A modell

Azt hiszem március elején kezdtem el komolyabban instázni, mikor elindítottam a 365 napos képes kihívást. Nem vagyok jó egyetlen kihívásos dologban sem, most is becsúsznak napok, mikor sem kedvem, sem türelmem nincs fotót felrakni, vagy annyira fostalicska napunk van, hogy minek. Oké, tudom, hogy ez a kihívás pont arra lett kitalálva, hogy a rosszban is meglássuk a jót, de most tényleg... a pityergésemről csak nem rakok képet.

Viszont teszek képet a kölykökről, a városról, a macskáról, esetleg, hogy mit eszek, vagy mit nézek. Szóval, teljesen átlagos instagram felhasználó vagyok, a teljesen átlagos életemmel. Ezért nem értem, hogy miért kapok hetente üzenetet networking mummy-któl, hogy csatlakozzak és csináljunk együtt bizniszt, mert én biztos szuper lennék, ha elég kitartó vagyok és motívált. Őszintén, most legkevésbbé ez a két szó jellemez, nem is értem. Általában nem válaszolok, meg egyébként is kicsit túltoltnak látom azokat a profilokat, amik arról szólnak, hogy minden gyönyörű, nyaralunk, meg előadásokat tartunk, híres emberekkel pózolunk és sunshine, happines, és még a gyerekeik is dizájner cuccokban homokoznak. Nem kétlem, hogy így van, de én ettől elég messze vagyok, és őszintén kétlem, hogy "csak" kitartással és motiváltsággal ezt el lehet érni.

Ezért nem is válaszoltam, arra az üzenetre sem, amiben a gyerekeim szépségét ecsetelte egy ismeretlen és fotózásra invitált. Nyilván én is azt gondolom, mint minden anya, hogy az ő gyerekei a legszebbek, de azért az első gondolatom leginkább az volt, hogy: úristen blokkolom, privátra állítok. Aztán muszáj volt szaladni a dolgunkra, és hagytam a fenébe. Estére még egy üzenet. Másnap még egy. Végül nem hagyott nyugodni a dolog és utánanéztem netes mummy csoportokban, hogy ki ez, mi ez, az ügynökség. Kiderült, hogy az ország top 10-es listájában benne vannak, mint menő, megbízható ügynökség. Szuper. Végül visszaírtam nekik, hogy a gyerekek még kicsik, nem hiszem, hogy a modellkedés ebben a korban annyira szuper ötlet. A válaszban kiderült, hogy Bebére gondoltak, mert nagyon jól mutatna egy divatcég legújabb kampányában. Ezen már egy kicsit röhögtem, próbáltam elképzelni az én dacos kisfiamat, amint egy egész fotós stáb könyörög neki, hogy mosolyogjon.

Leírtam neki, hogy nem gondolom, hogy a fiam a megfelelő alany nekik. Erre vissza, hogy legalább had hívjak fel... rendben. A hölgy elképesztően kedvesen próbált rábeszélni, hogy mekkora lehetőség, milyen szuper ajánlat. Mondtam neki, hogy azok a képek, amiket instán lát, azok nagy részét hosszas könyörgésre lehet elkészíteni, vagy úgy, ha nem figyel. Bebe nem fog kamera előtt pózolni, cukiskodni, mert ez annyira távol áll a személyiségétől, hogy ha valaki megpróbálná rávenni, akkor az egész egy őrült káoszba torkolna. A hölgy elmesélte, hogy mennyire tapasztalt fotósokkal dolgoznak, világhírű cégeknek, akik nem minden esetben várják el a pózokat, hanem örülnek a természetes képeknek és hát, ugye a fiam jövője... Nemet mondtam, sajnálkozott, próbálkozott, végül elköszöntünk.

E. csak annyit mondott, ha később munkanélküliként Bebe majd itthon vakarja a hátsóját, elmondjuk neki, hogyan tettem tönkre az életét azzal, hogy nemet mondtam a modell karrierjére.