Nem, nem készül senki sem házasodni, legfőképpen én nem. Viszont tegnap E. szájából elhangzott ez az ominózus mondat, miközben makarónit kotyvasztottam a konyhában, ő meg odakint fújta a füstöt. Egy kicsit összerezzentem, majd kisöpörtem a hajat a szememből, próbáltam nagyon szexinek tűnni, de csak annyi csúszott ki a számon, hogy: what about, what? Tényleg nagyon szexi. Főleg annak függvényében, hogy még mindig az összeköltözés vonalán mozgunk. Viszont ollé, megvan az időpont, amivel úgy tűnnik mindenki elégedett, ujjak keresztbe, a szülinapomat már összeköltözve töltjük. Vagy előbb… vagy nem tudom. Mert az van, hogy a hetem nagy részét eleve nála töltöm, csak pár éjszakát töltök Stratfordban, mondjuk egy mosás-száradás elejéig, aztán vissza Turnpike Lane-re. Ahol viszont még nincs semmi cuccom, egy fogkefén és pár zoknin kívül. Így elég nagy logisztikát igényel az ott alszom, innen megyek dolgozni, hova megyek aludni téma. Egyébként ez a rendes vitáink forrása is, mármit, a vitákat általában így kell elképzelni:
E.: Akkor este Stratfordba mész?
R.: Felejtsd el, itt alszom.
E.: Ok.
Nos, igen. Én hordom a nadrágot. Viszont E. remekül tud segíteni benne. (Komoly készetetést éreztem, hogy tegyek ide egy mosolygó fejecskét, erről is SzJG tehet.) Persze megértem az ő álláspontját is, mivel nem túl egészséges, hogy a szüleivel egy fedél alatt fogunk élni, viszont arra teljesen jó, hogy lássuk menni fog e nekünk így együtt. Az egyébként nem kétséges, a szülei szeretnek, elfogadtak, így a béna angolommal együtt. Azt hiszem a jég igazából tegnap tört meg közöttünk véglegesen, mikor reggel kivánszorogtam a konyhába egy kávéért, és az anyukája szó nélkül megölelt. Az hiszem pislogtam kettőt, mielőtt én is, mert nem tudtam mire vélni és csak abban reménykedtem, hogy nem azért csinálta, mert E. tőle is megkérdezte azt a bizonyos fent említett mondatot. Oké, hogy az a célom, hogy férjhez menjek, de előtte még szeretnék kicsit összecsiszolódni a leendő férjjel.
Persze a béna angolom azért még mindig állandó humorforrás. Pl. nem gondoltam volna, hogy a elviszünk az Alexandra Palace-hoz, hogy ne gyalogolj olyan sokat, igazából azt jelenti, hogy akkor mi is megyünk veled és az egész átfordul egy közös sétálásba, ebédelésbe. Pedig megtörtént, én pedig csak akkor eszméltem, mikor a park tavacskájának partján ülve a pincér elém tette az ebédet. Onnantól aztán már nem volt visszaút. Végigsétáluk a parkot, a tavat és a helyi OBI-t. Ahol szintén megpihentünk, hiába nah, fel kell vennem a nyugdíjas tempót. Az angolul való kommunikálásom aztán olyan jól sikerült, hogy mikor a pincér magyarul szólt hozzám, én csak pislogtam nagyokat, hogy honnan a fenéből ismerjük mi egymást??? És különben is honnan tudja, hogy magyar vagyok??? És egyébként is WTF??? Kb. tíz perc után le is esett, hogy Fülike tesójábal beszélek face to face, szóval földi, egyenesen a szomszéd utcából, ami egészen elképesztő valljuk be.
És most beesett mellém E. is, aki röhögve olvassa magyar soraimat és hitelenkedve hallgatja, hogy ma a szüleivel voltam kirándulni. Közben pedig érzem, hogy roppant mód büszke rám, hogy feltalálom magam abban a környezetben, ahol ő otthonosan mozog, és hogy a szülei szeretnek. Most pedig Game of Thrones.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése