Ma végre olyan idő volt, hogy megsétáltathattam E.-től kapott szuper GOwalk cipőmet, vagyis inkább ő sétáltatott engem. Esküszöm még életemben nem volt ennyire kényelmes cipő a lábamon. Egyrészről pont olyan érzés járni benne mintha süppedős füvön sétálna az ember, másrészről annyi súlya van, mint egy tollpihének. Az árát éppen ezért nem is merem megnézni, gyanítom, hogy nem volt olcsó.
Elsétált(unk)am a kedvenc Oxfam boltomba, mert szuperul sütött a nap és mert a cipőm kívánta. Az tök lényegtelen, hogy a kedvenc Oxfam boltomban szuper cd-ket lehet venni potom pénzért és az eladók annyira jófejek, hogy megdicsérik a pocakomat és a szalmakalapomat. Mondjuk lehet, hogy azt hitték valami őrülttel van dolguk, mikor a kedvenc KT Tunstall cd megtalálásakor felsikkantottam, Kaiser Chiefs cd-ket pedig olyan erővel szorítottam magamhoz, hogy majd eltörtek. Mentségemre szolgáljon, hogy egy csávó pont azon a részen keresgélt, ahol én és pont az orrom elől halászta el a Stereophonics Perfomance and Coctails albumát, amire én is fentem a fogam.
Hazaérve lőttem életem első selfiét, amit a borzasztó eremény láttán többet nem is fogok megismételni. Megörökítettem a pocakomat kálával és a csudálatos GOwalk cipőmet, majd beszedtem Ficánka kimosott pöttöm cuccait a szárítókötélről. Most pedig a változatosság kedvéért Maroon 5 Moves like Jagger számát hallgatom, miközben Pilóta kekszet eszem és becsekkolok Anyukának jövőhétre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése