Már csak két hét és K. végérvényesen összepakol és elköltözik tőlük. Haza, Magyarországra. Mi meg O.-val tovább húzzuk az igát, itt a ködös Albionban. Nagyon utálom ezt a helyzetet, mert az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ő volt az egyik ember, aki miatt úgy döntöttem, hogy adok egy esélyt ennek az egésznek. Ha ő 19 évesen tudja tolni ezt az egész szart, amit itt kint csinálunk, akkor ez nekem egy 34 évesnek meg sem kellene, hogy kottyanjon. Ennek ellenére sokszor azt látom, hogy ő sokkal erősebb, fegyelmezettebb, ügyesebb, mint én. Ha lehet ezt mondani, akkor nekem ő itt kint a példaképem. Mert egyszerűen példa értékű, amit csinál. Komolyan. Elképzelni sem tudom honnan van ennyi ereje és kitartása. Csak azt sajnálom, hogy az idióta beosztásaink miatt csak nagyon kevés szabadidőt töltöttünk el együtt. Egy csomó helyet meg kellene még néznie, egy csomó helyet meg kellene még mutatnom neki, de egyszerűen nincs idő rá. Jó lenne, ha a tervek szerint visszajöhetne valamikor a tavaszi szünetben és akkor kicsit megint lóghatnánk együtt, megnézhetné az addigra felfedezett részeit a városnak.
Így most kicsit temetői “itthon” a hangulat, vagy valami ilyesmi. Sokat dolgozunk, és winter is coming… ami alaposan rányomja a bélyegét a hangulatunkra, még ha nem is valljuk be. Az sem tesz túl jót a közösségi szellemnek, hogy a hétvégéimet rendre E.-vel töltöm. Így valahogy kívülre rekedek a történésekből. Bár, közben meg legalább van mit mesélni, meg nevetni. Vagy legalábbis ledöbbenni, ugyanis ma reggel túlestünk az első “hiányzol” sms-en. Amitől első körben sokkot kaptam, majd vigyorogtam, majd letörtem, mint a bili füle, majd persze örültem, mint majom a farkának. Mert én nem vagyok szerelmes, de persze hiányzik, mikor a hétvége után nem találkozunk napokig. De aztán jön a melós hét és valahogy elfelejtődik bennem a hiánya. Aztán persze jön a hétvége és örülök, hogy együtt vagyunk, mert jó vele, mert kedves, figyelmes, vicces és néhány dologban elképesztően zavarba ejtő, és ott vannak a kulturális és nyelvi nehézségek, amiktől meredeken felszalad a szemöldököm vagy éppen dühít, hogy nem tudom magam kellően kifejezni, elmondani neki, hogy jesszus… ez bazdmeg komoly? Közben pedig tudom, hogy ez nem csak a nyelvi és kulturális különbségek hiánya, hanem egyszerűen ő pasi, én meg csaj. Ez ennyire egyszerű, közben pedig rém bonyolult.
Aztán még az is van, hogy arcüreggyulladásom van és fájok. A szememet is nehéz nyitva tartani, de jól tudom a rinyablogot nem szeretitek, majd megint kapok 4 csillagot, mert nem vagyok vicces, sem pedig városnézős. Most ez van, ez jutott kedves fele- és barátaim. Nem vagyok se vicces, se mókás hangulatban.
Majd leszek, amint megnéztem a Breaking Down következő részét és kiröhögtem magam a sminkeken. Ígérem visszatér a régi jókedvem. Addig is legyetek jók, ha tudtok és nyugodtan csillagozzatok le, mit számít az már az én lelkemnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése