2011. november 24., csütörtök

Best friends...


Tegnapi napomat azzal a barátnőmmel töltöttem. Igen, tudom. Én vagyok az a csaj, aki nem tanul a hibáiból. Másokéból sem, ha ez bárkit is megnyugtat. (Engem igen.)

Már azzal ledöbbentett, hogy a kb. két hete megbeszélt időpontra, hogy esetleg találkozunk, emlékezett. Fél évvel ezelőtt valahogy a születésnapomra sem. (A. szerint már itt elájultam tőle, de szerintem ez nem fedi a valóságot.) Sőt, azt is tudta, hogy éjszakás voltam, csütörtöktől pedig délutános egészen keddig. Fuckin' amazing. Eljutottunk egy év alatt lassan odáig, hogy az állítólagos legjobb barátnőm tudja, hogy mikor, hogyan dolgozom. (Gondolatban itt nyilvánítottam fejlődőképesnek.)

Megbeszélt program alapján Pest felé vettük az irányt, ami azt jelenti, hogy kb. 1 órát (visszafele még egyet) minimum kényszerű beszélgetéssel kell tölteni. Szerencsére az életem annyira látványos és kalandokban bővelkedő, hogy elmesélése kitartott egészen Törökbálintig. (Irónia, irónia... nem magyarázom.) Aztán ő is mesélt. És akkor megvilágosodtam, elértem a Nirvánát... stb. Unatkozik, bzmeg. Unatkozik.

Simán tudom, hogy én vagyok a dilis csaj a baráti körből, akivel mindig történik valami, vagy ha nem akkor azt is viccesen tudja elmesélni. Ő, egy másik közös (volt) barátnőnkkel egy irodában ülve, nap mint nap találkozva, valószínűleg mindig ugyanazokat a témákat járják körül. Kutyák, idióta munkatársak, idióta élettársak, pénztelenség... stb.  Szóval nem konkrétan én hiányzom neki/k, hanem az a tény, hogy engem már nem lehet a hátam mögött kibeszélni, röhögni rajtam, mert már nem vagyok része az életüknek és nem tudnak rólam semmit.

Hát, most sikerült megint egy hónapra elegendő pletykálnivalót megosztanom vele. És mivel nem beszéltünk meg új időpontot a következő esedékes találkánkra, így kíváncsian várom, hogy mikor apad ki a vicces barátnő forrás, és mikor találkozunk legközelebb.

/Egyébként, ha valakit érdekel voltunk a L'occitane-ban, ahol a cseresznyevirágos krémparfüm valami isteni. (A rózsás nem.) Jártunk a kedvenc parfümös boltomban, ahol olyan árak vannak, hogy leteszed a hajad, viszont a kedvenc krémparfümömből bevásároltam: Crazylibellule and the Poppies (mert azt inkább szabták az én pénztárcámnak). Benéztünk a Lush-ba, ahol a karácsonyi testvajtól egyszerűen elájulsz, annyira tökéletes. Szóval bevásároltam illatokból, így most kb. egy jó fél évig nem kell azon aggódnom, hogy büdös vagyok. És azért sem, hogy esetleg unatkoznának a volt barátnőim./

2011. november 21., hétfő

Feel good


Ma azért is jó napom van. Remélem mindenki figyel. Ez egy Titokba is frankón beilleszthető mondat. Gyakorlok. Még nem egészen megy, pl. marha nehéz elképzelnem éjszakai műszak kellős közepén, mikor a szemem leragad és tucatjával nyomják a kezembe a kábelvégeket hegesztésre, hogy voltaképp az Oscar díjat köszönöm meg a családomnak és a szeretteimnek, meg persze mindenkinek, aki hitt bennem.

De ma szabin vagyok. Tehát arcpakolás, csokoládé, tea, meleg ágyacskám és persze A. Ki sem fogok/gunk bújni egész estig belőle, mikor is filmklubba megyek. Az Alfie-t fogjuk megnézni, moderátorral, meg mindennel ami kell. Tök kíváncsi leszek. Remélem azért senki sem próbálja majd megvédeni Alfie-t, mert lássuk be, Alfie egy pöcs. Nincs felmentés ez alól. Alfie egy anyaszomorító seggfej, és nem, nem fogom sajnálni. Ha kell ez mellett simán hosszas elemzésekbe kezdek, nem vagyok meggyőzhető az ellenkezőjéről, szóval érdekes esténk lesz.

Aztán még az is van, hogy Lovely Charlie új albuma letölthető megvehető a boltokban. Megyek és be is szerzem, az új Debout sur le zinc albummal együtt. Imádom az internetet, a szabad napot, a mentás-levendulás-joghurtos arcpakolást, a szexet és az Oscar díjamat.

2011. november 16., szerda

Fuckyeah vol. 3.


Amikor úgy istenigazából szarban vagy, te mire szoktál gondolni? Arra, hogy ez már annyira, de annyira fos, hogy segíteni sem lehet rajta és súlyos depresszióba esel? Vagy más nehezebb sorsú emberekre, akik sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben vannak, így van viszonyítási alapod, hogy neked azért jobb? Esetleg hagyod a rákba az egészet és megpróbálsz kilábalni belőle?

Melyik a legjobb megoldás? Nyilván az utolsó, de mindannyian esendő emberek vagyunk... szóval egész egyszerűen könnyebb olykor a depressziót vagy a sajnálkozó kárörvedést választani.

Ez most csak azért jutott eszembe, mert az egyik nőcis lapon volt egy "törődj magaddal" cikk, amire olyan kommentek érkeztek, amelyek nagyon szépen bemutatják a magyar valóságot. Volt, aki örömködött a felsorolt ötleteknek, volt aki azért hálálkodott, mert pont jó helyen, jó időben, és volt olyan is, aki szerint fuck the közhelyek.

A helyzet az, hogy a belső Dr. House-om mélységesen egyetért az utóbbi hozzászólással. Leginkább azért, mert a tököm tele van a kedves hátba veregetésekkel, a minden rendbe fog jönni szöveggel, az élet szép, vegyél egy fincsi habfürdőt magasröptű tanáccsal. Hát kurvára nem attól fog rendbe jönni valakinek az élete, mert esténként málna illatú habfürdőben áztatja habtestét vagy csini francia manikűrt rittyent a kezére. De nem is attól, hogy rúgj fel mindent állást, lakást, párkapcsolatot és valósítsd meg az álmaidat. Mert nyilván nem mindenkiből lehet Angelina Jolie vagy Jacqes Cousteau... (belőlem persze ettől még simán lesz Amundsen, meglássátok)

(Aztán még az is benne volt, hogy tanulj meg nemet mondani. Meg olyan is, hogy kérj segítséget, amennyiben rászorulsz. Nekem csak az jutott eszembe, hogy remélem nem sokan olvassák, mert, ha végül valóban segítségre szorulok ciki lenne, ha a leendő segítőm éppen akkor tanult volna meg nemet mondani.)

Egyébként meg mióta lettünk ennyire individualisták? Én, én, én, én... Miért nem az a tanács, hogy beszéld meg a problémáidat a barátaiddal és együtt találjatok ki valami okosat? Vagy bújj a párod mellé? Vagy látogasd meg az anyukádat és mond neki, hogy szereted? Vagy kérd meg a bátyádat, öcsédet, húgodat, nővéredet, hogy menjetek együtt moziba? Hova tűntek az emberek? Ha csak én vagyok, az kurva magányos dolog lehet...

ÉN pedig kurvára nem akarok magányos lenni.