Az egyik fórumban arról beszélgettünk, hogy milyen cikis helyzetben bukott le már valaki azzal, hogy magyar, itt a nagy ködösben. Valaki beírta, hogy évek óta egy boltba jár, az eladócsajjal is tök jóban volt, erre valami fatális véletlen folytán kiderült az eladóról, hogy ő is magyar. Előtte meg évekig bratyiztak egymásnak, angolul. Kicsi a világ sóhajtottam.
Este elsétáltunk a szokásos Costánkba, ahol csak úgy bámultam kifelé a fejemből. Mentségemre legyen szólva, Ficánkának jönnek a felső fogai, nem alszik szinte semmit. Bambultam bele a barista arcába, majd automatikusan elolvastam a nevét. Balazs. Esküszöm még hangosan ki is mondtam. Balazs. Majd jött néhány kellemetlen angol mondat, mire meg tudtam szólalni magyarul. Bakker, évek óta ide járunk, általában ez a csávó van, a neve is mindig kint volt, nekem meg most esik le, hogy magyar.
Mindenütt magyarok vannak. Magyar az egész világ. Nem is értem miért csodálkozom ezen.
Te örülsz, ha magyarral találkozol?
VálaszTörlésÉn örültem.
Ismertem (már nem) egy olyan nőt, aki értelmiségi (dr bölcsész), és elfordult, ha magyar embert (főleg melósokat) látott és inkább nem szólt a gyerekeihez magyarul, holott velük csakis magyarul beszélt normál esetben. Ezt ő maga mesélte (leírta) egy fórumon. Nem kamu.
Én nagyon örülök, ha magyarral találkozom, de már annyiszor estem pofára emiatt, hogy inkább csak a legvégső esetben szólalok meg magyarul. Olyankor pl. nem, ha valaki alpári hangnemben beszél magyarul, de bármikor, bárkit útbaigazítok, segítek, ha kell. Sajnos volt olyan, hogy leszálltam a buszról, hogy ne hallják a magyarok, hogy magyarul telefonálok. Durván részegek és kötözködőek voltak. Ilyen emberekkel nem akarok közösséget vállalni.
VálaszTörlés