Please, help me

Eredetileg válaszkommentnek szántam, aztán valahogy önálló akaratra ébredt és kinőtte magát posztá. Olvassátok.

Az úgy volt, hogy mikor rájöttem, hogy nekem nagyon rossz otthon, éhenhalok meg minden, akkor megkerestem minden külföldre szakadt barátot, ismerőst, rokont és nemrokont, hogy ki akarok menni dolgozni, segítsenek. Mondjuk egy kezemen meg tudnám számolni hányan jelentkeztek a megsegítésemre (jó, az igazság szerint gyakorlatilag két ujjam is elég lenne hozzá). Ebből az egyik gyakorlatilag lerázott, a másik pedig S. volt, akit a Moly miatt és Pillangó-Galambdúc miatt is ismertem. S. akkoriban tervezte, hogy hazajön, átpasszolja nekem a melóját és mindketten jól járunk. Nos, ez volt a terv. Nyilván nagyon sok buktatója van egy tervnek, pl. nem volt pénzem, pár napra volt szállásom (S. jóindulatából), és nem volt áthidaló munkám, amivel ki tudtam volna böjtölni azt az egy hónapot, hogy megismerjen a család és elfogajon. Mondhatnánk, hogy borult a bili, gyakorlatilag napokig az internet előtt ültem és mindenkitől munkát könyörögtem. Hisztérikus libaként ismételgettem, hogy nekem nem segít senki, jajistenem, mindenki szemét, önző dögök, csak maguknak akarják a munkát, ilyen ez a magyar mentalítás... stb. Aztán S. egyik ismerőse ajánlott munkát, azonnali kezdéssel, és mire észbekaptam már a repülőn ültem és azon aggódtam, hogy hol fogok aludni, mit fogok enni, és meg fogok dögleni a melóban. Akkor még nem tudtam, hogy mennire igazam is lesz. Aztán leszálltam és tudtam, hogy egy fél napom van arra, hogy lakást keressek. S. ebben is segített, és mint valami csoda délutánra már volt fedél a fejem felett, másnap pedig munkába is álltam.

Nos, ez az ami nem szokványos dolog. Olyan nincs, hogy kijössz és másnap már van munkád. Olyan sincs, hogy kijössz és már aznap van normális szállásod. Általában csövezel valakinél hetekig, ez alatt melót keresel, majd mikor van melód és elég pénzed, elköltözöl. Az első munkád tutira valami ügynökséges meló lesz, ami azt jelenti, hogy beledöglesz úgy hajtasz, de tök mindegy, hiába, mert szar melód van, szar pénzért. Arról nem is beszélve, hogy az első albérletedet tuti magyaroktól bérled, amivel már az első héten tele lesz a tököd. Szóval, szar lesz, nagyon. Utálod, gyűlölöd, minden nap úgy ébredsz, hogy mindened fáj, fárad vagy, éhes és tudod, hogy kurvára nem éri meg. Itt van az a pont, amikor nagyon sokan hazajönnek. Ez kb. 2-3 hónap. Aztán lassan jobb lesz. Jönnek azok a hónapok, amikkel nem is igazán tudsz elszámolni. Eltelnek. Visszatekintve csak azt veszed észre, hogy lesznek barátaid, kollegák, akikkel beszélgetsz, főnök, aki megkérdezi, hogy telt a szabadnapod. A várost megszokod, tudod, mit hol érdemes megvenni, mit kell nagyívben kikerülni. Meggyugszol. A pénzed is elég, lassan félre is tudsz tenni. Terveid lesznek, céljaid, akarsz dolgokat, amiket most már valahogy könnyebben el is érsz.

És végre rendes szerződéses munkád lesz. Havonta, hetente fix pénzzel, vége az örökös pénztologatásnak. Tudod, mit, miért csinálsz, mikor, hogyan. Tudod kire számíthatsz, kire nem. Tervezhetővé válik az életed. Ez kb. másfél év. Még mindig szar melód van, még mindig másokkal élsz együtt, még mindig nem könnyű, de már látod a fényt az alagút végén.

Hogy hányszor kapok segítséget kérő méleket? Nagyon sokszor. Az elején próbáltam segíteni, tényleg, mindenkinek. Mert az volt bennem, hogy nekem is segítettek kijönni, fogták a kezem, nem hagytak magamra. O. is így jött ki. Megbántam e, hogy segítettem neki kijönni? Igen, borzasztóan. Nem ismertem jól elötte, egy városból jöttünk, a anyukáink ismerik egymást, kb. kétszer láttam és beszéltem vele. Az akkori benyomásom szerint egy cserfes, nagydumájú, talpraesett csajszi. Itt kint napok alatt eldőlt, hogy egy királylány, aki életében két szalmaszálat nem tett kereszbe, rózsaleveleket szarik és önmagán kívül más individumot nem ismer. Szenvedtem vele, nem akart ügynökséges munkát, nem akart takarítani, nem akart pincérnő lenni, nem akart semmit. Ez mondjuk így nem igaz, mert hamar kiderült, hogy ő valami irodai munkát képzelt el magának. Jah, kérem... irodai munkát én is gyakran képzeltem magamnak, otthon is. 

És el is érkeztünk a problémák forrásához. Mindenki így kezdi: nem beszélek angolul, de ott kint majd belerázódok; nem akarok takarítani és pincérnő lenni, mert azt akár otthon is tudom csinálni, nem kell ehhez külföldre mennem; nincs sok pénzem, remélem, hogy hónapokig tudok nálad csövezni. Persze van, aki azt írja, hogy bármit bevállal, meghúzza magát és tök hálás minden segítségért. Én erre visszaírok, borzasztó őszintén leírva mindazt, ami az igazság és amit itt most ti is elolvashattatok. Általában erre már nincs válasz. Mostanában már azt is hozzáteszem, hogy nem ismerek ügynökségeket, ahol érdekődni lehetne, mert amivel én voltam, megszünt. Kiestem ebből a körből, ahol pontosan tudta mindenki, ha munkát akarsz, kihez kell fordulni. 

Szóval, ez van srácok. Már nem tudok segíteni, és kérdéses, hogy egyáltalán akarnék e.