Whatsup

Gondoltam írok majd egy csuda jó bejegyzést arról, hogy Southend-on-Sea-n voltunk. Aztán megnéztem a naptárat és kiderült számomra, hogy az már több hete volt. Mentségemre szolgáljon, hogy vagy dolgozom, vagy védőnőhöz megyek, illetve hízom. Mondjuk a hízás elég magányos tevékenység, akár blogot is lehetne írni közben, de én inkább az alvást választom.

Ma végre eljutottam boltba, persze szigorúan vérvétel után. Hiszen a szabadnapjaimat leginkább az orvosos időpontjaim határozzák meg. Szóval, kellően jól voltam még azután is, hogy háromszor lecsapoltak és reggel óta nem ettem egy falatot sem. Jó monduk itt nem mondok igazat, mert rögtön azután, hogy azt mondta a nővérke, hogy kész, én már tömtem a számba a kekszet, meg a csipszet felváltva, mint egy ugandai éhező, aki évek óta nem evett. Ezek után meg meglepődöm, hogy mennyit mutat a mérleg. Mondjuk az is igaz, hogy minden utamba kerülő mérlegre ráállok (a HH-ban minden szobában van), mert tök vicces, hogy ennyi még életemben nem voltam. Bár ha azt vesszük terhes sem voltam még eddig...

Persze gondolom azt is kéne figyelni, hogy mit eszem, de olyan csábító hamburgerekbe botlok jövet-menet, meg Pilóta kekszbe és pukiba. Szerintem egy ültő helyemben megettem egy zacskó pukit, egy doboz Pilóta kekszet és egy csibe burgert sültkrumplival. Remélem, az azért javamra lesz írva valahol, hogy a buriban friss saláta volt és, hogy a krumpli felét meghagytam azért mert addigra eláztatta a kecsöp, én meg úgy nem eszem meg.

De igazából arról akartam írni, hogy beszabadultam egy boltba, ahol aztán vettem édes rugdalózókat Ficánkának. Azt hiszem kezdek átesni a ló túloldalára és eljön az az idő, mikor térdig fogunk járni a babaruhákban. Esküszöm próbálom visszafogni magam, de ott annál a pontnál, hogy megfogom a puha anyagjukat, elveszek és csak arra tudok gondolni, hogy: kell, kell, kell, most. Az pedig, hogy minden nyuszis, macis, kiskutyás, zsiráfos, oroszlános, szivárványos, dinós és bárányos, bárányos, bárányos, nah, ezzel engem meg lehet venni kilóra. Bár, attól teljesen megrémülök, hogy milyen nagyok. Még nem teljesen értem, hogy hogyan fér el bennem egy ekkora gyerek, arról meg végképp fogalmam sincs, hogy hogyan fog kijönni. Nyilván van róla figalmam, hogy hogyan, de egyelőre minden alternatíva borzasztó ijesztő.

Aztán valahogy átkeveredtem a cipőkhöz, ahol rámmosolygott egy, esküszöm még a nevemet is suttogta. Így aztán velem kellett jönnie. Pedig annyira nem az én stílusom, igazából nem is tudom mihez fogom felvenni, viszont elképesztően kényelmes. És rózsaszín kockás, neonzöld szegéllyel. Igen, tudom, hogy borzasztó ízlésem van cipők terén. Most ott tartunk, hogy bedugtam a szekrény alá. De onnan is sutyorog, attól tartok kénytelen leszek felvenni holnap.