2016. március 1., kedd

Health visitor

Borzasztó, hogy London miatt még mindig tele vagyok előítéletekkel. A védőnő látogatása előtt még ki akartam sikálni fogkefével a korlátok közeit, szerencsére E. leállított. Tiszta pánik voltam, hogy mit szól hozzánk, Ficánkához meg a lakáshoz. Mentségemre legyen szólva, hogy a londoni védőnőnkkel nem volt éppen rózsás a kapcsolatom. Megismerkedésünket mindjárt egy jó nagy vitával kezdtük, aztán meghazudtolt, végül bocsánatot kért, majd négy hónap múlva én voltam a világ legnagyszerűbb anyukája. Szóval, a kapcsolatunk egészen hektikus volt, legjobban az fájt, hogy magasról leszarta a minket ért traumát, tápszert adni meg egyenesen bűn volt, még akkor is, ha előtte négy nappal még az életemért küzdöttem. Mostanra minden bizonnyal aranyérmet is adna a szoptatás miatt, bár én már igazán abbahagynám.

Az ipswichi védőnő viszont egy tünemény. Kezdjük ott, hogy már belépéskor közölte, hogy imádja a templomunkat és teljesen extázisba esett, mikor megtudta a címet, mert annyira kíváncsi volt, hogy milyen lehet belül. Alig akarta elhinni, hogy két hete költöztünk be, szerinte pont úgy nézünk ki, mint akik már rég óta itt laknak (őszintén remélem, hogy itt nem a rendetlenségre és a szétdobált játékokra gondolt). Ficánka megmutatta az autóit, brümmögött és ninózott, rohangált és pakolt, közben megállás nélkül dumált, egyszóval hozta a formáját. Ő meg kérdezett, álmélkodott és szörnyülködött, felajánlott egy kismama csoportot, ahol traumás szülésen átesettek támogatják egymást. Ficánkáról nagyon jó véleménnyel volt, kiemelte, hogy kétnyelvű környezethez képest mennyire sokat beszél, hogy ügyesek a kis- és nagymotoros mozgásai. Kicsit vékonynak találta, de tény, hogy nagyon magas és egy percre sem áll le, esély sincs rá, hogy dundibb legyen. Mesélt a children centerről, ahová tartozunk, adott hasznos tanácsokat mindenfélével kapcsolatban, és ami fontos, hogy mindeközben végig kedves, türelmes és hiteles maradt, nem is tudom mikor tett rám ember ennyire jó benyomást mostanában.

Miután elment egy kicsit pityeregtem, mert olyan dolgokra is rávilágított, amiket magam előtt is szégyenlek, emiatt pedig rossz anyának érzem magam. Például a szoptatás, amit szívesen abbahagynék már, de nem bírom hallgatni Ficánkát, ahogyan sír utána, ezért inkább megkapja, pedig már sokszor fáj és kényelmetlen, ahogyan szopik. Tiszta stockholm szindróma. Vagy a sokszori éjszakai kelés, a hisztik és sikítások kezelése. Egyszerűen utálom, hogy az anyaság velejárója a folytonos aggódás mellett, az állandó bűntudat. Gyakorlatilag kisüti az agyamat és félő, hogy hamarosan átváltozok, mint Gregor Samsa.




2 megjegyzés:

  1. miért volt traumás a szülésed? (már ha szabad ilyet kérdezni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Maga a szülés nem volt traumás, mármint kutya nehéz volt, közel 60 óra gyötrelem, epidurális, fogós befejezéssel, de simán kibírható volt. A baj rá egy hétre történt, egy heves vérzés formájában, mire műtőbe toltak már majdnem elvéreztem. Utólag tudtuk meg, hogy bennem maradt egy placenta darab, gyakorlatilag vérmérgezést kaptam, csodával határos, hogy élek.

      Törlés