2018. január 4., csütörtök

Midwife

Végre a család is találkozott a midwife-ommal, akiről annyit áradoztam mindenkinek. Szerintem egyébként megnyertem a világ legőrültebb nőjét, de az igazság az, hogy marhára bejött a stílusa. Laza, dumaláda, aki úgy káromkodik, mint a kocsis. Rengeteg új kifejezést tanultam tőle. Már ezért megérte.

Lemérte a Cseppnyulat, aki röpke két hét alatt magára pakolt 240 g-ot. Ettől kezdve abbahagyom az aggódást, amiért rendszeresen elöntöm tejjel, és ezért kénytelen sugárban megszabadulni a feleslegtől. A köldöke is csodaszép, már csak az éjjeli bandázásról kéne leszoktatni és én lennék a legboldogabb a világon. 

Mel (a midwife) őszintén örült, hogy most egy hiperszuper szülést produkáltam, mindenféle vérengzés nélkül. Persze tudta, hogy mennyire be voltunk tojva az egésztől. Mondtam neki, hogy a szülésznők gyakorlatilag végigkuncogták az összes beírását, különösen, amit utoljára írt. Röhögött és csak annyit mondott: "Drágám, de hát, te magad mondtad, hogy a tököd is tele van az egész szarsággal és már holnap szülnél." Nyilván, hogy én mondtam, de nem kellett volna szó szerint leírni, ugye?! Így esett, hogy a terhességi könyvem az indokoltnál sokkal több káromkodást tartalmazott. 

Fájó szívvel búcsúztam el tőle. A világ legszuperebb midwife-ja, örülök, hogy hozzá kerültem. Holnaptól már átkerülünk a health visitorunkhoz, akit már két él ve ismerünk, szóval, gyakorlatilag családtag.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jól vagy és boldog vagy :)

    VálaszTörlés
  2. Paddy Power Casino Resort - Mapyro
    Paddy 천안 출장샵 Power Casino Resort is situated in the 서귀포 출장안마 heart of Greater Manchester and is one of the most popular brands in the UK. The casino is open 영주 출장샵 24 광주 출장샵 hours a 이천 출장안마 day,

    VálaszTörlés