2015. április 23., csütörtök

Our bed

Most elmesélem nektek milyen az ágyunk. A mi ágyunk nagyon magas, a normál ágyakhoz képest jó 15 centivel, mert egy hatalmas és vastag matrac van rajta. Rugós matrac, ami minden forduláskor nyekken és kattan egyet. Utálom tiszta szívemből. Hónapok óta könyörgök E.-nek egy normális matracért, de ő valami oknál fogva imádja. Körülötte nincs szőnyeg, csak kemény és hideg laminált padló. 

Hogy miért írtam mindezt le? Nagyon egyszerűen kitalálható. Tegnap este Ficánka erről a monstrum ágyról esett le a kemény fapadlóra. Igen, fejjel előre, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Üvöltés, sírás, elakadó lélegzet, üvöltés, sírás, sürgősségi.

Éjjel 11-re értünk haza, egy borzasztóan elcsigázott gyerekkel, egy bűntudattól gyötrődő apával és egy kisírt szemű anyával. Ficánka jól van, eltekintve a hatalmas lila folttól a bal arcán. Megvizsgálták, végigtapogatták, szemet-, fület néztek, reflexet vizsgáltak, szivet hallgattak... stb. Bőgtem, végigbőgtem az utat a kórházba, a vizsgálatokat, a hazautat. Végig azt hajtogattam, hogy csak kimentem wc-re. Talán nem mondtam elég hangosan E.-nek, hogy kimegyek, vigyázzon a gyerekre. Talán újból mondanom kellett volna. Vagy hangosabban... de kimentem, E. meg egy pillanatra átlépett a másik szobába. 

Pont mikor kiléptem a wc-ről láttam, hogy Ficánka karja a levegőbe lép, és borul. Sikítottam, futottam, láttam, hogy a nyaka meghajlik, ahogyan az arca koppan a parkettán. Öleltem, zokogtam, remegtem, ő meg lila fejjel levegőért kapkodott és üvöltött. Percekig csak álltunk, mindkettőnk testét rázta a zokogás. E. folyamatosan bocsánatot kért. Nem tudta, nem akarta, sajnálja. Kiabáltam, zokogtam, Ficánka fájdalomtól elkínzott arcát vizsgáltam. Teljes önkívületbe estem, végül mindketten az ágyra gömbölyödtünk és szoptatni kezdtem. E. pedig készülődni a kórházba.

A többit már tudjátok. Jól van, jól vagyunk. Nagyon megijedtünk. Éjszaka borzasztó rosszat álmodtam. Álmomban elvesztettem Ficánkát. Mindenhol kerestem, végül egy elhagyott kőbányában találtam meg iszonyúan lesoványodva, egy pisis textil pelenkába csomagolva, zúzódásokkal a testén. Innentől nem aludtam túl sokat, hallgattam, ahogyan mellém bújva lélegzik. Ahogyan most is.

6 megjegyzés:

  1. Bár mindenhol mindenki elmondja, hogy tilos a gyereket ilyen magasban hagyni egyedül és még 100 és 100 tanáccsal elláttak minket, mi mégis felrakjuk és csodálkozunk, amikor leesik. Én is!
    Aztán nem tanulunk, megint felrakjuk. Szóval Rézi, azt hiszem nem ez lesz az utolsó zakózása Ficánkának.

    A barátnőm kislánya a konyhapultról esett le, eltörött a kulcscsontja, de meggyógyult, jól van. Aztán eltelt két hónap és mit látok a fb-on? A kislány fotóját, ahogy ül a konyhapulton. Letoltam a barátnőmet, de süket fülekre leltem: "hát úgy szeret ott ülni". Ez a lány nem egy idióta, nem 2 elemit végzett, csak hát első gyerek, be is csavarodott, szóval csak sóhajtani tudok és elmesélni, hogy az én fiamnak a foga tört le, mert motorozott és nem voltam elég közel, csak egy lépésnyire tőle, de figyelnem kellett a másikra is, egy szónak is száz a vége: ilyen balesetek előfordulnak, akármit csinálhatunk. ;)

    VálaszTörlés
  2. Jaj, majdnem bőgtem ezen most én is, kicsidrága…
    Kissmajom is esett olyan fél évesen, "csak" viszonylag alacsony kanapéról, "csak" szőnyegre, és úgy hogy tíz centire tőle ülve fejtem - szóval teljesen egyetértek az előttem szólóval: ilyenek történnek akkor is, ha… fejre állunk (hogy a témánál maradjunk).

    VálaszTörlés
  3. Jaj, Rézi, ezt olvasni is rettenetes volt. Nagyon sajnálom! Mérges vagy még E-re?

    Amúgy az a nagy mázli, h még szoptatsz. Biztos attól megnyugodott egy picit. Szegényke, istenem...

    Egy barátnőm is rendszeresen felrakta a lányait a konyhapultra, nem történt velük soha semmi, de a hideg futkosott a hátamon mindig. Még most is, ha a fotókat nézem.

    VálaszTörlés
  4. Ó, ezt megkönnyeztem, annyira átéreztem, ami veletek történt! Pupák is zuhant már le a kanapéról nekifutásból, pedig ott ültem mellette, én is majdnem infarktust kaptam.

    Szerencse, hogy nem történt komoly(abb) baj, mielőbbi testi-lelki gyógyulást kívánok nektek!

    VálaszTörlés
  5. Annyira nagyon vigyázok, nagyon ritkán hagyom magára. Ha tudom, hogy sokáig leszek a fürdőben, inkább viszem magammal. Remélem, hogy több ilyen nem lesz, jó lecke volt mindkettőnknek. E.-re nagyon haragudtam az elején, mikor még ment a zokogás ezerrel. Aztán inkább sajnáltam, mert sajnos olyan keveset van velünk, hogy tényleg nem tudhatta, hogy Ficánka ennyire nagyon gyors már. És tényleg csak pár másodpercre hagyta magára.

    Illetve az is jó ebben a rosszban, hogy az ijedség még inkább közelebb hozott minket. Eddig is nagyon szerettük egymást, de most valahogy sokkal érezhetőbb lett. Azt hiszem a legjobbat hoztuk ki ebből a szituációból. És lehet, hogy butaságnak hangzik, de valahogy jobb anya is lettem.

    VálaszTörlés
  6. Ugye, h a kozos aggodas mennyire osszehoz ket embert? Mindig csak arrol van szo, h egy gyerek utan mennyire megromlik a kapcsolat stb stb, pedig szamos uj dimenzio kerul a kepbe. (Oke, mi is veszekszunk azert rendesen)

    VálaszTörlés