2015. szeptember 18., péntek

Show must goes on

Volt egy esküvőnk, időközben. De leginkább szóra sem érdemes. Főleg, mert nem lettem Mustafáné és mert egyáltalán nem olyan volt, amilyet terveztünk. Többek között én biztosan nem úgy terveztem, hogy egy szeparációs szorongással küzdő, üvöltő egy évessel kell majd egész nap harcolnom. Illetve szentül meg voltam győzödve, hogy a barátaimat kicsit több időre láthatom majd egy "hellósziánál". Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy az est folyamán random, ismeretlen törökökkel fogok majd X-factort nézni. Ne kérdezzétek...

Aztán hazajöttünk egy kicsit pihenni a nászút előtt. Azóta már rájöttünk, hogy ez volt igazából a nászutunk, mert délutánonként Ficánka nagymamázott, mi meg végre kettesben tölthettünk pár órát... hosszú hónapok óta először. Tartottunk itthon is egy ebédet a barátoknak, rokonoknak. Nah, az végre olyan volt, amilyet akartunk. Sírás, dráma és hiszti nélkül, kipihenten.

Majd eljöttünk Lillafüredre, az elvileg nászútunkra. Harmadik napja vagyunk itt, de esküszöm nem értem, hogyan létezhettünk eddig beltéri medence és erdei kisvasút nélkül. Illetve egyáltalán nem akkora durranás a Palota Hotel, mint gondoltam. Tény, hogy sokat nyom a latban a Home House-os hátterem, de azt kell, hogy mondjam, a személyzet csapnivaló, a takarítás és szervíz pedig kiábrándító. Két dolog menti meg az egészet: a festői környezet és a beltéri medence. És persze nem akarok visszamenni Londonba. Elkeseredésemet mi sem mutatja jobban, mint a tucatnyi elmentett telefonszám, melyeket egy-egy eladó házról írtam fel. 

2 megjegyzés:

  1. azért nagyon sok boldogságot:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, egyébként tök jó dolog ez a feleségesdi, nem is gondoltam volna. :)

    VálaszTörlés