London is not enough

Már hónapok óta tervezzük milyen is lesz, ha egyszer hétvégén kapok offot és pont aznap jó idő is lesz. Eddig minden hétvégére kapott szabadnapomon zuhogott az eső, vagy elképesztően, borzasztóan hideg volt, az akkor készült fotóinkon nem túl hiteles a mosolyunk.

Most viszont sikerült kifognunk az év legmelegebb napját, ami egyben azt is jelentette, hogy 50 fokos melegben asszalódtunk a dugóban hazafele jövet, de ennyit igazán képesek voltunk feláldozni ezért a napért. Meg hát közben remekül szórakoztunk hobbit házakat nézegetve, jövőt tervezgetve, aminek egyébként az lett a vége, hogy lesz gyerekünk, meg házunk, egyszer... Jelen pillanatban a jövőnk éppen rajtam múlik, mármint azon, hogy megírjam életem könyvét, hogy aztán boldogan élhessünk egy ici-pici házikóban, vidéken. Nincs rajtam elég nyomás... komolyan.

Reggel felkelve csak faltól-falig tudtam mozogni, ami bár vicces volt, fájdalmas is, szóval azon voltunk, hogy elnapoljuk az egész kiruccanást. De akkor eszembe jutott a tenger és a homok, az útba eshető könyvesboltokról pedig ne is beszéljünk. Így győzőtt a kíváncsiság, a józan ész és az ide nekem Angliát érzése. Első állomásunk Canterbury, ami E. szerint engem majd teljesen letaglóz és imádni fogom minden pillanatát. Ami egyébként igaz is, csak szeretném, ha mindezt mínusz százezer emberrel tehetnénk. London után egyszerűen heveny emberundorom van. Egy helyen ha 10 embernél több van, az nekem már maga a pokol, úgy tűnik visszavonhatatlanul kisvárosi lány vagyok. Viszont lenyűgöző, hogy a belvárost még mindig körülveszi a várfal, hogy a katedrális gyönyörű, a kicsinyke kanálisok hajózhatóak és mindenütt szépséges tudor stílusú házak állnak. Szépségben nálam egy polcon áll Szentendrével, amit alig várok, hogy megmutathassak E.-nek. A város azzal is kiérdemelte a figyelmemet, hogy remek second hand könyvesboltjaik vannak (két új Adrian Mole könyv) és nerd bolt, ahol be is szereztem a kötelező Doctor Who bögrémet.

Canterbury után elindultunk a tengerpartra, ami nekem eleve hihetetlen és felfoghatatlan, hogy egy olyan országban élek, aminek van tengerpartja. Itt döntöttem el végérvényesen, hogy a tengerparton akarok élni (igazából egy tengerparti házban, mert télen biztosan hideg lenne egy sátorban), vagyis inkább akkor, mikor megláttam a tengert és sikítottam, akkorát, hogy E. ijedtében elengedte a kormányt és egy percre azt hitte meghalunk. Szerencsére még idejében rálépett a fékre, így a hírekben elmaradt a tömegszerencsétlenséget okozó nő sikolya. Herne Bay köves, kagylós tengerpartja nem hagyott bennem mély nyomot, mert nálam a tengerpart homokos és acélkék színű víz nyaldossa a partját. Viszont a mólói a tipikus angol házikókkal... szerelem volt első látásra, meg hát, Tardis. És az, hogy a mólóról rákokat lehet pecázni... most komolyan, kiből nem bújik ki a gyerek e hír hallatán?

Mikor E. közölte velem, hogy akkor most indulunk, egy pillnatra meginogtam, mert még csak a nap fele telt el és én még nem akartam hazamenni, szerencsére még a kocsiban kiderült, hogy csak egy másik tengerpartot akar mutatni nekem, így újból cuki és kezelhető hangulatba kerültem. Margate-et már a tv-ből ismertem és már akkor sem igazán értettem, hogy miért haldoklik. Ez számomra az odaérkezésünkkor sem derült ki, sőt, most hogy itthon vagyunk, még mindig erősen gondolkodom rajta. Mert egyébként pontosan értem, ugyanakkor egyszerűen imádnék ott élni és az a vicces, hogy pont nyáron utálnám, mert tömeg van, viszont télen gyönyörű lehet. (Mindig is tudtam, hogy fordítva vagyok bekötve.) Szóval homokos a tengerpart és végtelennek tűnik, igaz, hogy a tenger nem acélkék, de TENGER és még csak véletlenül sem látod Siófokot a másik oldalon. 

Persze nem készültem bikinivel, mert most csak felmértük a terepet, de majd legközelebb. Már most szólok, hogy arról nem lesznek fotók, mert senkit sem akarok sokkolni a testem látványával. Viszont a mostani kirándulásról vannak képek a facén. Ide csak mutatóba teszek be párat. A következő kirándulás szerintem Oxford lesz, meg persze jönnek a csajok is. Ujjak kersztbe, hogy kapjak szabadnapot. Szóval jövünk még vicces "London is not enough" kirándulásokkal a jövőben.