Purple is my colour

Sikerült megint egy olyan idióta dolgot abszolválnom a terhesség ingoványos talaján, amire első körben nem volt magyarázat. Nyilván az egyetlen ember, akitől pirulás nélkül meg mertem kérdezni - az Anyukám -, az még életében nem hallott erről a problémáról. De ez nem gátolta meg abban, hogy ne kérdezze folyamatosan azt: nem fáj? biztos nem fáj? nem ütötted meg? biztosan nem ütötted meg? Egyértelmű, hogy dolgokat elfelejtek, ez elvileg a terhesség egyik velejárója, de azért erre biztosan emlékeznék. 

Szóval, mivel nem volt érdemleges válasz, csak aggódás, én is bepánikoltam, hogy biztosan az én hibám, valami történt velem én meg még csak nem is emlékszem rá. Ennek továbbfejlesztett változata öt perc pánik után: úristen, a kórházban nem fogják odaadni a gyerekemet, mert látni fogják mekkora rakás szerencsétlenség vagyok. Egy kiadós bőgés után (ebben mostanában verhetetlen vagyok) kénytelen voltam belátni, hogy csak egyetlen dolgot tehetek: alámerülök az internet sötétebbnél is sötétebb bugyrába: a baba-mama fórumokba.

Egészen idáig komolyan tartottam magam, miszerint nem olvasok interneten semmilyen babás fóumokat, oldalakat, mert csak jobban kétségbeesek, mint amennyire vagyok, ez a dolog azonban nem tűrt halasztást. Jó egy óra keresgélés után, mikor már éppen ott tartottam, hogy egyszerűbb lenne felhívnom a régi nőgyógyászomat otthon és belezokogni a bánatomat a telefonba, mikor végre megtaláltam a választ. És persze, hogy semmi különös, nagyjából 50 terhes nőből, 30-nak van. A maradék 20 pedig még csak nem is hallott róla, köztük az Anyukám se.

Úgy szeretném, ha bizonyos információk csak úgy áramolnának, mint a csí, és nem kéne pánikba esnem minden szir-szarért. Ha nem csak legyintenének, hogy majd rájövök, meg ez nem is olyan fontos... stb. Ha lenne egy kimeríthetetlen állapotos enciklopédia, ahol minden kérdésemre választ kapok, bármekkora baromságot is kérdezek. Most viszont úgy tűnik, hogy a lila egyelőre marad az én színem.