Egyszerűen borzasztó, hogy egyik betegségből a másikba esünk. Lassan már átmenet sincs, csak betegség. Hova lett a szuper immunrendszerem?
Igazából arra emlékszem, hogy két hete E. hazajött hidegrázással, aztán az ágyat nyomta egész múlt héten. Aztán múlt hét végétől Ficánkának folyni kezdett az orra és belázasodott, ehhez még irgumburgum kedv is társult, meg nem evés. Egy szóval nem volt/van/lesz könnyű vele az élet. Három napja én is dögrováson vagyok. Gyakorlatilag minden fejen lévő testnyilásomból csordogál valami szmötyi. Orvosnál is voltam, aki azt mondta pracetamol, illetve, ha abbahagyom a szoptatást, akkor tud adni valami ütősebbet. Egy pillanatra elgondolkodtam: nincs több éjszakai hátfájás, elharapott mellbimbók, kifacsart testhelyzetek. Aztán győzött a józan ész, és az, hogy akkor már Ficánka napok óta megint csak anyatejen élt, mert más nem ment le a torkán.
Aztán hogy, hogy nem a betegség alatt elkezdett jobban aludni az éjszaka, és remélem ez így is marad. Hiába kér enni, bújni, valahogy sokkal nyugodtabban alszik. Ezáltal én is kipihentebb vagyok lennék, ha pl. nem kapna el az éjjel közepén a halálfélelem, mert történetesen sem az orromon, sem a számon nem kapok levegőt. Reggel pedig a nem alvástól vagy tudj isten mitől a szemeimből is szivárogni kezdett a szmötyi. Kicsit úgy nézek ki, mint aki túltolta a kábszert.
Az a szerencse, hogy Ficánka mintha kezdene jobban lenni. A szemei már nincsenek összeragadva reggelente és a kedve is jobb. Bár, mondjuk én imádom, hogy ilyen kis bújós, puszilkodós. És hát, a dumája! Behalok rajta. Halandzsába fűz olyan szavakat, amiket ismer és közben a kezeivel magyaráz hozzá, vagy előre- hátra dülöngél közben, lábujjhegyre áll és belesikít. Majd elindul fel-alá a konyhában és röhög. Kis ördög.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése