2014. május 15., csütörtök

Bristol vol. 1

Gyorsan írok egy blogbejegyzést arról, hogy a hétvégén Bristolban voltunk, mert hajlamos vagyok szépen elcsúsztatni dogokat, aztán meg csodálkozom, hogy miért is nincs dokumentálva semmi, pedig én ooooolyan grafomán vagyok.

A dolog igazából már tavaly ősztől kezdődött, mikor Krisz és Andi ellátogatott Londonba. Mert aznap szent fogadalmat tettünk, hogy mi meg meglátogatjuk őket Bristolba. Aztán szegény Krisz folyton próbálkozott, hogy mikor jöttök, gyertek már, de közben velünk egyszerűen csak túl sok dolog történt egyszerre, olyanok, hogy: babát várok, hazamentünk kétszer, védőnő és orvos, orvos és védőnő, kórház párszor, izgulás, londoni megsértődött barátok kiengesztelése, millió megválaszolatlan e-mail és munka, munka, munka. Végül asztalra csaptam és kitűztem a dátumot. Aztán berezeltem. Először azért, mert a dátum túl közel volt, aztán azért, mert E. nehezen mozdul ki a komfortzónájából, majd azért, mert minden úri mókát borzasztóan drágának tartok Ficánka születése előtt.

Kezdjük ott, hogy egy egész hétvégére nem nyúlhatjuk le csak úgy a családi autót. A vonat kézenfekvő megoldásnak tűnt, főleg, hogy egy óra alatt Bristolba ér. Ekkor még nem tudtam, hogy a vonatjegyek kb. az aranyárral vetekednek Angliában. De hamar szembesültem vele, hogy gyakorlatilag ugyanennyi pénzért Magyarországra is utazhatnánk. Aztán jöttek a különböző távolsági buszjáratok, mert itt nem csak egy társaság egyeduralmáról beszélünk, mint otthon, hanem legalább 20 különböző cégről. Szolgáltatásaik elég rendesen eltérnek egymástól. Van ahol internet, kávé, szendvics is megtalálható, ők a prémium kategória és van a fapados szolgáltató, amivel több órán át zötykölődsz, viszont az árától sem dobod le a hajad.

Megabus-os jegyet vettem, fapadosat, mert Oxfordba is velük mentem és tudtam, hogy bár 2 órás út áll előttünk nem fog minden bokornál megállni. Ennél a pontnál nyögte be E., hogy ő még életében nem utazott távolsági buszon. Nyilván vannak a világon emberek, akik még éketükben nem utaztak távolsági buszon, csak nem gondoltam volna, hogy az én kedvesem is ez a kategória. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem fog fájni, csak egy kicsit hosszú lesz.

Következett a szállás kiválasztása, ami borzalmas tortúra volt. Ami elfogadható áron volt az mind a városon kívül esett, ami a városban volt az vagy ronda, sivár és ízléstelen vagy drága, esetleg mindez együtt. E. szerint egy túlságosan is rápörögtem a dologra, de miután végignézett velem közel 20 honlapot, felállt és közölte, hogy felőle azt választok, amit csak akarok, de őt hagyjam békén ezzel. Végül találtam egy Bed & Breakfast az óvárosban, ami kinézetre elég extravagáns és egyedi volt, közel minden látnivalóhoz. Beszéltünk velük telefonon, váltottunk pár mélt és már akkor tudtuk, hogy ez bizony remek lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése