Same

Megint dögrováson vagyok, a szervezetem gyakorlatilag így reagálja le, hogy “utállak te büdös disznó, hogy folyton hülyeségeken agyalsz”. Úgyhogy egy időre most megint felhagytam az agyalással, én vagyok a flow és a chi megtestesítője, maga a hosszan zengő ohhhhhhhhmmmmmmmm…

Most, hogy a nyugalom és béke szigete vagyok, elmondanám, hogy itt is beköszöntött a tavasz, tehát lesz eső, sok. Egyelőre napsütés van és szél, de ez is csak azért, hogy kicsalogassanak a természetbe, hogy aztán jól megázzak. Szerencsére dolgozni kell menni, így aztán az az öt perc séta, amit a föld felett töltök igazából nem oszt, nem szoroz. Most, hogy travelcard-dal utazom az életem átfordult a még inkább unalmas kategóriába. Erősen degradáló hogy felülsz a metróra és huss, már ott is vagy a munkahelyeden, ellentétben a másfél óráig tartó buszozással. Hiányzik a városnézés a 25-ös tetejéről. A mostani munkahelyemre busszal nagyjából két óra, két és fél óra alatt érnék be, beleszámítva a forgalmat, így egyszerűen nem éri meg buszozni. A metrón viszont nem történik semmi érdekes.

A meló remek, de komolyan. Egyre inkább megismerem a dolgozókat, az állandó vendégeinket. Jó, persze még mindig kiborulok, ha egy buliszoba kerül kitakarításra. Múltkor a 15. használt kotongumi után gyakorlatilag elveszítettem a fonalat és valami rezignált önkívületben vágtam rendet a ház legnagyobb lakosztályában, de így is 2 órát vesztettem az életemből. Persze olyan is van, hogy kinyílik az ajtó és lefagysz, mert veled szemben egy tök ismerős arc áll, akit hirtelen nem is tudsz hova tenni, csak elindul a fejeden a vészvillógó, hogy híres ember, híres ember, híres ember… aztán eszedbe jut, hogy te itt most dolgozol, küldetésed van és igyekszel nem magadra rántani a karnist, vagy nem eltörni semmit, esetleg nem megbotlani a saját lábadban és elterülni a földön, mint egy béka. Aztán hazaérsz és kiguglizod, hogy ki is volt az a híres ember. Gondolatban pedig megveregeted a vállad, hogy ilyen embereket is felismersz (Réz:bulvár – 1:0), az pedig egy plusz pont, hogy a szoba is épségben maradt (Réz:híres ember okozta sokk – 1:0).

A szellemszobák mostanában elkerülnek, hála a gondos mantrázásnak. Illetve a főnökeimnek, akik pontosan tudják, hogy mindegyikünknek megvan a maga mumus szobája. A. pl. elmondta, hogy az esti szervizt csak akkor hajlandó megcsinálni az egyik szobába, ha valaki bent van vele, tehát, ha sem a vendég nincs bent, és nem tud megkérni senkit, hogy menjen be vele, akkor a szoba úgy marad, ahogy a kedves vendég hagyta. Ehhez képest én komolyan hős vagyok, mert bemegyek abba a nyamvadt padlásszobába, ha a fene fenét eszik, akkor is… igaz, hogy általában halálra váltan távozok, de akkor is.

Holnap pedig 6 nap munka után végre offos leszek, amit pihenéssel fogok tölteni, meg gyakorlom az agyalás mentes életet. Aztán, ha egy kicsit jobban leszek és a nagy Esőisten is úgy akarja, akkor lesz városnézős, múzeumos nap is mindenki nagy örömére, ohhhyeah…