Whatsapp

Kicsit nehezen viselem a nettelen életemet, de kárpótol helyette Ficánka, aki már forgolódik, hátról hasra, hasról hátra. Pont mikor már el akartam vinni dévényes tornára, mert biztos van valami baja. Aztán persze bebizonyította, hogy kutya baja, pedig a fogó nyoma még mindig látszik a fejének bal oldalán. Mondjuk az is igaz, hogy csak én látom. E. szerint ez a dolog egyébként is csak az én fejemben létezik. Legyen így.

Az meg egy másik történet, hogy már hónapok óta azon strófolom az agyam, hogy tönkrementek a fogaim a terhesség-szoptatás kombójától. Így végig arról dumáltam E.-nek, hogy alig várom, hogy hazajöjjünk és a kedvenc fogorvosom jól rendbe kapja a fogaimat. Mert vannak fogköveim, meg lyukak. És egyébként is én vagyok az az ember, aki imád fogorvoshoz menni. Szóval, alig értek véget az ünnepek, én már a telefonon lógtam és időpontot egyeztettem a fogorvosommal. Sikerült is pikk-pakk időpontot foglalni és már repültem is a fogdokimhoz. Ági néni már azóta ismer, mióta fogaim vannak. Így mikor beléptem a rendelőbe már a nyakamba is ugrott és fényképekért nyaggatott. Mutattam is párat, a legújabb cuki Ficánka képekből. Aztán nekiesett a fogaimnak. Leszedte a fogköveimet, majd közölte velem, hogy kész. Szerintem millió lyuk van a fogaimon, így könyörögtem, hogy nézze őket végig. Mentségére szolgáljon, hogy már előtte végigkopogtatta, nézegette a fogaimat, de újból megnézte, majd közölte, hogy: kész. Nehezen hittem el, hogy ennyivel megúsztam, de a fogorvosom szerint szuper vitaminokat szedek és rendesen táplálkozom.

A fogorvos mellett, a nőgyógyászatit dolgokat is el kellett intézni, mert a történtek után nem igazán bízom az angol orvosokban. Találtam egy szuper nőcit, aki végighallgatta a történetemet, majd megvizsgált, megmért, és mindezt elmagyarázta. Végül még bókot is kaptam, miszerint csak a nem működő petefészkeimből látja, hogy terhes voltam és szoptatok, minden más tökéletes odabent. Valljuk be, hogy azok után, amin keresztül mentem ez marha jó hír. Ráadásul a rákszűrésem is tökéletes. 

Most mit mondjak. Szerencse lánya vagyok. Mondjuk annyira nem, mert azért akadt dráma is. Anya akkorát zúgott a lakásban, hogy felnyílt a karja. Minden úszott a vérben, a karja meg úgy kinyílt, mint a tubarózsa. Végül mentőt kellett hívnom, ami nem volt egyszerű, mert tisztára pánikba estem és a zokogástól meg sem bírtam szólalni. Öt öltéssel kellett összevarrniuk, két hétig kötözésre járt. Komolyan kiborultam, mert nem tudom, hogy ezek után hogy hagyjam itt majd. Borzalmas látni, hogy öregszik. Az én gyönyörű fiatal Anyukám. És lassan olyan lesz, mint a nagymamám volt. Kétségbeejtő.

Jah, és levágattam a hajam. Olyanra, amilyenre akartam először. Vagány. Nagyon rövid. Istenem, csak megmosom és már kész is van. Mint az álom. A csajos frizura nem én vagyok, bezzeg ez. Imádom.

Happy New

Maradjunk annyiban, hogy ez az év borzasztóan izgi volt, ellentétben az előző évek kőnyomorúságávál. Ott kezdődött, hogy babát vártam, aztán kifizettem minden hitelemet, voltam Magyarországon látogatóban, volt Anyukám Londonban, volt óóóóóóriási hasam, aztán szültem, majdnem meghaltam, aztán meg mégsem, azt hittem, hogy depis vagyok, aztán meg mégsem, Ficánka hasfájós lett, Ficánka ordított, aztán Ficánka megszerette a mózeskosarat, majd a kiságyat, végül a babakocsit, Ficánka elkezdett fogzani, repülőre ültünk mindhárman, egyszerre, karácsonyoztunk Magyarországon, Ficánka dumagép lett, E. hazautazott, sírás.

Azt hiszem leírhatom, hogy az év egyik napján sem unatkoztam, bár néha jó lett volna, illetve idejét nem tudom mióta nem aludtam egy éjszakát végig. Esélyes, hogy tavaly előtt.

Remélem, hogy ez az év is hasonlóan mozgalmas lesz, mondjuk a meghalásos dolog kivételével. Kívánom, hogy nektek is olyan elkövetkezendő évetek legyen, amire jó lesz majd visszaemlékezni. Én úgy érzem ezzel az évvel megtörtem valami átkot és innentől már valóban boldogabb új év kezdődik. 

Szóval, fiúk és lányok, asszonyok és férfiak, tündérkeresztanyák és csillámpónik, kívánok nektek nagyon boldog új évet, egészséget és elkölteni valót bőséggel!

Mix

Írok egy gyorsat, mert nincs netem és minden pillanatot ki kell használnom, mikor mégis van. Kezdem ott, hogy bekövetkezett a legnagyobb félelmünk, vagyis, hogyan utazzunk Ficánkával repülőn. Mondjuk abból azért szerencsések vagyunk, hogy csak két órás út az egész, így csak egy órát üvöltött, krokodil könnyekkel, kapálózva, ahogy illik. Szerintem a gép hátuljában simán azt gondolták, hogy épp most készülünk levágni egy szilvszteri malacot. Mentségére legyen szólva, hogy a standsed-i repülőtéren egyszerűen akkora tömeg volt, hogy képtelen voltam megetetni, pelenkát sem tudtam cserélni rajta, mert egyetlen babaszoba volt az egész hatalmas reptéren, és az folyton foglalt volt, hiába táboroztam előtte vagy egy órán keresztül. Így lehet az, hogy hajnal 6 óta talpon voltunk és csak délután kettőkor tudott végre enni és délután 4 órakor tettem tisztába, a magyar vámosok előtt, két összetolt széken.

Ennek függvényében azt kell mondanom, Ficánka egy hős. Az utazásunkat közel három napba tartott kipihenni, ezalatt Ficánkának fájt a hasa, így sokat nem aludt. Mivel ő nem aludt, én sem aludtam és mivel studió lakásban élünk Magyarországon, így bizony E. sem aludt semmit. Öööö... és hát nem úgy tűnik, hogy bármit is kipihentünk volna. Pedig még hajat vágatni is elmentem. Többször is belealudtam a fodrászkodásba, ezért lehet most az, hogy olyan frizurám van, amit utálok. Nem elég, hogy képtelen vagyok beszárítani, de pontosan úgy nézek ki, mint az Anyukám. Nem részletezném.

Aztán karácsonyoztunk. Jó sokat bőgtünk, nekem sikerült a Reszkessetek betörőn is, a család legnagyobb derültségére. És sétáltunk. Ficánkával, Ficánka nélkül, kettesben E.-vel, amire már nagyon vágytam. Vacsorázni is voltunk, nagyon menő helyen. Szarvast ettünk, laskagombával, amitől E. gyomra aztán egész nap ment, mert nem szokta az ennyire nehéz ételeket. 

Közben Ficánka betöltötte az 5. hónapját. Igazi dumagép lett belőle. Folyton dumál, visít, gagyog, rikkant, próbálja utánozni a hanglejtésünket. Az "I love you" már nagyon megy neki. Azt vettem észre, hogy kicsit könnyebben tudjuk kezelni az indokolatlan sírásait. És már nem igényli azt, hogy nulla-huszonnégyben valaki folyamatosan szórakoztassa. Öt hónap könyvmentes életemben végre megint lett időm olvasni. Ennek örömére már túl vagyok az ötödik megvásárolt könyvön. Azt hiszem elég naivan állok ehhez a dologhoz, mivel valahogy majd haza is kell cipelni őket.

E. tegnap ment vissza, én meg úgy bőgtem a reptéren, mint egy anyátlan-apátlan árva. Leszállás után azonnal hívtam is, aztán pánikrohamot kaptam, hogy nem vette fel a telefont. Kb. 5 percenként próbáltam másfél órán keresztül, már repülőgép roncsokat vizionáltam magam elé, mikor végre felvette a telefont és elmondta, hogy egy órát késett a gép, de ő jó, van, most szálltak le. Aztán még beszéltünk lefekvés előtt is, igazából már most nem tudom, hogyan fogom nélküle kibírni ezt az egy hónapot itthon. Eredetileg tök jó ötletnek tűnt, hogy maradok egy hónapig itthon pihenni Ficánkával, de nyilvánvalóan nem kalkuláltuk bele, hogy nekem piszok mód hiányzik E.

Sad

a kedvem, mikor az egyetlen értelmes facebook csoportból törölnek, mert nem vagyok elég aktív. Most elmegyek és sírok egy kicsit. Hoppá... nem lehet, mert pont abból a csoportból töröltek.

Komment

Kipihent napjaimon olyan kommenteket írok a facebookos kismama csoportokba, hogy OshoCoelhoOraveczNóra sírva könyörögne egy tanfolyamért nálam. Kevésbé kipihent napjaimon inkább nem kommentelek, mert a végén kiderülne, hogy Ficánka tőlem örökölte sátáni énjét is.

Happymammy, happybunny

Tettünk egy látogatást megint bezzeggyerek és boldoganyáéknál. Igazából most egy elég rövidet, mert a múltkori "találkozzunk a városban" dolog eléggé megviselt és E. kijelentette, hogy így még egyszer nem akar látni.

Mert bezzeggyerek már mindent tud. Bezzeggyerek soha sem sír. Bezzeggyerek egy mosolygós kis angyal. Boldoganya megvilágításában Ficánkánk maga a testet öltött sátán. Én pedig rendre kiborulok, hogy Ficánka nem sátán, csak hiperaktív. Igazán nem tehet róla, tiszta anyja. Szóval, rövid látogatást tettünk. Ettünk mézeskalácsot, rántotthúst, nem ebben a sorrendben. És próbáltunk beszélgetni, de nagyon nem ment, mert bezzeggyerek egyfolytában visított, ha ölben volt, azért, ha etetőszékben volt, azért, ha játszószőnyegen volt, azért, ha hintában volt, azért. Végül megpróbálták altatni, sikerült is vagy 20 percre, utána pedig minden ment ugyanúgy. Ficánka ezalatt hol az én ölemben, hol E. ölében üldögélt, vigyorgott és a karácsonyi díszítést nézte. Vagy azon röhögött, hogy hozzáérintettem a szája széléhez a sajtosrudat, ő meg lenyalta róla az apró kis morzsákat.

Ennél a pontnál megkaptam, hogy szar anya vagyok (mert glutént csak a 6. hónapban nagyon alapos körültekintéssel vezetjük be a kisded életébe), amit nem fordítottam le E.-nek, mert rájuk borította volna az asztalt. Közben bezzeggyerek továbbra is nyüglődött, és ekkor olyan történt, ami ezelőtt soha. Boldoganya bevallotta, hogy reggel sírt, mert bezzeggyerek minden reggel ötkor kel és ő már borzasztóan fáradt. És ennél a pontnál újból sírva fakadt. Ott ültünk teljesen lefagyva. Majd bezzeggyerek apukája kikapta boldoganya karjaiból a gyereket, átvonult vele a másik szobába, mi pedig felváltva vígasztaltuk boldoganyát.

Aztán hazajöttünk. Útközben nem beszéltünk, szerintem mindketten emésztettük a történetet. Én a szaranyaságomon, E. pedig a hazugságokon rágódott. Ficánka fürdetése közben megbeszéltük, hogy bezzeggyerek is csak olyan, mint minden más csecsemő és boldoganya sem mindig totál heppi. Csak nem értem, hogy minek ezt mégis így beállítani. Hogy érezzem magam szarul, valahányszor Ficánka üvölteni kezd? Hogy azt gondoljam szarabb anya vagyok, mint más, mert néha úgy érzem megőrülök, ha még egyszer prüntyögnöm kell? Miért olyan nehéz belátni, hogy az anyaság nem mindig csillámpónikkal teli nefeljcses, pitypangos rét? Mert, hát, hölgyeim és uraim, bizony nem az.

Ma-ma

Muszáj vele eldicsekednem, hogy megkaptam életem első "Mamáját". Nyilván nem volt tudatos és azóta is hallgat, de ott és akkor, tisztán és érthetően felhangzott a: Ma-ma. És a felém nyújtott apró kis karocskák egyértelműen jelezték, én vagyok az, akinek szól.