Hamlet

A naivságomat mi sem tükrözi jobban, mint mikor kiderült májusban, hogy Benedict Cumberbutch szerepelni fog élőben, színpadon augusztustól, októberig, én pedig gyorsan kiszámoltam, hogy simán elmegyünk majd októberben, mit nekem pár hetes gyermek. Most meg igazából ott tartunk, hogy gyakorlatilag magamra kötve cipelem a 4 és fél kilóját mindenhová és nem igazán látom, hogy mikor jutunk el arra a pontra, hogy beteszem a kiságyba és ő alszik, mint minden normális baba. Mondjuk azt sem látom még, hogy pattanásos, kötekedő kamasz lesz. Szóval, ez még jelentheti azt, hogy egyszer majd aludhatok hason, újra.

Azért egy kicsit boldog voltam, mikor bemondták a hírekben, hogy percek alatt elfogytak a jegyek és az online vásárlóknak esélyük sem volt. 

Dr House

Két lábon járó Dr House epizód vagyok, bizony mondom néktek. Kezdődött a közel 60 órás vajúdásommal, folytatódott egy előre be nem tervezett életmentő műtéttel. De most már jól vagyok, asszem.

Mondjuk igen távol állt maga a szülésem a tervezettől, a lebegjünk a szülőmedencében miközben szülünkből, lett egy epidurális, fogós szülés. Hála a szülésznőnek, aki első blikkre elmérte a táguládomat, majd nem vette észre, hogy a méhszáj beszorult Ficánka feje alá, így hiába nyomok, értelme semmi. Nagyjából sikerült egy nap után észrevenniük, hogy nem tágulok, valami baj van. Így felkerülve a szülészetre gyakorlatilag minden orvos keze megfordult bennem, hogy a méhszájat arrébb bökdössék. Addigra viszont annyira fáradt voltam, hogy kaptam egy fincsi epidurális érzéstelenítőt, amitől aztán nyomtam, mint a meszes.

Egészen addig, míg az orvos úgy nem döntött, hogy ez magától nem fog menni, így áttoltak a műtőbe, ahol vágtak, majd nyomtam, majd azt mondták kint van a feje, én meg bőgtem. Akkor is bőgtem, mikor rámtettek egy véres, tekerdőző csomagot és azt mondták, ő a kisfiam. Aztán gyorsan lekapták rólam, és azt kiabálták: vért veszít, vért veszít... E.-t elvezették Ficánkával, csak a hátát láttam sokáig, ahogyan nevet, mert Ficánka lepisilte a doktorbácsit, maj körbekakilta a területet. Közben engem hárman varrnak, miközben bőgők.

Lábadozóban Ficánka minden teketória nélkül szopni kezd, én meg többször elájulok a vérveszteség miatt. De ez senkit sem gátol meg abban, hogy éjjelt már a zsúfolt, menekülttáborra emlékeztető szülészeten töltsük és utána még három napot. Miközben óránként jön valaki vérnyomást mérni, vizet hozni, öltést nézni, hőmérőzni, fejet tágítani, kaját hozni, Ficánkát mérni, újabb infúziót bekötni... stb. És mindannyiszor elmondják mennyire fontos, hogy pihenjek.

Három nap után kisebb összeveszés árán hazajutunk. De nem érzem túl jól magam, vasszintem még mindig esik és valahol valami gyulladás van bennem. Öt nap múlva, mikor ökömnyi nyers hús kezd potyogni belőlem és dől a vér, hirtelen minden világos lesz. Kórházba robogunk, miközben bőgők, mindenütt vér. Triage-ra érve elájulok, egy teljesen új szobában ébredek, csövek lógnak belőlem, számon oxigénmaszk, ezen túl látom E. sápadt arcát, miközben ömlik belőlem a vér és a véres húscafatok. Orvosok hada próbálja megállítani ezt az egészet, millió injekció a lábamba, csövekbe. Vér csöpög belém, végül áttolnak a műtőbe, ahol újabb vénákat keresnek rajtam, de minden szúrásnál leesik a vérnyomásom és hangosan könyörgök, hogy hagyjanak meghalni. Megkapom az újabb epidurált, majd érzem, hogy porszívózzák ki belőlem a trutyit és sírok. Majd elvesztem a fonalat, és később a lábadozóban ébredek. Elmondják, hogy milyen erős vagyok és szerencsés, mert a harmadik tasak vérre végre reagáltam és így nem az intenzíven kötöttem ki, hanem itt.

Végre jobban érzem magam, bár a műtét borzasztó fájdalmat hagyott maga után, érzem, hogy megkönnyebbült a testem. Nővérek és a családom vigyáz rám, végre tudok Anyával is beszélni. Mindketten sírunk. Ficánka is bejön meglátogatni, aztán hazamegy a nagymamával. Most nekem kell a pihenés.

Néhány nap után már itthon lábadozunk. Fáradt vagyok, nincs rutinom a babaápolásban, sokat sírok, mindenem fáj. Reménykedem, hogy idővel szuperanya leszek. Olyan, aki 3 óránként etet és rutinszerűen teszi a dolgát.

Pintetest

Nekem miért nem mondta senki sem eddig, hogy a Pinterest addiktív? Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne nyomkodjam, pin-eljem, like-oljam. Atyaúristen, soha életemben nem függtem semmi számítógépes alkalmazástól, de ezt egyszerűen muszáj percenkét frissíteni. Megőrülök, imádom.

E. is rajongó lett. Nagyon meggyőző tudok lenni.

Patience

Tök őszintén mondom nektek, hogy az, aki azzal kábít, hogy a terhesség első három hónapja maga a pokol, akkor még nyilvánvalóan nem volt terhes életében sosem. Elmondom, hogy az utolsó két hét (a kiírt naptól számítva), rosszabb MINDENNÉL. 

Ez az a pont, amikor a pocakod annyira lent van, hogy már nem látod a köldöködet, más egyéb testrészeidről már ne is beszéljünk. És kőkemény. Mintha egy óriási bazalttömböt cipelnél magaddal mindenhová. Jah, és önálló akarattal bír. Vagyis ha eldőlsz balra, majd kiegyenesedsz, a pocakod még hosszú percekig a bal oldaladon marad és hevesen kapálózik a helyváltoztatás miatt. A kapálózás pedig többé már nem egy cuki mozdulatsor, amitől elalélsz és könnybelábadt szemekkel simogatod a csöpp dudort, hanem messzemenőkig fájdalmas dolog, amitől kétrétgörnyedve nyöszörögsz.

Hah, és a hormonok! Ha eddig nem őrültél meg tőlük, akkor majd most. Képes vagyok két másodperc alatt bárkit elküldeni a picsába, majd a harmadik másodpercben őrjöngve, takonytól fuldokolva bocsánatot kérni. Nem szép látvány. A mélypont valószínűleg ma volt, mikor 17 perc skype-olás után közöltem Anyukával, hogy tegyük le, mert neten keresztül fogom kinyírni, pedig csak annyi volt a bűne, hogy naaaaaaagyon, naaaaaagyon cuki volt és megérő.

Az egyetlen ember, akit hosszútávon is elviselek magam mellett, az E. Tegnap mikor túl voltam egy bocsánatkérésen (taknyos, nyálas), közölte velem nagyon komoly arccal, hogy olyan vagyok, mint egy túlhajtott olimpikon, akinek másnap versenye lesz. Majd másnap aztán közlik vele, hogy hoppácsak mégsem, legyen inkább holnap. Majd a következő nap, mikor testben és lélekben felkészül a nagy napra, megint lemondják. Azt hiszem ennél találóbban senki sem fogalmazta még meg. Várok, minden nap várok. Remélem már nem kell sokáig... grrrrrr...

How about your pain?

Az első fájásos éjszakámon azt hiszem mindketten egy kicsit meglepődtünk. Mármint Ficánka és én. Én azon, hogy ez most buzira fáj, Ficánka meg azon, hogy neki ezekkel az összehúzódásokkal együtt kéne működnie. Maradjunk annyiban, hogy ez nem ment neki túl fényesen. Jellemzően pont akkor kapálózott a leghevesebben, mikor nem kellett volna. Így az éjszakát csendesen vergődve, két Fekete tőr testvériség kötettel töltöttem.

Következő éjszakánk a passzív ellenállás jegyében telt. Ficánka bevágta a durcit, gyakorlatilag akkor sem volt hajlandó megmozdulni, mikor már tök egyértelmű volt, hogy ez most jóslófájás. Meg is jegyeztem magamban, hogy no, lám, tiszta anyja, ha valami nem sikerül elsőre, beül duzzogva a sarokba. Összegömbölyödve elvonult a bal oldalamra és csak immel-ámmal volt hajlandó kicsit mocorogni.

A mai éjszakán aztán ádáz küzdelmet folytatott minden jóslófájással. Vagyis pont ellentétesen feszített minden egyes alkalommal. Komolyan, tiszta apja. A legegyszerűbb helyzetekben is képes megtalálni a legbonyorultabb megoldást. 

Már tök várom, hogy mára mit talál ki. Még szerencse, hogy a Fekete tőr testvériség könyvei jó hosszúak és 12 kötetből áll, így addig sem unatkozom. Illetve nesztelen nindzsa-kén tudok már wc-re menni és kekszet zsákmányolni a konyhából. Arról pedig ne is beszéljünk milyen érdekes tornamutatványokra vagyok képes, hogy enyhítsek a fájdalmon. Azt hiszem egyedül még fejen állni nem álltam, de lehet, hogy az a pont is eljön. A hajlékonyságomat mi sem bizonyítja jobban, minthogy sikerült levágnom a lábkörmeimet, ami ezelőtt másfél hónappal komoly fejtörést okozott. Szóval, ha másra egyelőre nem is, de arra kiválóak a jóslófájások, hogy megőrizzem fiatalos kecsességemet ami jelen pillanatban egy mammutéval vetekszik.

8 and the half

Igazából tökéletesen megdöbbentő, hogy ez a poszt lesz az utolsó pocakos képes, innentől majd a piszkos pelenkákról fogok képeket feltölteni. Rettegjetek! 

Ez történt az elmúlt 38 hétben:

~ 6 terhességi teszt, hogy biztosra menjünk

~ 8 doboz terhes vitamin, plusz 3 üvegcse D vitamin

~ 3 doboz vas shase, plusz számtalan brokkoli és bárányhús

~ 14 kiló

~ 3 terhes nadrág és 2 új szoptatós póló

~ babaváró buli

~ cuki ruhácskák Ficánkának

~ 4 ultrahang, számtalan szívhang ellenőrzés (mindet utálta)

~ helycsere az ágyunkban (most én alszom kivül)

~ papa-mama tanfolyam

~ szoptatási tanfolyam

~ szülőotthon tanfolyam

Ezen kivül pl. egyáltalán nem tudok olyasmiről beszámolni, mint hányinger, vérnyomásingadozás, vizesedés, étvágytalanság. Olyanokról viszont, hogy többször is majd kirúgta az oldalamat, igen. És most van az, hogy minden ellenőrző vizsgálatnál közlik velem, hogy ne ijedjek meg, de szerintük nem húzom már sokáig. Ezt egyébként mindenki vicces bocsánatkérő arccal teszi, majd magyarázatként hozzáfűzik, hogy Ficánka túlságosan is lent tanyázik már. Szóval, ne ijedjek meg.

Én pedig valóban nem ijedtem meg, mikor tegnap az éjszaka kellős közepén egyszer csak a jóslófájás nem volt többé jósló, csak fájás. Aztán, ahogy jött elmúlt, még visszaaludnom is sikerült. Ma pedig megemlítettem a védőnőnek, aki bocsánatkérő arccal közölte, hogy már nem húzom sokáig. És ne ijedjek meg, csak számoljak. Ha négy percenkét jönnek, akkor pedig irány a szülőotthon. 

Azért még azt megkérdezte, hogy mit éreztem és hol. Mondtam neki, hogy pont olyan érzés volt, mintha valami megpróbálna kibújni belőlem, csak éppen egy elég szűk pontot választott volna rá. Válasza csak annyi volt, hogy igen, pont ilyen, már nem húzom sokáig. De ne ijedjek meg. Mondjuk szerintem E. ennél sokkal tömörebben összefoglalta: whaaaaatafuuuuck.

Guinea pig

Annyira kár, hogy allergiás vagyok a tengerihucura. Pedig milyen édesek.