2013. június 8., szombat

Mysterious shopper

Az elmúlt 3 hetünk nem volt egy leányálom a melóban. Ott kezdődött, hogy a főnökünk valami vírusos fertőzést kapott a szemére, amitől gyakorlatilag megvakult. A kisfőnökünk elutazott nyaralni, miközben az egyik szobalány meg eltörte a lábát. Szóval, hamar-gyorasan 3 fővel lettünk kevesebben, mint szoktunk lenni és ebből próbáltuk kihozni a maximumot, úgy, hogy néha R., néha TB., néha pedig én játszottam a főnököt, miközben csináltuk a saját dolgunkat is. Elképesztően fárasztó időszak volt, tetejében a mosógép is elromlott, így a szomszéd mosodában kellett átjárnunk mosni. Gyakorlatilag soha sem tudtam, hogy mire megyek be, volt olyan hogy délután 2-kor még mindig el voltunk maradva 5-6 szobával, ami egyáltalán nem megszokott, ráadásul nem volt időnk ellenőrizni a kiadott szobákat, rohanva takarítottunk, rohanva csináltunk mindent és csak reménykedtünk, hogy minden rendben van.

Ebbe a káoszba érkezett meg a mysterious shopper, akinek már a neve említésétől megfagy a vér az ereinkben. Mert a mysterious shopper olyan mint az ÁNTSZ, NAV és egy ételkritikus egyben, jön és megszemlél MINDENT. És mikor azt írom MINDENT, akkor az valóban úgy is van. Benéz az ágy alá, rendel, kér, kipróbál, csekkol, ellenőriz, megkóstol, lehetetlen kéréseket kér, miközben persze neked gőzöd sincs, hogy most éppen magát a mysterious shoppert szolgálod ki. Ő pedig jegyzetel, osztályoz és megírja a riportját rólad és a szállodáról. Így aztán nem csoda, hogy ő az, akinek a nevét-nem-mondjuk-ki-soha és mindannyian azt számolgatjuk előre, hogy vajon mikor jöhet.

Nyilván a legrosszabbkor. Aznap, mikor csak 2 szobalány dolgozik, elromlik a mosógép, nincs időnk ellenőrizni, káosz és anarchia van az egész szállóban, és gyakorlatilag csak annyit akarunk, hogy túléljűk a  napot. És persze, hogy a tetejében én vagyok a délutános, tehát rohangálok, nincs időm semmire,  vasalóállványokat cipelek a tetőn át, mosott ruhákért szaladgálok, cipőt pucolok, teaforralót szerzek, takarítok, esti szervízt bonyolítok, ömlik rólam a víz, miközben cukinak és mosolygósnak kell lenni a kedves vendéghez. És én próbálom, annyira próbálom, hogy titokban potyognak a könnyeim, főleg, mikor két telefonhívás között, miközben ágyaznom kéne valahol, éppen lépcsőt mosok fel, mert valaki a közepére hányt. De persze, hogy viszem azt a kurva vasalót és vasalóállványt, csak ne lássák rajtam, hogy sírtam... és igen, uram visszajövök bármikor, amikor csak szeretné és megcsinálom az esti szervízt, ha kell vért is adok...

És másnap, mikor lelkileg felkészülve a legrosszabra, megérkezek a munkahelyre, közlik velem, hogy emlékszem a tegnapi vendére a Portman-ból? Nah, ő volt a MYSTERIOUS SHOPPER. És rohanok a szobába, ahol TB áll teljesen lefagyva, kétségbeesve, mutogatva a hibákat... megbuktunk bazzzzmeg, megbuktunk... koszos, ujjlenyomat, por... jajistenem... most mi lesz. Pedig tök cuki csávó volt, ki sem néztem volna belőle. De megbuktunk, bazzzeg az tuti. Ezt nem fogjuk kimagyarázni, így van, minegyikünket kirúgnak, keresztet vethetünk a munkahelyükre.

Próbáljuk túlélni a többi napot is, toljuk magunk előtt az egészet, legjobbat próbáljuk kihozni magunkból, miközben érezzük, hogy a dolgok koordinálatlanul csúsznak ki a kezünk közül. És akkor, mint egy megváltó, végre megérkezik a főnökünk, mosolyogva, kipihenten, éles szemmel. Összehívja a társaságot és dicsér, lelket simogat, összekapar minket hamvainkból, csokit oszt és hősöknek hív minket. Mi pedig várjuk, hogy mikor veszi elő a nyulat a kalapból... és kiveszi. 93%, ami eddig a legrosszabb eredményünk, de még így is mi teljesítettünk a legjobban a szállodában, mindenki más 60% körül van. 93%, döbbenten nézünk egymásra TB-vel, ilyen nincs, láttuk a nyomokat, úristen 93%!!! 93%!!! meg vagyunk mentve. És ha még ez nem lenne elég... kedden továbbképzésre megyek, mert a mysterious shopper azt írta az értékelésében, hogy kedves voltam, pontos, udvarias és mosolygós, ezért a főnököm úgy gondolta, hogy továbbképez supervisornak.

Próbáljuk csak meg összerakni a képet a fejünkben... egy éve semmirekellő, béna takarítónő voltam, aki nem beszélt angolul... most pedig... szeretnék visszamenni az első szállodába és az orruk alá dörgölni az egészet, hogy tudják igenis jó vagyok, nem vagyok hasznavehetetlen és nem, nem lehet megtörni.

9 megjegyzés:

  1. gratulálok, bébi!!! <3

    VálaszTörlés
  2. Le sem tudom írni, milyen büszke vagyok rád!! Gratulálok!! :) Supervisor... Elképesztő!! Nagyon örülök neked!! :))

    VálaszTörlés
  3. úristen dejó! és már nagyon ideje volt, hiszen a kezdetektől fogva tudtuk, hogy maximalista vagy és mindent beleadsz, úgyhogy nagyon megérdemled, hogy feljebb lépj a létrán :) gratulálok, tényleg keményen megdolgoztál érte.

    VálaszTörlés
  4. De jó, de jó, de jóóó!
    Gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  5. Júúúj Rézi! De megölelgetnélek most! :) Állati büszke vagyok rád :D

    VálaszTörlés
  6. Úristenúristen ez de jó!!! Nagy nagy gratula!!! :-)))

    VálaszTörlés
  7. Rézi, leszel te még hoteligazgató is, meglásd! Fényesen ível fel a karriered, csak így tovább!

    VálaszTörlés
  8. megjegyzem loerlai gilmore is takarítással kezdte!

    VálaszTörlés
  9. A gratulációtokat köszönöm, de remélem tudjátok, hogy nélkületek ezt nem tudtam volna megcsinálni. Szóval köszönöm nektek a kitartásotokat, azt hogy bíztatok bennem, nagyon sokat jelent ez nekem.

    (Azt mondtam már, hogy titokban Lorelai Gilmore a példaképem? :D)

    VálaszTörlés