2013. április 25., csütörtök

Burn


Tegye föl a kezét az az ember, aki képes 5 perc napon tartózkodás alatt tökéletesen leégni, úgy, hogy a párja reggel piros orrú Rudolf üvöltéssel ébreszti! Én, én, én… Hát, komolyan ez nevetséges. Hámlik a homlokom. Ez még akár vicces is lehetne, ha az orrom nem lenne pipacspiros. Ma megijesztek minden embert a melóban, érzem.
Egyébként Angliába beköszöntött a majdnemnyár, ami azt jelenti, hogy minden pillanatban várjuk az esőt és a hideget, ami hamarosan meg is jön, úgy hétvége magasságában. Szerencsére addig még lesz egy szabad péntekem, amikor is még jobban leéghetek a napon. Most éppen azon gondolkodom, hogy mi is legyen a szabadnapomon, hova menjek, mit csináljak? Leginkább parkba szeretnék menni és leégni, de egyedül az nem túl mókás, illetve fennáll a leégés veszélye, mivel valószínűleg olvasnék, mármint a napon, persze. Szóval, kell valami kellőképpen szórakoztató dolgot találnom, ami nem arra sarkal, hogy elővegyem az e-olvasót és olvassak. (Pedig végre Cortez és Renáta összejöttek, ez életem nagy napja.)
Szerintem az lesz, hogy magamhoz ragadom a kisokost és belevetem magamaz éjszakába a furcsa turistalátványosságok halmazába, már úgy is ezer éve csináltam ilyet. És buszozni fogok, mert az mókás. Mókásabb, mint a metró, ahol simán eljutsz A-ból a B-be, anélkül, hogy bármi érdekes történne. Pedig én ahhoz vagyok szokva, hogy rohamrendőrök állítják meg a buszt, vagy menet közben végállomást változtat, esetleg útirányt. Ehhez képest a metró pontos, unalmas, kiszámítható. Jó, persze egy csomószor eszembe jut, hogy most fognak felrobbantani, hála a bostoni történéseknek. Illetve frászt kapok, ha egy sötétebb bőrű egyén furán viselkedik mellettem, ami a buszon egyébként mindennapi volt, itt viszont simán az jár a fejemben, hogy bomba, bomba, bomba… Az lesz a vége ennek, hogy meghúzom a vészféket, vagy leütök egy embert, csak azért mert turbánt visel.
Arról pedig elfelejtettem beszámolni, hogy a HH-ban jelmezbál volt, kizárólag tagoknak. Ami azt jelentette, hogy az egész házban szaladgáltak a Harry Potterek, Hermionék, Zorrok, Alice-ok, királyfik és királylányok, az embernagyságú székek, asztalok között, Smaragdvárosban. A recepció tiszta Narnia volt, hóval, lámpaoszloppal, Aslannal, a lift pedig égig érő paszuly. Harsonások köszöntöttek minden belépőt, amitől aztán egy idő után mindenkinek megfájdult a feje, illetve besokaltak, így később már csak néha lehetett egy-egy kósza nyikkanást hallani. Vicces volt, nah. Én egyébként szobalánynak öltöztem, TB meg szobafiúnak, mivel aznap én tanítottam be őt a délutáni műszakra. Most ő a váltásom, amit egyikünk sem élvez, mivel azt jelenti, hogy kb. a büdös életben soha sem lesz közös offunk.
E. pedig teljesen belendült, hogy mit is csinálhatnánk hétvégén, amikor is reggeles leszek, tehát emberi időpontban érkezem haza. Ennek egyébként az lesz a vége, hogy ő majd Netflixet néz, én meg csipogok, mesélek, majd elunom és olvasok, amitől kiakad és rákényszerít egy közös Sherlock nézésre. Kényszerít. Komolyan. (És mosolygó fejecske.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése