Hell-Boy

A várakozással ellentétben ez a bejegyzés nem a Hellboy akciófilmről fog szólni, hanem a Gyémántfiú aktuális olvasmányomról, ami több napos fizikai fájdalmat és rémálmokat okozott nekem.

Mostani könyvolvasásaim rendre eltolódnak a mazochizmus felé, most már olyan mértékben, hogy távol tartási végzést kell gyakorlatilag magam ellen kérnem. Szerencsére zseniális sorozatokat és filmeket nézek közben, szóval próbálom életben tartani az agysejtjeimet, de most, hogy a Fénytörést is elkezdtem, lassan már úgy érzem, nem lesz lejjebb.

De most Gyémántfiú!

Szurovecz Kitti elmondása alapján, imád írni. Lelkes, fiatal, csinos, trendi. Nyilván jó érzékkel kapta el a történet fonalát, hiszen lassan már három éve tobzódhatunk a csillogó vámpírok bűvkörébe és bizony ő egy percig sem tagadja, hogy a könyvét Robert Pattinson ihlette. Most lehet azon is rágódni, hogy mennyire jó vagy rossz az Alkonyat tetrológia, de azért valljuk be, első blikkre mindenkit  megvezetett Stephenie Meyer és azt hittük most megint majd egy korszakalkotó vámpírábrázolásnak lehetünk tanúi. Nem így lett, csak jelzem és erről nem is nyitok vitát.

Szóval adva van egy srác, Nickolas (kb. a könyv felénél döbbentem rá, hogy Kitti lelkébe mély sebeket hagyhatott egy Miklós nevű fiatalember), aki szép, mi több gyönyörű, még a nővére is azt mondja róla: "Mama, ha Nick nem az öcsém volna, én esküszöm, hogy rámennék!". Tehát szép. Jah, és tehetséges. Jah, és tök férfias és úgy eszi a palacsintát, mint egy ötéves. Remélem most már mindenkinek átjött és kellően szerelmes a főhősbe. Miki megkapja a lehetőséget, hogy eljátszhassa a Fényemberek címszerepét. Ezért aztán Los Angelesbe utazik egy meghallgatásra, ahova aztán pizzával megy (mivel mással?), ami miatt a főhősnő először pizzafutárnak nézi.

De semmi gond, mert olyan lehengerlő a szerepében, hogy csak csuda. Meg is kapja azt. Majd rengeteg oldalon az következik, hogy mindkét hős haját, sminkjét hogyan készítik el, közben zseniális párbeszédek peregnek, amibe inkább ne menjünk bele. A lényeg annyi, hogy Nick és Heily (én még ezt így soha sehol ilyen formában leírva nem láttam, de tudjuk Amerikában minden lehetséges, az egyik amerikai főnököm fiait pl. Lakey-nek /tavacska/ és Leafy-nak /levelecskének/ hívták.) kezdetben utálják egymást. Majd a történet előrehaladtával cuki beceneveket aggatnak egymásra, mint a Hell és Csillagszemű. Ebből már tudni illik, hogy love is in the air.

Persze Pokolkát tiltja az anyukája Csillagkától, de a fiatalok nem törődve az intelmekkel összefekszenek. Pokolka terhes is lesz legott, Csillagka meg narkós. Hogy ezt most hogyan az nem derül ki, bár előtte kapunk egy felvezetést, miszerint Csillagka anyukája terhesessége alatt rákos is volt, ami miatt majdnem elvetette Csillagkát, de aztán mégsem, viszont a születése közben elakadt a szülőcsatornában, ezért most hiperérzékeny. (Ne firtassátok...)

Sajnos Csillagka anyukájára rájár a rúd, mert régebben ő is LA-ben lakott, de megerőszakolták, utána Londonba költözött, mert minden jó, ha vége jó. Vagyis nem, mert Pokolkát megverik a féltékeny rajongók és elmegy a baba. Csillagka meg bevesz egy csomó bogyót és a tetejébe még az ereit is felvágja.

Snitt. Itt kellett volna abbahagyni, de ez még csak a történet fele. Lesz ez jobb is!

Mindenki azt hiszi, hogy Csillagka meghalt, de nem, mert Magyarországra került Rebus ölelő karjaiba, aki egyébként pont úgy néz ki, mint Pokolka, csak barna a haja. Hálaistennek, mert így az írónőnek nem kell a leíráson agyalnia. Csillagka kezd magára találni Kőrösújfaluban, lassan kilábal a depijéből, dug is, ami azért valljuk be sokat lendít az önértékelésén.

Igen ám, csakhogy Pokolka is kies hazánkba érkezik, egy filmforgatásra, féltestvérével. Akiről még senki sem tudja, hogy a féltestvére, ők sem tudják, ezt csak az olvasók tudják, egyfajta kikacsintásként. (Itt már sejteni véltem, hogy SZ. K. írónő titokban a latin szappanoperák nagy fanja, később mindez bizonyítást is nyer egy Januaria nevű szolgálólány felbukkanásában. Nem röhög!) Pokolka haját többször megigazítják, befestik, mindeközben Csillagka hajával is ugyanez történik, ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert a könyvben mindez oldalakon átívelő eseménysorozat, tehát fontos.

Később Pokolka levelet kap, amiben közlik vele, hogy Csillagka él. Főhősnő kocsiba pattan és Kőrösújfaluba hajt, de Csillagka sajnos épp nincs otthon. (Na, most lehet röhögni!)

Csillagka később beállít a szüleihez, Rebussal, élete szerelmével. Sejtetni engedik, hogy esetleg, netalán tán, egyszer csak, lehetséges, hogy visszatér a Fényemberek stábjába, de nem, mert inkább szemébe húzza színes, bojtos sapkáját és a civil életet választja. Pokolka végignyomja a forgatást Etyekwoodban, aztán kimászik a híd tartópillérjére, ahonnan Csillagka leugrott (WTF?) és ledobja a tőle kapott ajándék karkötőt. Jah, és majd elfelejtettem van a végén egy szochiopata gyilkos is, ami nekem már sok volt, de a rajongók gyomra biztosan jobban bírja az efféle izgalmakat, mint az enyém.

Akár itt vége is lehetne, de van még egy ajándék fejezet, amiben Csillagkát elüti egy taxi. És vége, tapsvihar.

Ennyi a történet. Leírást ne keressen benne senki, mert nincs. Gondolatjelek és párbeszédek tömkelege viszont van. Sok dőlt betűs mondat is van, ezzel hivatottak elkülöníteni a párbeszédeket a gondolatoktól. Ez valami új szerkesztési módszer lehet, mert mostanában nagyon sok ilyet látok könyvekben. Ööö... és itt szögezzük is le gyorsan, hogy ez nem egy könyv. Ez egy fan-fiction, annak is harmatgyenge. Tudom miről beszélek, én is írtam hasonlót, - Gyűrűk Urásat - csak reménykedhetek benne, hogy nem bukkan fel az internet sötét bugyraiból, pedig az (nem melldöngetésként mondom) nagyságrendekkel jobb volt, mint ez.

Szurovecz Kitti imád írni. Én is. Kettőnk között csak annyi a lényeges különbség, hogy nekem van önkritikám.