2014. december 10., szerda

Happymammy, happybunny

Tettünk egy látogatást megint bezzeggyerek és boldoganyáéknál. Igazából most egy elég rövidet, mert a múltkori "találkozzunk a városban" dolog eléggé megviselt és E. kijelentette, hogy így még egyszer nem akar látni.

Mert bezzeggyerek már mindent tud. Bezzeggyerek soha sem sír. Bezzeggyerek egy mosolygós kis angyal. Boldoganya megvilágításában Ficánkánk maga a testet öltött sátán. Én pedig rendre kiborulok, hogy Ficánka nem sátán, csak hiperaktív. Igazán nem tehet róla, tiszta anyja. Szóval, rövid látogatást tettünk. Ettünk mézeskalácsot, rántotthúst, nem ebben a sorrendben. És próbáltunk beszélgetni, de nagyon nem ment, mert bezzeggyerek egyfolytában visított, ha ölben volt, azért, ha etetőszékben volt, azért, ha játszószőnyegen volt, azért, ha hintában volt, azért. Végül megpróbálták altatni, sikerült is vagy 20 percre, utána pedig minden ment ugyanúgy. Ficánka ezalatt hol az én ölemben, hol E. ölében üldögélt, vigyorgott és a karácsonyi díszítést nézte. Vagy azon röhögött, hogy hozzáérintettem a szája széléhez a sajtosrudat, ő meg lenyalta róla az apró kis morzsákat.

Ennél a pontnál megkaptam, hogy szar anya vagyok (mert glutént csak a 6. hónapban nagyon alapos körültekintéssel vezetjük be a kisded életébe), amit nem fordítottam le E.-nek, mert rájuk borította volna az asztalt. Közben bezzeggyerek továbbra is nyüglődött, és ekkor olyan történt, ami ezelőtt soha. Boldoganya bevallotta, hogy reggel sírt, mert bezzeggyerek minden reggel ötkor kel és ő már borzasztóan fáradt. És ennél a pontnál újból sírva fakadt. Ott ültünk teljesen lefagyva. Majd bezzeggyerek apukája kikapta boldoganya karjaiból a gyereket, átvonult vele a másik szobába, mi pedig felváltva vígasztaltuk boldoganyát.

Aztán hazajöttünk. Útközben nem beszéltünk, szerintem mindketten emésztettük a történetet. Én a szaranyaságomon, E. pedig a hazugságokon rágódott. Ficánka fürdetése közben megbeszéltük, hogy bezzeggyerek is csak olyan, mint minden más csecsemő és boldoganya sem mindig totál heppi. Csak nem értem, hogy minek ezt mégis így beállítani. Hogy érezzem magam szarul, valahányszor Ficánka üvölteni kezd? Hogy azt gondoljam szarabb anya vagyok, mint más, mert néha úgy érzem megőrülök, ha még egyszer prüntyögnöm kell? Miért olyan nehéz belátni, hogy az anyaság nem mindig csillámpónikkal teli nefeljcses, pitypangos rét? Mert, hát, hölgyeim és uraim, bizony nem az.

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    És milyen sok időnek kell eltelnie, hogy le tudjunk lazulni a megfelelesi kenyszerrol. Hogy ne befolyasoljanak a bezzeggyerekek, mindent-jobban-tudo-anyak...

    Nekem 5 évembe került, bár még van hova lazulni.

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)

    Nagyon örülök neked. :) Hát, igen, látszik, hogy első gyerekes vagyok. Igyekszem lazulni, de mindig elbizonytalanítanak a bezzeggyerekek és a boldoganyák.

    VálaszTörlés
  3. Hát az enyém tényleg egy bezzeggyerek, ha a sosem sírás ezt jelenti - és ettől én meg boldoganya vagyok. :)
    Én azt nem értem, hogy miért gondolja bárki is, hogy egy nemsírós, nyugis, jól alvó gyerek az ő érdeme. Ilyen kicsiknél köze sincs a neveléshez, egyszerűen ez az alaptermészete, nem kellene rögtön mintaszülői díjazásért ácsingózni (mert gondolom főleg emiatt dicsekednek), inkább hálát kellene adni a kurvanagy szerencséért. Én szoktam is.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ők idáig még nem jutottak el a gondolatmenetbe. Számukra az, hogy Ficánka üvölt, egyet jelent azzal, hogy én alkalmatlan vagyok szülőnek, illetve a fiam kezelhetetlen. Ettől eltekintve szeretünk hozzájuk járni, mert mindig rájövünk, hogy mennyire egyszerűbb őszintének lenni, mint alakoskodni.

    VálaszTörlés
  5. abból látszik, hogy mennyire jó emberek vagytok E-vel, hogy egyikőtöknek sem az jutott eszébe, hogy kidüllesztett mellkassal rámutasson, hogy háhá! van igazság! hanem vigasztaltátok bezzeganyát :)

    VálaszTörlés
  6. ac: szerintem sok értelme nem lett volna rámutatni, így is totál ki volt borulva. Talán egyszer rájön, hogy egy csónakban evezünk.

    VálaszTörlés