Amikor úgy istenigazából szarban vagy, te mire szoktál gondolni? Arra, hogy ez már annyira, de annyira fos, hogy segíteni sem lehet rajta és súlyos depresszióba esel? Vagy más nehezebb sorsú emberekre, akik sokkal, de sokkal rosszabb helyzetben vannak, így van viszonyítási alapod, hogy neked azért jobb? Esetleg hagyod a rákba az egészet és megpróbálsz kilábalni belőle?
Melyik a legjobb megoldás? Nyilván az utolsó, de mindannyian esendő emberek vagyunk... szóval egész egyszerűen könnyebb olykor a depressziót vagy a sajnálkozó kárörvedést választani.
Ez most csak azért jutott eszembe, mert az egyik nőcis lapon volt egy "törődj magaddal" cikk, amire olyan kommentek érkeztek, amelyek nagyon szépen bemutatják a magyar valóságot. Volt, aki örömködött a felsorolt ötleteknek, volt aki azért hálálkodott, mert pont jó helyen, jó időben, és volt olyan is, aki szerint fuck the közhelyek.
A helyzet az, hogy a belső Dr. House-om mélységesen egyetért az utóbbi hozzászólással. Leginkább azért, mert a tököm tele van a kedves hátba veregetésekkel, a minden rendbe fog jönni szöveggel, az élet szép, vegyél egy fincsi habfürdőt magasröptű tanáccsal. Hát kurvára nem attól fog rendbe jönni valakinek az élete, mert esténként málna illatú habfürdőben áztatja habtestét vagy csini francia manikűrt rittyent a kezére. De nem is attól, hogy rúgj fel mindent állást, lakást, párkapcsolatot és valósítsd meg az álmaidat. Mert nyilván nem mindenkiből lehet Angelina Jolie vagy Jacqes Cousteau... (belőlem persze ettől még simán lesz Amundsen, meglássátok)
(Aztán még az is benne volt, hogy tanulj meg nemet mondani. Meg olyan is, hogy kérj segítséget, amennyiben rászorulsz. Nekem csak az jutott eszembe, hogy remélem nem sokan olvassák, mert, ha végül valóban segítségre szorulok ciki lenne, ha a leendő segítőm éppen akkor tanult volna meg nemet mondani.)
Egyébként meg mióta lettünk ennyire individualisták? Én, én, én, én... Miért nem az a tanács, hogy beszéld meg a problémáidat a barátaiddal és együtt találjatok ki valami okosat? Vagy bújj a párod mellé? Vagy látogasd meg az anyukádat és mond neki, hogy szereted? Vagy kérd meg a bátyádat, öcsédet, húgodat, nővéredet, hogy menjetek együtt moziba? Hova tűntek az emberek? Ha csak én vagyok, az kurva magányos dolog lehet...
ÉN pedig kurvára nem akarok magányos lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése