Írok egy gyorsat, mert nincs netem és minden pillanatot ki kell használnom, mikor mégis van. Kezdem ott, hogy bekövetkezett a legnagyobb félelmünk, vagyis, hogyan utazzunk Ficánkával repülőn. Mondjuk abból azért szerencsések vagyunk, hogy csak két órás út az egész, így csak egy órát üvöltött, krokodil könnyekkel, kapálózva, ahogy illik. Szerintem a gép hátuljában simán azt gondolták, hogy épp most készülünk levágni egy szilvszteri malacot. Mentségére legyen szólva, hogy a standsed-i repülőtéren egyszerűen akkora tömeg volt, hogy képtelen voltam megetetni, pelenkát sem tudtam cserélni rajta, mert egyetlen babaszoba volt az egész hatalmas reptéren, és az folyton foglalt volt, hiába táboroztam előtte vagy egy órán keresztül. Így lehet az, hogy hajnal 6 óta talpon voltunk és csak délután kettőkor tudott végre enni és délután 4 órakor tettem tisztába, a magyar vámosok előtt, két összetolt széken.
Ennek függvényében azt kell mondanom, Ficánka egy hős. Az utazásunkat közel három napba tartott kipihenni, ezalatt Ficánkának fájt a hasa, így sokat nem aludt. Mivel ő nem aludt, én sem aludtam és mivel studió lakásban élünk Magyarországon, így bizony E. sem aludt semmit. Öööö... és hát nem úgy tűnik, hogy bármit is kipihentünk volna. Pedig még hajat vágatni is elmentem. Többször is belealudtam a fodrászkodásba, ezért lehet most az, hogy olyan frizurám van, amit utálok. Nem elég, hogy képtelen vagyok beszárítani, de pontosan úgy nézek ki, mint az Anyukám. Nem részletezném.
Aztán karácsonyoztunk. Jó sokat bőgtünk, nekem sikerült a Reszkessetek betörőn is, a család legnagyobb derültségére. És sétáltunk. Ficánkával, Ficánka nélkül, kettesben E.-vel, amire már nagyon vágytam. Vacsorázni is voltunk, nagyon menő helyen. Szarvast ettünk, laskagombával, amitől E. gyomra aztán egész nap ment, mert nem szokta az ennyire nehéz ételeket.
Közben Ficánka betöltötte az 5. hónapját. Igazi dumagép lett belőle. Folyton dumál, visít, gagyog, rikkant, próbálja utánozni a hanglejtésünket. Az "I love you" már nagyon megy neki. Azt vettem észre, hogy kicsit könnyebben tudjuk kezelni az indokolatlan sírásait. És már nem igényli azt, hogy nulla-huszonnégyben valaki folyamatosan szórakoztassa. Öt hónap könyvmentes életemben végre megint lett időm olvasni. Ennek örömére már túl vagyok az ötödik megvásárolt könyvön. Azt hiszem elég naivan állok ehhez a dologhoz, mivel valahogy majd haza is kell cipelni őket.
E. tegnap ment vissza, én meg úgy bőgtem a reptéren, mint egy anyátlan-apátlan árva. Leszállás után azonnal hívtam is, aztán pánikrohamot kaptam, hogy nem vette fel a telefont. Kb. 5 percenként próbáltam másfél órán keresztül, már repülőgép roncsokat vizionáltam magam elé, mikor végre felvette a telefont és elmondta, hogy egy órát késett a gép, de ő jó, van, most szálltak le. Aztán még beszéltünk lefekvés előtt is, igazából már most nem tudom, hogyan fogom nélküle kibírni ezt az egy hónapot itthon. Eredetileg tök jó ötletnek tűnt, hogy maradok egy hónapig itthon pihenni Ficánkával, de nyilvánvalóan nem kalkuláltuk bele, hogy nekem piszok mód hiányzik E.
