Esküszöm, hogy olyan szuper hetünk volt, mintha nem is velünk történt volna. A nagyszülők imádták Ficánkát, a meló könnyű volt, E. majd minden nap korán hazajött. Ficábnka jól aludt, nem voltak alűrjei, megtanult egyedül felmászni a lépcsőn, élvezi, ha tologatjuk a kiskocsiján.
Hétvégén úszni is voltunk, végre ott, ahol befizettük a tanfolyamot. Nagyon kedves oktatónk van megint, a csoport is szuper, ráadásul van egy magyar család is. E. úszott most Ficánkával, nagyon élvezte. Végre megértette, miért is akartam ennyire ezt a babaúszás dolgot. Azért mert hatalmas móka! És Fic annyira élvezi! Még a víz alatt úszást is. Soha nem sír vagy kapálózik, ha vízben van, egyszerűen csak imádja. És most már E. is. Vasárnap kimentünk a piacra, ettünk salty beef-et a kedvenc helyünkön, ahol az árus már a nevünkön szólít és tudja, hogyan készítse el a szendvicseinket. Kifele menet vettünk házi limonádét, amit elkortyoltunk a kedvenc boltunkhoz érve. Bio bolt, amit itt organic-nek hívnak, igazából alig látszik az utcáról, egyszer véletlenül betévettem, azóta azonban csak ide járunk kajáért. E.-nek vettünk reggeli pelyheket, glutén- és tojás menteset. Magamnak vettem sajtot, kekszeket, laktózmenteset. Ficánka meg kapott babakaját, meg új fürdetőt.
Hazafele még elmentünk a játszótérre, hintázni, meg homokozni. Kár, hogy marhára fújt a szél, így annyira nem élveztük. Mármint Ficánka igen, mi nem. Őt minden alkalommal úgy kell kiimátkozni a hintából. Otthon E. kicsit edzett, Fic meg én egy nagy halom ruhacsipesszel szórakoztattuk magunkat. Egyébkét valóban óriási móka leszórni őket a lépcső tetejéről, szép ívvel esnek és jó hangjuk van. Kár, hogy utána nekem kell összeszednem. Illetve nem tudom hányszor megmásztuk a négy egyenként hét fokot tartalmazó lépcsősor a házban.
Majd bemásztam a fürdőkádba, kicsit pihenni. A vasárnap, amíg E. vigyáz Ficánkára, én kicsit hosszabban tudok lubickolni, ilyenkor intézem a csajos ügyeimet. Néha E. benéz Ficánkával és beszélünk egy kicsit. Ez az egyetlen hely a házban, ahol úgy tudunk beszélgetni, hogy senki sem zavar. Most is bejött egy kicsit, láttam rajta, hogy valami bosszantja. Kérdeztem, hogy mi a baj, bír e Ficánkával, vagy menjek ki. Mondta, hogy semmi baj a fiúnkkal, leállította a kád mellé, és hangosan rötyögött, hogy a kezével tudott pacsálni a fürdővizemben. Kiderült, hogy az apja morgott neki, hogy mivel péntekenként vigyázniuk kell Ficánkára, ezért ő nem tud találkozni a barátaival és már a dámaversenyt is le kellett mondania, holott azt minden alkalommal ő nyeri. E. mondta nekik, hogy de hát ők ígérték meg, hogy vigyáznak az unokájukra, hogy ne kelljen childminderhez adnunk, most meg nem jó az időpont. Aztán megkérdezte az apját, hogy mégis mennyi időt kellene az anyósomnak Ficánkával egyedül töltenie, kiderült, hogy három óráról van szó. E. ezen már csak röhögött, hogy az anyja képtelen 3 órát eltölteni az unokájával. Sosem szoktumk példálózni az én anyukámmal, de E. most megtette. Mert valóban az anyukám mindenét odaadná, hogy Ficánkával tölthessen egy napot, az itteni nagyszülők meg azt számolgatják, mikor tudnak meglépni tőle.
Hát, így esett, hogy a csudaklassz hetünket mégis csak képesek voltak elrontank megint. Szereztek nekem egy átsírt éjszakát és egy napot. Ennyit arról, hogy ne legyek mérges és mindenben lássam meg a jót. Látom is... a fiam és a párom szemében. Mindenki más meg elmehet a búsba. A dámájával együtt.
