2013. április 2., kedd

That's it


Nagyjából most van az a pont, amikor nem tudok miről írni. Vagyis lenne miről, csak hát… ugye értitek. Itt ülök E. hálószobájában, tv-t nézek, reggelizek (igen, dél van, tudom) és püfölöm a gépét. Elütöm az időt, amíg dolgoznom kell menni a szellemkastélyba. Bezony, ez van kezd elmélyülni a kapcsolatom E.-vel, a családjához is sikerült közelebb kerülnöm. Most már van kulcsom is, akkor jövök-megyek amikor csak akarok. Persze ezt egy kis összekapás előzött meg, amiről nem szeretnék beszélni, viszont azóta a kapcsolatunk elmélyült és egyre erősebbé vált. Nagyon szeretem E.-t, imádom a vicceit, a kis baromságait, kedvelem a családját, mert aranyosak és összetartóak. Szóval, alakulunk azt mondhatom, bár én még mindig Réz vagyok, aki szeretné ezt az egész együttjárósdit minél rövidebbre zárni. Mármint ugye értitek… nem vagyok már 20, szeretnék végre valóban együtt élni valakivel, közös jövőt tervezni és tudom, hogy vele lehet, csak egy kicsit türelmesnek kell lennem. Ami, ugye nem az erősségem. De majd alakulok, ígérem.
A meló oké, szokom a milliomosok látványát. Bár múltkor majdnem lefostam a bokám, mikor Liam Nelson nyitott ajtót az egyik szobában. Erre nem vagyok még felkészülve, de komolyan. Szerencsére nem kért szervizt, mert nem tudom, hogy akkor mit is csináltam volna. Lehet eltörök pár dolgot, mire megcsinálom az ágyát. Múltkor pl. rám esett a karnis, miközben megpróbáltam behúzni egy függönyt. A karnis kb. olyan vastag volt, mint a combom és tömör vas, és egy gyönyörű dupla vastag brokátfüggönyt tartott, egészen addig, amíg meg nem próbált agyonütni. Négy fickónak kellett a helyére csavarozni újból, miközben halálra röhögték magukat, mert valóban vicces látványt nyújtottam, amit ott álltam a buzi nagy függöny mellett és próbálom elmagyarázni, hogy én csak behúzni akartam, nem letépni, ami egyébként is nehezen ment volna, mert az egész hóbelevanc legalább duplája az én súlyomnak.
Sajnos a lent már említett szobákkal egyre jobban mélyül az utálatom. A padlásszoba éjszakai szerviz közben úgy megijesztett, hogy azt hittem menten szívrohamot kapok. Leellenőriztem a fürdőszobát, szépen be is csuktam az ajtaját, kilinccsel, meg minden, szóval nem csak úgy behajtottam, hanem tényleg. Erre mi történik? Elmélyülten ágyazok, mikor ijesztő nyikorgással lassan kinyílt az ajtó. Hát komolyan… Ennél csak az volt a rosszabb, mikor tegnap takarítottam ebben a szobában és magától bekapcsolt a tv. Még hogy nincsenek szellemek… persze. Arról nem is beszélve, hogy a vénkisasszonyos szobában az ágy valami rémálom. Megágyazol, gyönyörű, teszel-veszel, visszanézel és hát olyan, mintha valaki teljes erejéből beleugrott volna a közepébe. Mondtam is a főnökömnek, hogy én itt és most feladom. Képtelen vagyok ezt az ágyat szépen megágyazni. Szerencsére csak legyintett, miszerint senkinek sem sikerül, szóval easy, keep calm.
Most pedig éhes vagyok, megyek és összerittyentek valami ehetőt, E.-nél. Ezt az egészet magam sem hiszem el, de tényleg. 5 hónap és kulcsom van, egyedül vagyok az egész házban, reggelit csinálok, majd elmegyek dolgozni. Elképesztő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése