2012. február 19., vasárnap

Get a new life


Nagyjából egy hetet töltöttem a vírusok fogságában. Nagyon sokra nem is emlékszem belőle, valahogy úgy lehetett, hogy köhögés, hörgés, takony, hányás, sírás (arra emlékszem, sok volt), és sok tv-t is néztem, mert ahhoz nem kellett gondolkodni.

Most viszont már visszakaptam az agyam, újból tudok olvasni és filmeket nézni. Komolyan olyan, mintha új életet kezdenék, hogy nagy levegő (kisebb köhögésroham) és boldogsághullám. És most, hogy agyamból kitisztult a nagy mennyiségű slájmfelhő és az egyetlen antibiotikum, amit beszedhetek, és ami fogvatartotta a szabadon kószáló gondolataimat, végre újra önmagam lehetek.

Közben pedig arra is rá kellett jönnöm, hogy vészesen eljátszottam az időt. Vagyis mindjárt itt a február vége, én meg éhen halok, ahelyett, hogy végre megráznám magam és a tettek mezejére lépnék. Szóval ideje felébredni a téli álomból és végre tenni is valamit. Főleg, hogyha olyan nagyra törő terveim vannak, mint hosszú és nagyon bűnős bigámista kapcsolatot létesíteni a Hosszúlábúval és a Világlegjobbdobosával. Megírni a világ legjobb regényfolyamát, amivel borsot törhetek minden olyan ember orra alá, aki valaha is keresztbe tett nekem. Felfedezni egy új földrészt, vagy a nongravitációsszuperintregrálórelatív részecskéket, esetleg egy új hangyafajt... ez a rész még nem kiforrott, vannak még egyéb lehetőségek is. Illetve még mindig nagyon szeretnék gyereket és azon is gondolkodom, hogy milyen fasza név lenne már egy újonnan felfedezett tatufajtának a Tatus rezagyalicincus.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése