Kicsit csalok, mert ma már a második nap volt, hogy dolgoztam. Az első után nem volt kedvem írni, mert úgy éreztem, megbuktam, mint anya és munkaerő. Az első még sajnos mindig áll, így a második nap után is.
Először is marha nehéz elindulnom dolgozni, minden munkanapom reggelén. Tudom, hogy kell, mert bár van pénzünk kifizetni azt a 3000 fontot, amit a cégem plusz szülési pénzt adott, de nem szeretnénk. Igy marad a munka. Okosan kitalálta ezt a HR managerem, biztosra ment, hogy visszamegyek dolgozni. Jó, mondjuk az rendes volt tőle, hogy belement a 6 órás munkaidőmbe, és szeptemberre is elengedett. De azért nem ő hagyja otthon a fiát...
Első reggel végigbőgtem az utat befele. Sírtam a buszon, sírtam a metrón. Még szerencse, hogy az emberek telkesen közömbösek. A kutyát sem érdekelte, hogy bőgök, mint a szamár. A benti munkám a nullával volt egyenlő. Szívem szerint óráként telefonáltam volna haza, de csak 3 smst írtam. Hős vagyok. Kivakartam a HR manager irodáját a megkövesedett koszhalmaz alól és gyakorlatilag ez volt az egész napi munkám. Lassú voltam, fásult és ideges.
Otthon pedig minden tökéletes volt. Ficánka evett, ivott, aludt, játszott. Aztán hazaértem és nem evett, nem ivott, nem játszott és főleg nem aludt. Cserében viszont ordított. Az altatása két órámba telet, addigra már én is bőgtem. Végül csak úgy volt hajlandó aludni, hogy egészen begömbölyödött a hasamhoz, a karjaival pedig átölelte a nyakam. Éjszaka többször felébredt, csak azért, hogy még szorosabban csimpaszkodjon belém. Meg kell a szívnek szakadni.
Kedden nem dolgoztam, Ficánkával és J. barátnőmmel csavarogtam Wood Greenben. Minden szart megvettem Ficánkának, kompenzálva a hétfői napot. Igy került a birtokunkba egy nagy Verdás héliumos lufi is, meg még egy csomó kacat. E. meg is jegyezte, hogy reméli nem ez lesz minden ledolgozott munkanap után, mert akkor a fizetésemet inkább utaljuk egyből a boltoknak. A napunk szuper volt, az altatás is könnyebben ment, az éjszakánk azonban ugyanolyan katasztrófa.
Ma már nem sírtam, Ficánka kicsit tovább aludt reggel, így könnyebben tudtam felöltözni, elkészülni, viszont gyorsabban kellett eljönnöm otthonról, így nem volt hosszú búcsúzkodás. Lehet, hogy könnyebb lesz így. Meló is jobban ment, bár nem vagyok még mindig elég összeszedett és egy csomó mindent elfelejtek. Ficánkának is jó napja volt, bár szinte semmit sem aludt napközben. Ennek eredményeként viszont öt perc alatt elaltattam és nyugodtan írhatok blogot, mert meg sem moccan, úgy alszik.
És ami a világon a legjobb... a nagyszülők. Komolyan. Egyszerűen kinyíltak, megváltoztak, mosolyognak, kedvesek, versengenek Ficánkáért, a hangjuk is egészen más. Ha valaki más mondaná, azt mondanám, ilyen nincs. Egészen emberiek lettek újra. Nekem meg végre eltűnt a gyomoridegem. Jó rájuk nézni, jó velük élni. Istenem, add, hogy ez így is maradjon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése