4 hónap

Két gyerekkel már nem olyan könnyű blogolni. Legtöbbször lenne miről blogolni, de sem időm, sem kedvem nincs, aztán van mikor minden klappol, csak éppen annyira nem vicces, amiről írhatnék.

Igazából a hónap híre valószínűleg az, hogy Bebét felvették abba a suliba, ahová most oviba is jár. Tökéletes felhőtlen boldogság, leginkább azért, mert ez a hét itt Angliában nem szólt másról, mint "úristen, szar iskolába vették fel a gyerekemet, azonnal költözünk!". Anyák sírtak a tévé és rádió műsorokban. Családok költöztek és/vagy hazudtak más lakcímet csak azért, hogy jobb iskolába vegyék fel a gyereküket. Szóval, valóban szerencsések vagyunk. Főleg, hogy ismerik mennyire másként kell Bebéhez közelíteni és ehhez igazítják az iskolába való átirányítását. Irtó nagy mákunk van velük. Mondam is E.-nek, hogy Bebe nem is tudja mennyire szerencsés kisfiú, hogy mindenki ennyire szívén viseli a sorsát és elfogadják a maga furcsa, okos, vicces, de legfőképp borzasztó hangos kis lényét. (És smiley face)

Közben Cseppnyúl úgy döntött, hogy ebben a hónapban inkább a hosszára gyúr, ezért volt egy kiruccanásom a körzeti dokihoz is, aki alaposan kivizsgálta, miközben bezsebelt millió kacagást és vigyort. Majd szerencsére közölte, hogy eddigi praxisa során nem látott még Cseppnyúlnál boldogabb gyereket, és egészségesebbet sem. Szóval, ne aggódjam túl a növekedési görbéket, addig minden rendben van, míg a gyerek boldog, hízik és nő. Úgyhogy nem aggódom túl... vagyis de. Dehát ez én vagyok, nem tehetek róla. Mondjuk az is igaz, hogy Cseppnyúl soha sem áll le. Ilyet még nem éltem, négy hónapos, de olyan, mint a búgócsiga, egész nap pörög és rúgkapál. Hátáról a hasára fordul és vissza. Közben meg hangosan kacag és dumál. De leginkább az imádja, mikor Bebe ott játszik mellette, vagy mikor egymás mellett fekszenek és Bebe mesél neki. Millió kép van a telefonomban arról, milyen szeretettel néznek egymásra. Valahányszor így látom őket, úgy érzem, hogy a szívem egészem megdagad és nem fér el a mellkasomban, képtelenség ekkora szeretetet átérezni, mikor olyan csodálatosak együtt. Aztán persze jön a sikítás és a futkározás... (Jeff Goldblum Jurassic Park). 

Nyilván minden nap van dráma. Bebe sír, mert valamit nem kap meg. Cseppnyúl sír, mert fáradt, fáj a hasa vagy mert vele senki sem foglalkozik. Vagy ketten együtt sírnak, mert csak. Olyan is van, hogy én sírok. Mert fáradt vagyok, vagy mert még mindig kiborítanak a hormonok, vagy mert csak.