkóstolta, holott ő tényleg nem eszik meg akármit. A rizssütiket csak és kizárólag jöttében-mentében hajlandó megenni, az etetőszékben fuldoklik tőle. Nem értem. És már most a 9 hónaposakra való rugikat hordja. Olyan magas lesz, mint a bátyja. 

És dumál. Ül, figyeli Bebét és be nem áll a szája. Ha még egy kényszeresen beszélő gyerekünk lesz, kénytelen leszek zajszűrő fültokkal közlekedni itthon. Öt perc csendért... úristen, bármire hajlandó lennék. Azt hiszem az a legrosszabb, mikor a tekergő, százlábú játék, a tv, a tablet, a szagelszívó és Cseppnyúl játéktelefonja is egyszerre csipog, zenél, dumál, berreg, Bebe pedig fel-alá rohan, miközben beszél és hozzá Cseppnyúl hangosan sikongat. Olyankor az agyam szerintem teljesen leáll, kómába esik és csak arra képes, hogy kilégzés, belégzés, kilégzés, belégzés... Ha kikapcsolom bármelyiket, Bebe teljesen ledöbben, és kikéri magának, mert neki úgy volt jó. Szeptemberben hallásvizsgálatra megyünk. 

2018. július 27., péntek

Mi állunk, csak a táj halad

Gondolatban már milliószor megírtam ezt a bejegyzést. Milliószor le is beszéltem magam, hogy nyilvánosan megírjam. Végül arra gondoltam, hogy magammal szúrnék ki, ha most nem dokumentálnám, hogyan érzek, érzünk, mit gondolunk.

Sosem rejtettem véga alá, hogy anyává, szülőkké válásunk nem volt zökkenőmentes. Gyönyörű terhességem volt, nehéz szülésem és egy igazán traumatikus halálközeli élményem. De Cseppnyúl érkezésével "meggyógyultunk", végre elhittük, hogy mi is lehetünk jó szülők, az elég jó szülőség nem csak mások kiváltsága. Ciszont Cseppnyúl érkezésével az is bizonyos lett, hogy az elmúlt 4 évünk korántsem volt "normális". Hiába mondta mindenki (orvos, nővér, szülésznő, védőnő, család, barátok... stb.), hogy normális, ha nem alszik, normális, ha ezt vagy azt nem eszik, normális, ha sokat sír, normális, minden normális. Mert okos, ügyes, gyönyörű, én pedig nem vagyok más csak folyton fáradt, panaszkodó anyuka.

Én voltam az, aki nem értett a gyerekéhez, aki folyton sírt, aki mindenkivel összeveszet, aki valószínűleg durván depressziós volt. Ugyanakkor én voltam az is, aki 24 órából 23-at szoptattam és/vagy hordoztam, a maradék egy órában pedig wcrementemettemittamzuhanyoztam, miközben Bebe az apja karjában üvöltött. De ez mindenki szerint normális, illetve nyilván túlzok. Folyton jelen kellett lennünk, fejben, testben, 0-24 órában, sosem lazítva.

A fiam okos, a fiam intelligens, a fiam ügyes, a fiam gyönyörű. A fiam különleges. Még ízlelem a szót. Félek tőle. Szenvedek. Sírok és gyászolok. Gyászolom azt a kisfiút, aki lehetett volna, aki nyilvánvalóan csak az én fejemben élt. Ugyanakkor örülök, hogy, okos, ügyes, intelligens, gyönyörű és különleges. Az én fiam. A mi fiúnk. 

A mi fiúnknak magasan funkcionáló Aspergere van. 

2018. május 26., szombat

5 hónap

Lassan már hat, ha ilyen tempóban haladok a posztok írásával. Szóval, több, mint 5 és fél. Minden erőlködés nélkül forog, mostanában a felülést és a kúszást gyakorolja, csak tudnám hova siet ennyire. Bár igaz, hogy mostanában én sem akarom megállítani az időt, mert egyszerre van növekedési ugrás, mozgásfejlődés és fogzás. A növekedési ugrást még csak-csak kibírom, rossz esetben is kb. egy hét, amíg a szokásos 3 óránkénti etetés helyett  másfél, két óránként kell. Mocsok fáradt vagyok, nehezen viselem már ennyi idősen az alvás megvonást. A mozgásfejlődés borzasztó, álmában is megpróbál felülni. Napközben meg kiborul, ha már unja a hempergést és nincs ki tartsa a popóját. A fogcsírák már kb. egy hónapja beindultak, tömi az ökleit a szájába, miközben nyáltermelése vetekszik a Niagara éves vízhozamával. Még szerencse, hogy mindezeket hatalmas vigyorral az arcán teszi.

Bebe túlesett az iskolaérettségi vizsgálaton. Úgy tűnik készen áll, már csak néhány plusz teszt és felmérés következik, hogy megtudjuk szüksége lesz e plusz segítségre a tanulásban. El sem hiszem, hogy már 4 éves lesz, szeptembertől már iskolás nagyfiú. Hova tűnek az évek? Én is 40 leszek néhány nap múlva... Hosszú évek után először Magyarországon fogom ünnepelni a születésnapomat. Mennyire szuper ajándék! Nagyon várom már, a szarkalábakat, lógó integető izmokat már kevésbbé.