2015. július 31., péntek

Next big step

Ma felmondtam a munkahelyemen. Van még egy hónapom - felmondási idő - aztán örökre búcsút intek London legmenőbb magánklubjának. E. már egy hete felmondott, azóta sokkal jobb a kedve, bár rendesen megdolgoztatják. Îgy kell ennek lennie, nyugtatom magam, közben pedig borzasztóan be vagyok tojva. De persze minden nagy változás az első lépéssel kezdődik. 

Mi most nagyot változtatunk. Végre. Eljött az idő, hogy nem csak a munkahelyünktől, hanem Londontól is búcsút vegyünk. Esküvő és nászút után már csak átmenetileg jövünk majd ide vissza. Addig, amíg sikerül mindent elrendeznünk... BRISTOLban. Igen, eljött a napja. Jó messzire megyünk minden bajtól, stressztől és rokonságtól. Hisszük, hogy ez valami jónak a kezdete. Tervezünk, haladunk, beszélgetünk. Aggódunk és örömködünk. Borzasztó sok dolgunk van addig is, nekem pl. 2 tortát is meg kell sütnöm a hétvégén, mivel Ficánka 1 éves lesz, E. pedig betölti a 4. X-et. Meg öltönyt kell venni, virágokat intézni, visszaigazolni a szállodát, a repjegyeket megvenni, ingatlanossal találkozni, Bristolba menni, próbasminket csináltatni, hajat vágatni, meghívókat postázni, szemüvegért elmenni, úszásórák, hen party és még egy csomó minden, ami most nem jut eszembe.

Néha szeretném, ha már túl lennénk rajta. De az igazság az, hogy jobban működöm teher alatt.

9 megjegyzés:

  1. Hű, meg ha! Meg azta! :)))) Ez nagyon szuper! Kívánom, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy eltervezitek. Ügyesek vagytok, szerintem tök jó lesz nektek Bristolban :)

    VálaszTörlés
  2. Óhh..micsoda hírek!! De Bristol szuper, nekem nagyon tetszett és kívánom hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeiteket! Drukk drukk :-*

    VálaszTörlés
  3. Sok sikert, sok boldogságot! :)

    VálaszTörlés
  4. Teher alatt no a palma.... meg ugy tunik a Rezi is :)) Mozgalmas es szep idoszaka lesz ez a par honap az eleteteknek es hidd el,jo szivvel fogsz ra visszaemlekezni! Most mar csak jo johet! Mert megerdemled!

    VálaszTörlés
  5. :) szuper! Azért, hogyha eljutunk Londonba, remélem össze tudunk futni:)

    VálaszTörlés
  6. Hajrá új tervek, hajrá új élet! Nem is tudod, mennyire átérzem a helyzeteteket! :)

    VálaszTörlés
  7. Yay! Bristol! Esküvő! Születésnapok! Sokminden jót!

    VálaszTörlés
  8. Yay! Bristol! Esküvő! Születésnapok! Sokminden jót!

    VálaszTörlés