Ohhh...

Az arcom, mikor megtudom, hogy évek óta egy magyar kávézó előtt sétálok el szinte minden nap, itt Crouch End-en.

És az arcom, miután megkóstolom a panninit és a limonádét, amit rendeltem. Fenséges.

Boogie Night at the Childhood Museum

Végre sikerül elvittem a srácokat a Childhood múzeumba. E.-t lenyűgözték a játékok, nem győzte sorolni, hogy melyikekkel játszott ő is gyerekként. Tudtam, hogy szeretni fogja, igazából bántam is, hogy nem mentünk korábban, még Ficánka születése előtt.

Ficánka annyira élvezte, hogy végig röhögött, mutogatott, sikongatott és anélkül, hogy észre vette volna már mindenhol sétált. Teljesen el voltunk ámulva tőle. Olyan nagyfiú már! Ha alkalma adódott azonnal leállt csevegni más gyerekekkel, azok meg bámultak rá, vagy megmosolyogták, mivel babanyelven senki sem ért, de ez úgy tűnik nem zavarja. Sőt, annyira édes volt, hogy egy három éves forma kiscsajt teljesen levett a lábáról, végül kapott tőle puszit is. Elképesztő, hogy már most csajozik. 

Ma pedig bent voltunk a belvárosban, House of Fraiser-t és John Lewis-t néztük meg. Gyönyörű a karácsonyi dekoráció és valami elképesztően szép műfákat láttunk. Szeretnék majd akkor is kicsit körülnézni, ha már felkapcsolják a világítást. 

Nya

Nagyon remélem, hogy csak front van, vagy gond van a bolygók állásával, mert még egy ilyen napot nem bírok végigcsinálni, érzem.

Kezdődött azzal, hogy piszok szarul aludt. Óránként fent volt, lógott rajtam, csapkodott, pörgött, forgott. 6 órakkor fent volt, sikeresen visszaaltattam hétig, amikor is, úgy döntött, hogy ráül a fejemre. Sajnos egész éjjeli nem alvás miatt nem voltam vicces kedvemben és bár röhögtem, legszívesebben sírtam volna. Ekkor jött az apja és megszánt, elvitte a pokolfajzatot csöppnyulat reggelizni, én meg visszaaludtam még egy órácskát, amiből folyamatos nyüszkölés ébresztett. E. szerint addigra Ficánka már fáradt lett, csapkodta a reggelire kapott kekszeket, majd ledobálta a földre, végül kezeivel kalimpálva jelezte, hogy neki most van elege az etetőszékből, és mindehhez persze fülsértő visítás társult. 

Kivettük. Ekkor jött a kedvenc meséje, ami miatt torkaszakadtából ment az üvöltés, hogy vissza akar ülni. Aztán persze az sem volt jó, mert szomjas, mert éhes, de mégis inkább szomjas, unatkozik, vegyél ki, tegyél vissza, enni, brüm-brüm, Nya! Nya! vegyél fel, tegyél le, inni, brüm-brüm, nem azt a másikat, hagyjál, egyedül, elestem, fáj, vegyél fel, tegyél le, Daddy! Daddy! Végül 11 órakkor úgy láttam, hogy már elég álmos, elvittem altatni. Nem ment. 

Próbáltunk ebédelni, de ugyanez pepitába. Kettőig nyomta megállás nékül, mi meg kiütve ültünk a konyha padlóján, miközben Ficánka tábornok borzolta az idegeinket. Kettőkor újabb altatási kísérlet, ezúttal sikeres, négyig kiütve alszik. Rossz hangulatba kel, simán előadja a délelőtti változatot, kicsit magasabb frekvencián. E. elmenekül fürdeni, én próbálom lekötni az energiáit, majd cserélünk. 

Vacsoránál jól eszik, egészen addig, míg meg nem dícsérem, onnantól minden kaja a földön landol, hozzá pedig nyekereg, ki akar jönni, aztán ölben akar lenni, biciklizni akar, udvarra akar kimenni, és mivel ezek nem valósulnak meg összedől a világ, Ficánka üvölt, sír, taknya-nyála egybe. Vígasztalás nem kell, kezdődik az egész előről. Vegyél fel, tegyél le, kisautó, egyedül, inni, Nya! Nya! toljál, nagypapa, mese, fel, le... stb.

Fürdésnél előadja, hogy mennyire fáradt, de már nem dőlünk be. Pizsamához nincs türelme, azt már a szobába adjuk rá. Ülünk a játékai között, de őt jobban érdeki a konnektor. Milliószor szólunk, elmagyarázzuk, elvisszük, bedugjuk a lukakat, újra és újra. Ekkor a vezetékekkel akar játszani, mi mással! Szólunk, elmagyarázzuk, visít, bőg, mintha az élete múlna rajta. Lefekvés, szoptatom, ölelem, tíz perc és a fejemen ül. Megint játszószőnyeg, de a konnektor érdekesebb. Szólok, szólok, szólok, kissé erélyesebben, bőgés. Megvígasztalom, játszunk, de az nem tetszik. Konnektor. Szólok, szólok... bőgés... konnektor. Szerintem megbolondultam. Szólok, elviszem, próbálom altatni, sír, majd kiröhög. Vezetékek. Szólok, szólok... bőgés... vezetékek. Szólok, fenyegetőzöm... Nya! Nya! Próbálom altatni. 

És végre elaludt. Remélem csak a foga jön. Olyan édes, ahogyan alszik. Megzabálom. Adok egy puszit, vagy kettőt... inkább mégsem, a végén még felébred.

Your skin as soft as baby bunny

"A bőröd olyan puha, mint a nyuszika."

Igazán nem tehetünk róla, de tegnap este óta ezen röhögünk E.-vel. Ez a mondat tett pontot Pete és N. kapcsolatára, mert N. meghallotta, amint Pete ezt duruzsolja bele a telefonba, szombat este hatkor. A telefonba, aminek a végén nyilvánvalóan nem ő van. Aztán volt számonkérés, meg durva lebukás, végül a felek kölcsönösen megegyeztek a szakításban. Pete még az éjjel hazautazott Magyarországra, N. pedig felhívott, hogy próbáljam összesöpörgetni daraboka tört szívét.

Szerencsére röpke két óra után már ő is tudott röhögni a nyuszikás mondaton. Ma reggel azért megkérdeztem tőle a biztonság kedvéért, hogy nem bocsájtott e meg Petenek, hál' istennek ezt a választ kaptam: hülye vagy?! A bőröd olyan puha, mint a nyuszika... ki akarna egy ilyen pasit? Örülök, hogy a humorézéke még megvan a lyánynak, sajnos szüksége lesz rá az elkövetkező hetekben.

A legrosszabb az, hogy olyan szuper képek készültek róluk az esküvőn, hogy simán elmehetne bármilyen katalógusba vagy reklámba... most ezek után, hogyan mutassam meg neki?

Our problem is your problem

Annyira borzasztóan betegek vagyunk mindhárman, hogy zombiként közlekedünk a házban, zsebkendővel, mentolos inhalátorral felfegyverkezve. Ficánkának ez az első komolyabb betegsége, nem alszik, nem eszik, nem iszik, csak a sziszi, ami jó. Hangja, mint Darth Vader-é, szerencsére a kedve jó és édesen kéri a gyógyszereket, amit kap: dindin Nya! Igen, a Nya az én vagyok, gondolom az anyából megkaptam a végét. Dindin pedig a dinner rövidítése. Okos kis nyuszikánk van, aki nem melleseleg elkezdett járni. Vagyis ez fura, mert már augusztusban tett önálló lépéseket, meg azóta többször, de láthatóan nem érdekelte vagy nem tartotta elég gyorsnak. Most viszont tényleg jár, nagyjából minden gond nélkül. Boldogság, happiness, csak ne lenne takonnyal tele a fejünk.

Tegnap E.-t felhívta a húga, hogy a kamaszfia füvet szív, zokogott egy órán keresztül, hogy lássa be E., ezért nem mehetünk Bristolba, mert a család szét fog esni, a gyerekei drogoznak, a férje meg fog halni, ő meg egyedül marad az öreg szüleivel. Szerettem volna azt mndani, hogy ez nem a mi problémánk, de E. mindenkit meg akar menteni, így Sal átjött hozzánk, itt maradt egész éjjel. A srácok felzabáltak minden édességet, horrorfilmet néztek és dumáltak az élet dolgairól, drogokról is. Aztán persze bevallotta, hogy füvezik, persze csak alkalmanként,  meg nem fog rászokni... de igazából mind tudjuk, hogy megy ez. Értem, hogy min megy keresztül, de ezt a dolgot mi nem tudjuk megoldani az anyja és apja helyett, hiába tölt velünk egy napot, ez nem így működik.

Szerencsére a terv még mindig ugyanaz. Nagyon szeretném, ha most valóban mellénk állnának az égiek. Még 15 nap és elkezdhetjük.

We luv ya NHS

Reggel az orvosnál kezdtünk, mert Ficánka hétvégén lázas volt és maratoni napközbeni alvásokat rendezett, amit egyébként soha sem szokott. Annyira nem, hogy a hosszú (3 óra), mozdulatlan együttalvástól beállt a derekam, mondjuk nem panaszkodom, mert mióta gyerekem van még nem aludtam három órát egyben. 

Aztán persze rájött hogy ő mégsem ennyire jó alvó, ezért hétfő hajnalban durva cirkuszt eresztett meg, ami eredményeként tiszta véraláfutás belül a szám és az állam. Tiszta szerencse, hogy az elülső fogaim még megvannak, volt párszor olyan érzésem, hogy most veszítem el őket. Mielőtt még mindenki azt képzelné, hogy verjük a gyereket, le kell szögeznem, hogy semmi ilyen nem történik, csak valami furcsa, szerencsétlen véletlen miatt folyton lefejel, miközben a csapkodva, kalimpálva felébred. Ennek eredményeként éjjel E. helyén aludtam, miközben ő ölelte át Ficánkát (és állt be a dereka), és próbálta megnyugtatni, több-kevesebb sikerrel.

Reggelre aztán fura pöttyök jelentek meg a pocakján, ami miatt végül elmentünk az orvoshoz. A doki jó alaposan megvizsgálta, kicsit pirosnak találta a torkát, majd közölte, hogy biztosan valami vírus. Mutattam a pöttyeit is, közölte, hogy szerinte biztosan nem bárányhimlő, hanem valami vírus. Majd felderült arccal hozzátette, hogy a bárányhimlő is egy vírus. Szóval, most ott tartunk, hogy figyelnünk kell a pöttyeit, mert lehet, hogy bárányhimlős. Ha nem, akkor vírus. Remélem mindenkinek átment a dolog lényege.

Our day

Gondoltam hozok nektek egy kis esküvős képeket...