Men are my drugs

Van egy bűnös szenvedélyem (jó, nyilvánvalóan van több is, de arról majd idővel...), imádom a női magazinokat. Elvarázsolnak a színes lapjaikkal, képeikkel, a jópofa tördelésükkel, a különféle betűtípusaikkal és persze a szövegükkel. Ha meglátom az újságosnál egész egyszerűen az jut eszembe, hogy kell, kell, kell... Otthon halomra állnak a színes magazinok, néha lépni se lehet tőlük. A Marie Claire-re előfizető vagyok, az Éva magazint minden alkalommal újságosnál veszem. Elle néha napján a bevásárlókosaramban köt ki. Joy, Glamour, Cosmopolitan hébe-hóba, ezekhez már belátom, kicsit öreg vagyok.

A mostani MC-ben pasis cikkek vannak (hálistennek, valahogy fel nem foghatom, hogy női magazinokban miért van ilyen kevés pasi), férfiak vallanak önmagukról, nőkről, karrierről... stb.  Grecsó Krisztián a példaképekről ír, hihetetlen jól. Arról, hogy a mi nemzedékünk milyen nagyon el van veszve, hogy apafigurát, vagy egyáltalán olyan férfit találjon az életében, akire fel tud nézni. Igen, hiánycikk a férfi. (én megmondtam előre) 20-as, 30-as, 40-es és 50-es pasik vallanak arról milyen férfinak lenni. Döbbenetesen furcsa, hogy mind tele vannak vágyakkal, álmokkal, mégis valahogyan a realitás talaján mozognak. Ez a fajta kettősség, amely olyan nagyon lenyűgöző a férfiakban.

Aztán ott van Winkler Nóra, aki leírja milyen is számára az ideális pasi. (kicsit belepiszkáltam, mert számomra a szexi pasi kifejezés olyan, mintha egy cukorkáról beszélnénk és nem férfiról) Ilyen: "Nekem attól stílusos (eredeti szó: szexi) egy pasi, ha van saját világa. Az övé, amelyet belakott, és sok mindent megtapasztalva kialakított. Nem erőlködik, nem bizonygat, vannak meggyőződései. Dolgok, amelyek érdeklik, felőlem akár mániák is, amelyekbe bele tud veszni. Ha ennek a levegője vesz körül egy férfit, az túltesz ezer fekvőtámaszon. Bizalomgerjesztő, mert látod, hogy ez a csávó (sicc) elbírja magát, tehát téged is el fog. Kicsi dolgokban, mozdulatokban van a stílus (szexiség) forrása. Az önállóságban. Ahogy dolgozik, másokkal bánik ( )..."

Csak annyit tudnék hozzáfűzni, hogy én is pont így...

Londonban hej, van számos utca...

Londonnal álmodom már több napja. Vörös téglás házak között bóklászom, look right feliratokon kuncogok, beszippant a sarkon felbukkanó ezer éves fákkal övezett park, a kávézók csillogó teraszai, a fesztelen nevetés. Érzem a tube huzatát, ohhh... azok a vicces megállónevek: Shepherd's Bush, Elephant and Castle, Oxford Circus, Angel... (Helló Neil Gaiman!).

Honvágyam van. Néha előfordul. Néha vágyom Párizsba, Glasgowba, vagy Egersundba is. Olyan zsigerből, belülről jövő vággyal égek ezekért a városokért. Pedig nem voltam boldog egyik helyen sem. Mégis visszavonhatatlanul húznak maguk felé, szinte látom a kitárt karjaikat...

Félek ettől az érzéstől, mégis átadom magam neki. Tudom, hogy vár rám az Északi-sark... tudom, hogy vár...

Szigetelés

A kell egy hét együttlét idén minden reklám nélkül tette a dolgát. Multikulti egyveleg, kevés magyar szóval, inkább német, holland, francia és olasz nációval. Igen, nagyon drága. Magyar pénztárcához borzasztóan. De ha azt veszed egy nap 4-6 színvonalas koncertet ugrálhatsz végig, és máris nem olyan vészes. A hangulat pedig megfizethetetlen. Néztem a 19 éves fogadott húgomat, aki szívja magába az élményeket, mint egy szivacs, ami vizet ér. Ugrálni, csápolni, együtt énekelni a tömeggel, hinni, hogy a jóképű zenészfiú csak téged néz a tömegből... Örülök, hogy ezt az élményt én adhattam neki, örülök, hogy ezt az élményt minden alkalommal megkapom a Szigettől.

Coffe-bookworm

A Molytalinknak "hála" most olyan tutorialokat nézek a neten, hogy "hogyan legyen saját kávéházunk". Először is sok pénz kell hozzá, aztán még több pénz kell hozzá, és végül rengeteg pénz kell hozzá. Így aztán nagyon úgy tűnik, hogy sosem lesz nekem kávézóm, még egy egészen icipici sem.

Viszont álmodozni azért lehet róla. Ha kávézóm lenne:

- lenne benne sok-sok könyv

- kényelmes székek, kanapé és olvasólámpák

- paravánok, ha el akarnál bújni

- finom tea és kávéillat

- mókás bögrék

- kiállítások, programok és programajánlók

Amundsen

Mostanában minden "nagy" beszélgetésünk sírásba torkollik. Mármint, hogy én sírok, de veszettül. A. törölgeti az orromat és vigyorog. Mindig vigyorog, ha én bőgök. A pasik irtó tapintatlanok tudnak lenni, ha a csajuk zokog.

Gyerek projekt az, amin minden alkalommal kiborulok. Úgy érzem lecsúsztam róla. Ha élelmesebb lettem volna, akkor már rég lenne és nem kéne folyton azon agyalni, hogy két hitel közé hogyan is szorítsuk be. Azt már rég tudom, hogy az olyan párkapcsolat, mint "Apa mosdik, Anya főz" nem nekem való, de gyereket akkor is szeretnék. Lehetőleg úgy, hogy ne kelljen folyton azon agyalni, hogyan és mikor. A. szerint eleve bukott a mutatvány, mert én még mindig fel szeretném fedezni az Északi-sarkot (lehetőleg kutyaszánnal), de gyereket nevelni, Északi-sarkot felfedezni együtt nem lehet. Szerintem viszont mindent lehet csak akarni kell, az Északi-sarkot és a gyereket is. Pl. frankón el tudom képzelni, amit egy kezemmel tartom a gyereket, miközben vezetem a kutyaszánt. Gondolom az eszkimók is megoldották valahogy.

Prison break

Azon gondolkodom, hogy megszököm. Hónom alá kapom a kutyát, találomra kiválasztok a térképről egy eldugott falut, valahol a világ végétől két saroknyira és lelépek. Nem adom meg a címem senkinek sem, én leszek a fura kutyás csaj, aki nem beszéli a helyiek nyelvét. Beállok majd egy sajtboltba dolgozni, mindenkire mosolygok, biciklivel járok dolgozni, hosszú hajam lesz és az arcom tele lesz szeplővel. Olyanokat írok majd a blogomba, zsötem, monamur, tiamo vagy gracie. Aztán hozzámegyek a helyi henteshez és szülök 8 gyereket, akik majd mind nagyon várják, hogy megszökhessenek innen és azt írják majd a blogjukba, hogy: szeretlek, hiányzol, köszönöm.

Starting with Mese

Egy mesével kezdődött. A nagyobbik fogadott húgom pl. félt a tigrisektől, én a cápáktól. Tudod, mikor nem mersz lemászni az ágyról, mert a tigrisek, cápák, mumusok...stb. az ágy alatt laknak és elkapják a bokádat, ha lelépsz. Vagy mikor a sötét utcán sétálsz és tudod, hogy a nyomodban vannak a tigrisek, cápák, mumusok...stb. és elkapnak ha megpróbálod a vállad fölött átnézve megpillantani őket.

Pont ilyen új blogot kezdeni. Tudod, hogy fellebben a függöny és a nézőközönséged nem áll majd egyébből, mint tigrisekből, cápákból, mumusokból...stb. És csak reménykedhetsz, hogy ez nem a valóság, az egész csak mese. Hiszen tigrisek, cápák, mumusok...stb. voltaképp sosem kapták el még a bokádat, mikor lemásztál az ágyról.