Le vagytok maradva egy kicsivel kedves barátaim, de én is. Napok óta nem hallok mást, mint, hogy nagyon jól dolgozom – igaz kicsit lassan -, a supervisorok már nem is nagyon ellenőrzik a munkámat, csak bejönnek a szobába, kipipálják a listámat és mennek is tovább. Rendre a legnehezebb emeletre osztanak, amibe komolyan majd belerokkanok. Nagyon utálom az első emeletet, tele dupla szobákkal, dupla ágyakkal, dupla fürdővel, kerttel és persze mind VIP (hogy oda ne rohanjak). Erre ma a kedvenc supervisorom közölte velem, hogy az első emeletre fog kérni engem, mert velem akar együtt dolgozni. Egy felől nyilván örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy elismerik a munkám, más felől viszont kuuuuuuuuuuurvára megszívtam.
És ez az egész felvett egy problémát, miszerint a másik szállodában mindet amit csináltam szar volt: rosszul ágyaztam, rosszul poroltam, rosszul hajtottam a törölközőket, rosszul sikáltam ki a zuhanyt és a kádat, rosszul mostam el a poharakat, rosszul porszívóztam és egyáltalán eleve mindent ROSSZUL csináltam. Itt meg azt mondják, ha egy kicsit gyorsabb lennék simán felvenném a versenyt a régi dolgozókkal. Akkor hogyan is van ez?
Igen, úgy. Hogy az emberi céltalan, önző gonoszsággal nem tudsz semmit sem kezdeni, legfeljebb eltűröd egy darabig, vagy megszoksz, vagy megszöksz alapon. De felőröli az idegeidet és elhiszed magadról, hogy valóban rossz és hasznavehetetlen vagy. Valószínűleg ez is a cél, hogy rettegj és gyenge legyél. Sajnálom azokat az embereket, akik ebben lelik örömüket, hogy másokat aláznak, bántanak meg. Ugyanakkor, bár akkor ez még nem látszott, nekem volt igazam, és abból a szállodából minél előbb el kellett jönni. Vagy persze az is lehet, hogy időközben szuper szobalánnyá fejlesztettem magam… (nem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése